Kategória: Ontopic

Megint sárosan értünk haza… délután elmentünk egyet tekeregni a közeli domb oldalra. DIREKT nem a tócsák fele vettük az irányt, hanem felfele a dombon. Minden a legnagyobb rendben volt, PrezLee és Győző mint két lökött rohangált meg élvezte a csodálatos időjárást. Már azt hittük megússzuk sarazás nélkül de kicsivel később kiderült, hogy dehogy.

Még mielőtt azonban rátérnék a sarazásra, hadd mondjam el, hogy érdekes módon PrezLee különböző képen viselkedik minden emberrel. Például velem kötekedik, jön ugrál, szökken, hörög meg morog, teszi a nagy vitézt.. a párommal ellenben sokkal tisztelet tudóbb, de őt se hagyja igazán békén… Őt miden adódó alkalommal kézen nyal. Ilyent például velem nem csinál. Gondolom velem "harcol" a vezérségért, neki meg hízeleg… De persze ez csak tipp…

Na de vissza a sárra…

A két kutya nem hülye ez tény. És hogy nyilvánvalóan tudják merre van a kedvenc pocsolyájuk is, az is kezd világos lenni. Mert lefele jövet a dombon, egyszer csak Győző drága fogta magát, megiramodott mint valami veszett és meg se állt míg a pocsolyába be nem feküdt. Persze PrezLee-t sem kellett kétszer kérlelni, mert ő is azonnal belement a játékba.

Jó, hazaértünk, de így nem jöhet be a házba. Kapott is slagos zuhanyt az úr, aztán volt felkarcolódva 😀 Hogy nem fog tanulni az esetből az is biztos…

Olyan aranyos a két kutya, ahogyan ülnek apukámmal a liften és várják, hogy feljussanak a felső kertbe 😀 Le kell filmezzem, mert komolyan mondom jelenség a két kutya. Két nagy kutya meg egy kis ember 😀

Valamelyik nap Győző egyedül jött le a lifttel! Ugyanis a taliga miatt nem volt helye, szólt neki apukám, hogy maradjon fent, megvárta míg lejött, majd érte küldte a liftet, az rámászott és lentről lehívta a szerkentyűt. A kutya meg türelmesen megvárja míg leér.

Eszembe jutott az a kutyi, akit Spanyolországból hoztunk haza. Nemrég hírek érkeztek felőle.. A kiscsaj jól van, köszöni szépen, csak egy kissé vadóc lett. Veszettül őrzi a birtokot ahova került, de olyannyira, hogy legyilkol minden állatot ami oda kerül. Ezért szegény feje napközben láncon ücsörög… Aztán éjszaka ővé a világ. Kissé sajnálom az ebedlit, hiszen élete első évét egy lakásban töltötte, ahol egy fiúcska volt a barátja, sétáltatva volt, meg emberek között, most meg egy tanyára került ki, ahol egy nénike éldegél, aki biztos ad neki enni, meg ugye elengedi illetve megköti, de hogy mennyire "barátok" nos azt senki nem tudja. Nem is csoda, hogy minden élő és mozgó teremtményt legyilkol, hiszen eddig a repdeső galambon kívül nem látott háziállatot és az sincs aki megtanítaná neki, hogy nem szabad. Helyette van a lánc, mert ugye az megoldás. Hát ez van, ezt kell szeretni. Csak meggondolandó, hogy vesz az ember a gyerekének egy "édi bédi aranyos kis szőrmókot" meg jaj hát azt kért a gyerek, nehogy már ne adjuk meg neki amit szeme szája kíván és egy élőlényt csak úgy mert meguntuk kidobjuk a mezőre, mert kiderül, ez nem porcelán kutya és szükségletei is vannak…

Mert az életben ugye történhetnek olyan dolgok, hogy az ember kénytelen elhelyezni egy kutyát valahol máshol. De amikor fél év után megunja, akkor az mennyire volt határozott kutyás? Semennyire. Ezért is szerintem nem kéne létezzenek olcsó kutyák! Aki kutyát akar gondolja meg százszor is hogy tényleg akarja-e vagy csak pillanatnyi felindulás az egész.

