PrezLee – a barna dobermann

Olyan rosszcsont tud lenni, hogy katasztrófa, olyan önfejű, hogy rémes, ha ember volna már rég kicsapom, lecsapom, felcsapom kiteszem a szűrét. De ő nem ember. Így neki n* több minden van megengedve. Az is, hogy pimasz legyen, hogy ugrabugra legyen, hogy szeleburdi legyen, hogy nézzen rám olvasztó szemekkel és hogy ne haragudjak rá bármit is művel.

Ma lehet nem kellett volna de kedves rokonaim ruháinak összekoszolása után se tudtam haragudni rá, sőt rám tört egy nevethetnék, ugyanis persze, hogy pont azokhoz az emberekhez megy oda és koszol össze akik nem kedvelik oly nagyon nagyon az ebeket. Nincs nekik semmi bajuk se PrezLee urasággal, de azt se lehet elvárni, hogy kebelbarátok legyenek… És igen, PrezLee mint akit a nagyágyúból lőnek ki, egyenesen azokat az embereket tarolja, dönti és koszolja össze..

Ennyit bevezetőnek…. Ma nagyon szorgalmas voltam, el kell dicsekednem (másodszor is!!!)… Majdnem szinte nagytakarítást végeztem, persze csak majdnem, meg szinte, mások szerint ez csak amolyan sima mezei takarítás…. de ha hozzáteszem, hogy kipucoltam a porszívót is…. na az már nagyon komoly művelet. Ugyanis olyan a porszívó, hogy egyszerűen rémes kipucolni… Ne részletezzük, lényeg, hogy rengeteg port nyeltem emiatt. S aztán takarítottam, tettem vettem a lakásban és ilyenek, mint a tényleg nagyon ügyesek.
Ekkor fedeztem fel, hogy az a 4×4-es terepszandál amit az apukámnak akartam adni, “ott falun jönni menni jó lesz”, (meg amúgy fiúszandál ráadásnak)… alapon kissé sérüléseket szenvedett… vagyis lökött kutyám lerágta az egyik pántját. Na kellett nekem ígérgetni. A nagytakarítás hangulatához hozzá tartozott az is, hogy megnéztem: meg kéne mosni az ablakot… mondtam magamnak, majd nagy egyetértéssel hümmögtem és bólogattam egyet… igen meg. Ez volt a párbeszédem lényege. Majd mikor ilyen nagy egyetértésben ezt eldöntöttem… fogtam magam, leengedtem a redőnyt és azt mondtam, hogy … talán nem jött még el az ideje.

Ezután nem tudtam eldönteni, hogy fáj a fogam vagy csak teszi magát és, hogy mi legyen. Sétálni kedvem nem volt menni, mert vasárnap délután megkergül a nép és ahelyett, hogy TV-t néznének mind az utcán jönnek mennek… Tisztára nem normik Így végül eldöntöttem, hogy PrezLeenek is tartozom annyival, hogy kicsit kiugrálja magát, szökkenjen Győzővel, na meg inkább kimegyek meglátogatom a szüleimet mintsem a domboldalon sétáljak… Na meg potya ebéd is volt kilátásban

Ki is értünk és ekkor ért meglepetés, egy pereputtyni rokonság volt látható az udvaron. Úgy meglepődtem, hogy alig tudtam szóhoz jutni…:D És a legjobb a dologban, hogy ők a “pozitív” rokonok, vagyis örömmel tölt el látni őket. Na de hogy is mondják, az ember a rokonait nem válogatja meg, bár a többieket komolyan lecserélném, őket azonban mindenképpen megtartom. Szóval hurrá de jó, duma meg kaja meg izé, aztán mentek is haza.

