Remek szombatocska volt ma, a házban azt hiszem az udvar végén lakó szomszédon kívül nem voltunk csak mi ketten PrezLeevel, így tárva nyitva volt az ajtó, a folyosó végén becsukva a kiskapu. Édes volt amint kifeküdt pont az ajtó elé, bár akár a folyosó végét is “használhatta” volna. Nem. Ő pont addig feküdt ki, amíg máskor a piros rugós divájsz engedni szokta.
Délelőtt főzőcskéztünk és persze nagy figyelemmel követte kezdetben a nyers csirkehús “útját”, amíg rántott hús lett belőle, majd az életem első kenyérféléje című alkotás is nagyon érdekelte. Azt hiszem szereti az élesztős dolgokat… Persze kapott a nyers masszából is, előszeretettel ette…
Mint látható a képből ilyenkor megtisztel a teljes figyelmével, egyetlen mozdulatot se tehetek úgy, hogy ne követne… Persze, nyers csirkehússal könnyű manevrálni…
Bezzeg máskor megcsinálhatnám a kézállást és akkor se méltatna ennyi és ilyen összpontosított figyelemre…
Voltunk egyet a zöldbe, játszódtunk egy adagot a rongyival, ez már szinte mindennapos lett, nagyon kedveli, nem unta még meg. Sőt volt egy két nagyon ügyes ugrása, meg az “engedd” parancsot is gyakoroltuk.
Annyira bírom, hogy ha mondjuk hamarabb megunom a játékot mint ő, és még maradna, akkor mindezt simán jelzi! Nekifog veszettül rohanni körbe körbe, elkapja a táskámat, höri-morit játszik, és szalad, meg szalad meg szalad, hogy állandóan frászom van, egyenesen nekem jön. Persze utolsó pillanatban irányt változtat és még egy kört leír, majd megint jön felém mint valami gyorsvonat…
Na végül csak sikerült “elkapnom” és megbeszélnem vele, hogy de igenis megyünk haza…
Miután hazajöttünk egy újabb “dolog” következett… Hiszen megfőtt a kajája is, csak épp nagyon forró volt. Ő meg nagyon éhes. Persze “éhenhalok ha nem adsz azonnal enni” éhes volt, legalábbis a nyavalygásai alapján annak nézett ki… pedig mint mondtam egész délelőtt falatka meg nesze egy kis kóstoló folyt… Csak szereti eldramatizálni a dolgokat. Hogy megrövidítsem “szenvedését”, hát kitettem a kajáját a folyosóra. Persze, hogy percenként az ajtó előtt állt és nyafizott. Meguntam, bevittem a fürdőbe és hideg vízbe állítottam a fazakat.. ekkor a fürdőszoba támadásába lendült.
Ami az érdekes, hogy mikor minden ajtót végül bezártam, elkezdett figyelemfelkeltő műveleteket végezni. Ez olyan, hogy elviszi a cipőmet például, de úgy, hogy föltétlen vegyem észre. Mert a lényeg, hogy észrevegyem. Vagy a kis asztalt tárgyak fotózása céljából fehér papírral leragasztottam.. Odaáll az asztal mellé és elkezdi szaggatni a papírt. De néz közben engem. Látom-e? Ha látom azonnal abbahagyja és jön simiért vagy akármi másért. Ha teszem a hülyét akkor hirtelen ránt egy nagyobbat a papíron. Vagy elveszi a pórázt és ledobja a földre. És mindig ott van a szemébe az a “na láttad? figyelsz már rám vagy tovább kell itt figurázzak?”. Ha továbbra is teszem a hülyét, akkor elkezd a fekhelyével nagyon balhézni, sőt az ölembe akarja tenni. Ha még ekkor sem kapja meg a teljes figyelmemet, akkor jön a megmacskásodás, a bújás, amikor addig fészkelődik, hogy csak megkapja a figyelmet amit igényel.
A vicces csak annyi, hogy általában a kezdetektől fogva látom, hogy miben sántikál, de szoktam hagyni, hadd lám miféle ötleteket szed elő.
Ja ma a szvetterem (amivel a tegnap este voltam sörkézni) volt ledobva a székre. Hát nem elkezdte azt is ráncigálni? Még mindig állok és csodálkozok, hogy mégis hogy sikerült nekem összeszednem ezt az észkombájn dögöt 😀 Vagy maradjunk csak ott, hogy a gazdájára hasonlít??? 😀 😀 😀
Este úgy 9 óra tájt úgy éreztem föltétlen ünnepelnem kell, méghozzá, hogy először kenyérfélét sütöttem, így fogtam PrezLeet és elmentünk a közeli NonStop üzletig. Nem is lett volna baj, mert ügyesen marad ő kint, csakhogy menet közben elszakadt a póráz. Alig tudtam megkötni és míg a borok között válogattam persze meghúzta a pórázt és boldogan jött utánam a boltba 😀 Szerencsére a bácsi megértő volt, mondtam egy hirtelen elnézést és kirohantam a boltból, megkötöttem a zebet megint, majd vissza fizetni a bort.
Na kábé ennyi mára, holnap úgy néz ki megyünk ki falura egy gyors villámlátogatásra. És viszek magammal egy kis saját “gyártmányú” kenyeret hadd kóstolják meg ott is. 😀 😀 😀
az a figyelő tekintet 🙂
teljesen elbűvöli az embert.
Megnéztem a kenyeret, szerintem klassz lett.
Én 12 éve, amióta falun lakunk, magam sütöm a kenyeret a családnak. Nem gépben, sajnos, nem is kemencében, hanem sütőben, vagy egy Remoska nevű villannyal működő edényben.
az első kép nagyon jó lett, micsoda cukorfalat ez a kutya 😀