Nekem szerencsém van… hiszen ha el akarok menni valahova pár napra, megkérem a szüleimet vigyázzanak az ebemre. Ahol tudom jó helye van, ő is szereti, enni kap rendesen sétát többet mint én nyújtok neki, van pajtása is, fedél alatt alszik satöbbi. És így is néha akadnak dolgok, hogy ide vagy oda nem lehet menni mert ott a kutya. Vagy vinni kell és akkor kész a cirkusz…de ha valaki nincs ilyen szerencsés helyzetbe? Mit csinál? Panzió, barát  vagy rokon aki rendezi az ebet. EGY KUTYA FELELŐSSÉG. Nem játék. És nem is gyerek, akit mindenhova lehetne vinni. Nem szabad elfelejteni, hogy a világ fele nem szereti a kutyákat…

Tegnap PrezLeere valami nagy szentimentalizmus tört rá. Bejött a szobába és mindent megtett, ahhoz, hogy közel legyen hozzám. Hol az asztal alá mászott be, hol a székem mellé állt és tette a fejét a kezemre, persze ezzel engem bosszantva, mert nem tudtam odafigyelni arra amit csinálok… végül úgy “oldottuk” meg a problémát, hogy a pokrócát közvetlen a lábam mellé helyeztem el, és akkor nagy megnyugodva lefekeüdt sóhajtva…

A másik szegény árva az Győző. Idegesítően ide fekszik az ajtóba, este nem lehet kimenni, mert egy hatalmas “lábtörlő” ott hever … tegnap is kissé ráléptem, persze véletlenül…ő meg véletlenül elkezdett morogni, ösztönös reakcióként, majd hirtelen felócsudott, hogy kire morog és a morgásból azonnal átváltott vinnyogásba…. hát 😀 

PrezLee amolyan “magányos farkas”.

Kimentünk a mezőre sétálni egyet. Félig meddig már sötétedett. Győző a bolond elment kötekedni a távolabbi juhászkutyákkal. Azok ott a messzeségben ugattak, Győző meg lévén “helyi fickó” nem bírta megállni szó nélkül és elment intézkedni. Persze azok sokan vannak, még ha kicsik is és egy idő után Győző visszavonulásra kényszerült. Ezek a nagy “megmondások” kb abból állnak, hogy minden kutya ugat meg teszik magukat, hogy juj de mérgesem, még megcsípik egymást de semmi komoly. Aztán amikor egyiknek másiknak gatyájába száll a bátorság, akkor az elrohan. Hol egyik “csapat” győz, hol másik. Azért “csapat”, mert Győző egyedül van a csapatban.

PrezLee is ott van minden ilyen megnyilvánulás alkalmával, de ő teszi magát, hogy nem látja a cirkuszt. Nem szól bele, hanem valami lökött őzike módjára szökken jobbra meg balra. Oda nem menne sem segíteni, sem balhézni, hanem csak rohangászik.

Aztán a csúcs, hogy ha próbálok Győző után menni, akkor az bátorságra kap és még jobban támad, ahelyett, hogy hozzám jönne. És erre felbőszülnek az ellenségek is, és nagy hangos csetepaté keletkezik. Az egyetlen működő megoldás, hogy hátat fordítunk Győző úrnak, aki amikor megunja a dicsőséget utánunk jön.

Persze legjobb lenne ezeket elkerülni, de néha előfordulnak ilyenek. Hogy is lehetne elkerülni amikor ezek a juhászkutyák itt tanyáznak a mezőn, hol itt, hol ott vannak, senki nincs velük,  és főleg a sötétben ami már sokkal korábban előjön, nem is látszanak a távolban, hogy merre lehetnek.

Látszik, hogy PrezLee mindenféle hülyeséggel játszott amikor kicsi volt. Elég ha egy madzagot adok neki, na meg utána szaladok, hogy “add ide” és máris mehet a móka. Győző nem volt ennyi szamárságnak kitéve és emiatt amikor adtam neki is egy madzagot, hogy na gyere játszunk, nem értette mit akarok. Csak nézte és nem értette mit is akarok. Persze, a példa ragadós. Mert elkezdtünk játszani PrezLeeve, Győző csak nézett. Aztán odaadtam neki a saját madzagját… elvette, kiköpte. Megint oda adtam és tettem magam, hogy elveszem. Tett egy mozdulatot, hogy “megvédje” és fusson vele… na megismételtük még kétszer… egyszer csak felébredt.

És akkor kezdődött egy eszeveszett rohangálás. Két kutya, kontra én. Két kocsi az udvarom. És körbe meg karikába rohantunk meg igyekeztem elvenni tőlük a madzagot. Győző is nagyon bemelegedett a játékba. Tetszett neki egy ideig, persze azután megunta vagy győzött a lustaság 😀