Még maradtam egy ideig, majd szépen a kedvenc úton hazajöttünk…

Ma amolyan tavaszi nagytakarítás szerűség volt. Na nem épp nagytakarítás és nem is tavaszi, meg ablakot se mostam, bár megnéztem és bólogattam, hogy háááát kéne. Majd legközelebb… “ágynemű” csere volt PrezLeenek, és amilyen drága az én ebem, nem hagyja, hogy egyedül kínlódjak, hanem jön segíteni. Persze ennek a vége az, hogy végül megkérem szaladjon ki a folyosóra és nézze meg ha nem vagyok ott, vagy ha nem jött valami nagy tolvaj vagy akármi, mert természetesen sehogyan se tudom a fekhelyet a huzatba dugni, ha … PrezLee bújik a huzatba, Ha kicibálja a fekhelyét a huzatból, vagy akár ráfekszik a tisztára, mielőtt az egészet elrendezném, gombokat begombolnám és máris valamelyik sarkot kezdi kicibálni.

Hiába na büszke vagyok rá. Segítőkész és rendes egy ebet faragtam belőle.

Hogy egyes emberek miket képesek művelni a kutyáikkal…. Véletlen bukkantam rá arra a címre ahol néhány egyszerűen iszonyat beteg emberek valami förtelmes milyen csúfot űznek az uszkárokból. Régebb bemutattam egy uszkár kosztümöt, amit egy dobi “viselt”, ellenben ez sokkal durcibb.

Na igen… van akinek ez a csúfolkodás belefér, és mélységesen elítéli azokat akik levágatják például az eb fülét farkát…

Egy képet elbugáztam onnan, a többit meg ide kattintva lehet megtekinteni

Remek szombatocska volt ma, a házban azt hiszem az udvar végén lakó szomszédon kívül nem voltunk csak mi ketten PrezLeevel, így tárva nyitva volt az ajtó, a folyosó végén becsukva a kiskapu. Édes volt amint kifeküdt pont az ajtó elé, bár akár a folyosó végét is “használhatta” volna. Nem. Ő pont addig feküdt ki, amíg máskor a piros rugós divájsz engedni szokta.

Délelőtt főzőcskéztünk és persze nagy figyelemmel követte kezdetben a nyers csirkehús “útját”, amíg rántott hús lett belőle, majd az életem első kenyérféléje című alkotás is nagyon érdekelte. Azt hiszem szereti az élesztős dolgokat… Persze kapott a nyers masszából is, előszeretettel ette…

Mint látható a képből ilyenkor megtisztel a teljes figyelmével, egyetlen mozdulatot se tehetek úgy, hogy ne követne… Persze, nyers csirkehússal könnyű manevrálni…

Bezzeg máskor megcsinálhatnám a kézállást és akkor se méltatna ennyi és ilyen összpontosított figyelemre…

Voltunk egyet a zöldbe, játszódtunk egy adagot a rongyival, ez már szinte mindennapos lett, nagyon kedveli, nem unta még meg. Sőt volt egy két nagyon ügyes ugrása, meg az “engedd” parancsot is gyakoroltuk.

Annyira bírom, hogy ha mondjuk hamarabb megunom a játékot mint ő, és még maradna, akkor mindezt simán jelzi! Nekifog veszettül rohanni körbe körbe, elkapja a táskámat, höri-morit játszik, és szalad, meg szalad meg szalad, hogy állandóan frászom van, egyenesen nekem jön. Persze utolsó pillanatban irányt változtat és még egy kört leír, majd megint jön felém mint valami gyorsvonat…

Na végül csak sikerült “elkapnom” és megbeszélnem vele, hogy de igenis megyünk haza…

Miután hazajöttünk egy újabb “dolog” következett… Hiszen megfőtt a kajája is, csak épp nagyon forró volt. Ő meg nagyon éhes. Persze “éhenhalok ha nem adsz azonnal enni” éhes volt, legalábbis a nyavalygásai alapján annak nézett ki… pedig mint mondtam egész délelőtt falatka meg nesze egy kis kóstoló folyt… Csak szereti eldramatizálni a dolgokat. Hogy megrövidítsem “szenvedését”, hát kitettem a kajáját a folyosóra. Persze, hogy percenként az ajtó előtt állt és nyafizott. Meguntam, bevittem a fürdőbe és hideg vízbe állítottam a fazakat.. ekkor a fürdőszoba támadásába lendült.

Ami az érdekes, hogy mikor minden ajtót végül bezártam, elkezdett figyelemfelkeltő műveleteket végezni. Ez olyan, hogy elviszi a cipőmet például, de úgy, hogy föltétlen vegyem észre. Mert a lényeg, hogy észrevegyem. Vagy a kis asztalt tárgyak fotózása céljából fehér papírral leragasztottam.. Odaáll az asztal mellé és elkezdi szaggatni a papírt. De néz közben engem. Látom-e? Ha látom azonnal abbahagyja és jön simiért vagy akármi másért. Ha teszem a hülyét akkor hirtelen ránt egy nagyobbat a papíron. Vagy elveszi a pórázt és ledobja a földre. És mindig ott van a szemébe az a “na láttad? figyelsz már rám vagy tovább kell itt figurázzak?”. Ha továbbra is teszem a hülyét, akkor elkezd a fekhelyével nagyon balhézni, sőt az ölembe akarja tenni. Ha még ekkor sem kapja meg a teljes figyelmemet, akkor jön a megmacskásodás, a bújás, amikor addig fészkelődik, hogy  csak megkapja a figyelmet amit igényel.

A vicces csak annyi, hogy általában a kezdetektől fogva látom, hogy miben sántikál, de szoktam hagyni, hadd lám miféle ötleteket szed elő.

Ja ma a szvetterem (amivel a tegnap este voltam sörkézni) volt ledobva a székre. Hát nem elkezdte azt is ráncigálni? Még mindig állok és csodálkozok, hogy mégis hogy sikerült nekem összeszednem ezt az észkombájn dögöt Vagy maradjunk csak ott, hogy a gazdájára hasonlít???

Este  úgy 9 óra tájt úgy éreztem föltétlen ünnepelnem kell, méghozzá, hogy először kenyérfélét sütöttem, így fogtam PrezLeet és elmentünk a közeli NonStop üzletig. Nem is lett volna baj, mert ügyesen marad ő kint, csakhogy menet közben elszakadt a póráz. Alig tudtam megkötni és míg a borok között válogattam persze meghúzta a pórázt és boldogan jött utánam a boltba Szerencsére a bácsi megértő volt, mondtam egy hirtelen elnézést és kirohantam a boltból, megkötöttem a zebet megint, majd vissza fizetni  a bort.

Na kábé ennyi mára, holnap úgy néz ki megyünk ki falura egy gyors villámlátogatásra. És viszek magammal egy kis saját “gyártmányú” kenyeret hadd kóstolják meg ott is.

Lehet úgy tűnik jaj de sok gondot okoz PrezLee… ez valahol így is van, azonban el kell mondanom, hogy mindezeket csak azért írom le, hogy megmaradjanak a hülyeségek amelyeket művelt. Ha netán “tépem a hajam” akkor az kizárólag egy pillanatnyi dolog, mondjuk épp felboszantott valamivel, de közben ha hiszi valaki ha nem kimondottan élvezem a kreativitását, az “ötleteit”. Persze nem minden kellemes, meg jó, de egy “jó” kutyával hülyére unnám magam. Győző jó kutya. Ha kimegyek falura megsimogatom, de a továbbiakban nem tud “foglalkoztatni”. Ő túl jó.

Mindenféle ajánlatok érkeznek, hogy így meg úgy meg amúgy szoktassam erre vagy arra, mert akkor milyen jó kutya lesz ő. Bevallom én ezt nem akarom. PrezLee úgy jó, hogy “rossz”. Ilyen rosszcsontra vágytam, és ő pont olyan lett. Még akkor is ha néha fárasztó és kimerítő. Nem “rontanám el” azzal, hogy “megjavítom”.

NA MEG… egy jó kutya esetén nincs miről mesélni

Tegnap végre vettem a fáradtságot és ellenőriztem a dátumot: Szeptember 5-6- CACIB kiállítások. Huh. Magyarul mondva erre nem számítottam, a csoda tudja miért volt úgy a fejemben, hogy szeptember végén van. Úgyhogy ez esett. Tavaly voltunk a Marosvásárhelyi kutya kiállításon de csak mint látogatók, és persze vittem PrezLeet is világot látni. Most azonban csak úgy ellátogatni már nincs értelme, és kiállításra menni valahol rettegek. Na nem a szó szoros értelmében rettegek, hanem csak “rettegek”. Mert habókos, bolondos, ugri bugri mitugrász ebről van szó, aki imád mindenféle ebbel, emberre barátkozni.  Nincs kedvem elmenni százvalahány kilométert és ha nem viselkedik akkor legyen honnan hazajönnöm… Legalábbis ezzel “magyarázom”.

Arra gondoltam, hogy a Tordai CAC kiállításra, ami óktóber 24-én van talán elmegyünk. Az nincs nagyon messze és ha netán nagyon kiviseli magát az úrfi hát csak bepattanok a kocsiba és hazajövök. És akkor tuti le van tudva a kiállításozás. Ha meg jól viseli magát, akkor a kolozsvárira is viszem, ami november 14-15-én van.

Az egész kiállítás elleni hangulatom még hű de nagyon régről van meg. Még az első kutyánk volt meg, a német dog, vittük kiállításra és minden nagyon rendben volt CSAK a végén egy olyan csámpás kutya kapta meg  fődíjat hogy még a tömeg is felhördült. Nem áll szándékomba vitatni, hogy kinek volt igaza, mennyire volt standard a másik és nem eléggé a miénk, melyiknek volt nagyobb hibája, de gyerekszemmel ez engem nagyon befolyásolt.  És az maradt meg a fejemben, hogy minek is vinni, hisz úgyis az ismerős nyer. Mert kell neki a cím, mert akármi… Az egész egy rossz emlék, de éppen emiatt soha nem is láttam értelmét, hogy egy hobby célból tartott kutyát vigyek méricskélésre.

Persze felfogom és megértem, hogy egy fajta megtartása érdekében fontos hogy a standardhoz a legközelebb álló példányok legyenek tenyésztve, de tenyészteni nem akarok… Azt hiszem a válaszom megvan. Csak azért van valami bizsergető a kiállításokban is…

Aszongya egyik ismerős, hogy “túl nagyra nőtt”… ja ő jár kiállításokra és tenyésztő is. Jó és ? Most vágjak le a lábából, vagy a hátát gyaluljam meg inkább? Ha túl nagyra nőtt az igazán csak az ő baja. Például nem fér el többet az asztal alatt csak ha begörnyed…

Érdekes, hogy ez a “vita” zajlik bennem a kezdetektől fogva. És mindig oda jutok, hogy talán fogom vinni. Végül is addig amíg egy kicsit se bánom, hogy juj lemaradtunk erről a kiállításról is meg arról is… addig nincs baj.

Hogy nem javulhatott meg egyik napról a másikra..  Már kezdett nagyon uncsi lenni, hisz semmi nem történt… reggel felkeltünk, pisilt, kapott enni, kaptam én is enni valamikor délben, majd egész nap aludt, délután séta, este séta kész kampecc vége alvás… Ma kitett magárért rendesen… Az egy dolog, hogy a saját labdáját ellopta az asztalról, de kiborította az egész szemetes zacskó tartalmát a földre, ellopta a hajcsatomat később meg  arra figyeltem fel, hogy valamit bökdös a földön, mikor kiderült, hogy súlyzóval szórakozik a drága… Nem is tudtam, hogy érdekli az ilyesmi…

Ma véletlen előkerült rejtekéből a rögbi labda. Vagyis eddig is kvázi ugyanott helyezkedett el, a NAGYFŐNÖK nagy asztalán (persze, hogy én lennék a nagyfőnök és az én asztalomon… nehogy már PrezLeenek íróasztalra lenne szüksége és igen, azt csak ő hiszi, hogy ő a főnök )  csak épp igyekeztem valami mögé elrejteni. Mondjuk nálam nem nehéz azt a valamit megtalálni, mert előbb utóbb mindig akad valami… Pl. a táskám, a fotós táska, a füzeteim stb.  Ma rendet raktam az asztalomon és így sokkal kevesebb valami volt ami mögé rejthettem a “wügbi” labdát… s kimentem a konyhába teát főzni, erre mikor jövök vissza látom, hogy őkegyelme épp lehuppan az asztalomról a két első lábával és nagy büszkén indul a labdával a másik szobába… rászoltam, TEDD LE AZONNAL TOLVAJ GAZEMBER. Pont így mondtam. Nos nem tudom, hogy most akkor a Tolvaj, a Gaz vagy az Ember szó hatotta meg… de képzeljétek letette! És nézett csúnyán, hogy na jó, hogy ezt a kis élvezetet is elveszed tőlem.

De nem adhatom neki a labdát amikor ő akarja Csak amikor én… mert akkor hol az én lehetőségem gonoszkodni????

Reggel 5,56 perc. Már egy jó órája hihetetlen éles hangon vinnyogott a drága ebem. Eddig bírtam, itt elfogyott a cérna… Rászóltam még aránylag nyugodtan de nagyon határozottan: CSEND majd elvonultam a fürdő szobába. Kénytelenek voltunk bevetni egy új trükköt, miszerint PrezLee herceg (kicsit sem hozzá méltó módon) a falusi éjszakákat a konyhában tölti méghozzá megkötve a fűtőtesthez…Így megúszom az éjszakai kóricálását, meg azt, hogy a képembe nézzen, persze a nyafit nem…

Miután kijöttem a fürdőből gondoltam ejsze elengedem hátha rengeteg vizet ivott és az a baja, ki is ment és elkezdett játszani Győzővel az udvaron…Az udvaron nem hagyhatom, mert annak utcai koncert lesz a vége… így behívtam majd a helyére tessékeltem..én vissza az ágyba és gondoltam alszok… nos nem aludtam. Hallgattam a PrezLee koncertjét, amit az ördögnek se akar abbahagyni. Rémes egy visítós, vékony idegtépő hangon tud kornyikálni, és végül csak elérte, hogy minden de minden türelmel elszállt, felkaptam a papucsomat és azzal rontottam ki az ajtón, majd kettőt húztam a fenekére…Merem állítani, hogy kb egy simogatás a négyzeten volt ez neki, nem is tartott sokáig a hatása, sőt mintha örömmel vette volna tudomást, hogy na legalább foglalkozik velem…

Tegnap meg… úgy ugrott ki a kocsiból, hogy a kocsi ajtó a lábamról pattant vissza, azt hittem ott esek össze, majdnem szúnyoghálóstól rontott be a házba és miközben a vásároltakat hordtam be, a kukának ment neki, hogy utolsó percben kaptam el ne boruljon fel… Hihetetlen egy heves eb tud lenni… azért ez jó lenne ha egy icipicit alábbhagyna…mert amúgy egy tündér… féktelen tündér na…

Ilyen se volt a történelemben… Lehet orvoshoz kell menjek, mert én nem szeretem a telet, hideg van meg fázós vagyok… De most várom a telet Méghozzá azért, mert mikor jó hideg lesz, felveszek magamra valami jó meleg ruhát, méghozzá jó vastagot és akkor fogok rögbizni PrezLeevel a hóban! Méghozzá azért… mert nincs külön rögbi ruházatom, pedig előbb utóbb valami sebesülés lesz a vége ennek a játéknak… Sejtésem szerint nem ő fog megsebesülni hanem én… Úgy faultol mint egy nagy, még harap is csak megszerezze a labdát. Persze nem aggresszió meg ilyenek, gond nincs, csak tényleg minden “eszközét” beveti a labdáért. Azon gondolkodom, hogy vajon idővel ez a hebehurgyasága csökkenni fog még? Na nem mikor öreg lesz, hanem mondjuk egy fél év alatt mikor elméletileg “megkomolyodik” és felnőtt kutya lesz egészen?

Á mégis remélem, hogy nem…