miaaau *#@$&*@#&@*#&@*

Valahogy így jár az a macska, aki hívatlanul bemerészkedik a “tanyára”, ahol Győző őrmester épp éjszakai álmát alussza… Nem tudom mi történhetett és mit hibázhatott macska elvtárs, de nagyot tévedett valamiben. Történt ugyanis, hogy olyan hajnali 3-4 fele Győző egyenletesen horkolva aludt mint a bunda. Attól sem ébredt fel, hogy kimentem, majdnem az orrára léptem, majd visszajöttem. Pár perccel ezután hallok valami éktelen nyávogást, macska krákogást, dübörgést, recsegést, ropogást és persze Győző morgást, Balázs ugatást, majd jön a kontra a konyhából PrezLee ugatásként.

Nem sokkal ezután Győző elégedetten jön le a kertből, mint aki jól végezte dolgát. Sejtem, hogy Balázs megláthatta a macskát az udvaron, ő ugathatott, Győző megébredt és ő is észrevette, majd elindult levadászni, miközben leverte a kerti bejáratot eltorlaszoló box-paletteket, majd mivel nem tudta elkapni a macsekot hát visszajött házat őrizni (vagyis aludni)

Nem tudom honnan szedte Győző ezt a heves macska ellenességét. Hiszen soha nem volt macskák ellen cukkolva, semmilyen állat ellen, és mégis a macskákat ki nem állhatja. PrezLeeről legalább tudom, hogy ő hihetetlenül frusztrált lesz amiért a macska nem akar barátkozni, ugyanis ha kézben tartott kismacskát lát, nem akarja bántani, ő elkezdi nyalogatni, tisztítgatni és óvja mint a kacsáját. Azt nem tudom, hogy PrezLee mit tenne egy mondjuk felnőtt macskával ha elkapná egy kergetés után, ellenben Győzőről tudom, hogy nem kímélné meg. 

Elég a boldogságból!

Ma megint el kellett rohanjunk itthonról. Na jó, na… nem rohantunk, mert attól még elfárad az ember, de szépen beültünk a kocsiba és elmentünk. PrezLee itthon maradt természetesen. Ma az volt a kissé fura, hogy mindenki elment a házból. De nem sokat maradt egyedül a három eb, ugyanis a szüleim hamarosan hazaértek. Mielőtt elmentünk megsétáltattuk őket, Prezlee bent a lakásban, ne dideregjen a vékony bundájában, Győző és Balázs az udvaron. 

PrezLee amikor rájött, hogy itthon maradt a szokásos eszeveszett nyafogásba kezdett, de szerencsére ez csak pár percet tart, majd lecsillapodik és hallgat.

Az “elég a boldogságból” akkor hangzott el, ahogy hazaértünk. Persze amolyan viccesen hangzott el, hátha lecsillapodik és nem fog többet olyan hevesen örvendeni. 

Mert PrezLee majd ledöntött ismét, és jó negyed órán keresztül csak körülöttünk sürgött forgott, dőlt meg simult. Nem is lenne semmi baj, ha mondjuk egy törpe pincserrel van az embernek dolga, de lévén ő egy termetes szobacica a sündörgése időnként kimondottan a lökdösődéshez hasonlít.  Tiszta vicces ahogyan nyomul és majd az ember ölébe fekszik. Komolyan mondom nem is hinné az ember, hogy a filmekben élő “vicsorgó doberman” igazából ennyire kedves és odaadó lényeket takar.

Új ruha

Időnként váltani kell. Most jött el az ideje, hogy PrezLee blogja szép új ruhát kapjon. A régi szépen szolgált, hamarosan az új is ki lesz pofozva rendesen, ahogy illik. Addig is itt ott összevissza dolgok akadhatnak. Nem kell megijedni, helyrehozom hamar az egészet.  Új lehetőséget adok a bloghoz. Fel lehet íratkozni a frissítésekre, és emailon fog érkezi az újdonság. 

Itthon

A tegnap este hazajöttünk. Győző fogadott még az udvaron, és úgy kell elképzelni, hogy egy csivavára jellemző nyafogásokat hallatva, szökkenő meg balettező mozdulatokkal ugrabugrált. A kisajtón jöttem be, hogy a kocsinak kinyissam a kaput. Kb öt percig ott álltam a kiskapu és a ház közé beszorítva, mert Győző minden porcikájával nekem örvendett és ezzel a termettel ami neki van, elég nehézkés félre lökni az uraságot. PrezLee szerencsére a lakásban volt, ugyanis a két bohóc képes még összebakalódni azon, hogy ki örvendjen először a hazaérkezett elveszetteknek…

Miután behoztam a kocsit, elmentem kezet mosni. Mert Győző lelkem összevissza nyálazta a kezem. Közben persze találkoztam PrezLeevel is, aki úgyszintén majd levert a lábamról.

A furcsaság azonban jó tíz-tizenöt perccel a megérkezés után történt. Pakoltunk ki a kocsiból, PrezLee a szoba közepén állt vigyázban. Amint bejöttem, megsimogattam a fejét. Erre látom, hogy egyre jobban feszül meg, és a hátán  a szőr elkezd felemelkedni. Abbahagytam a simogatást, kijöttem, majd mikor megint visszajöttem ismét simítottam egyet rajta. Megint látom, hogy a képére is rá van írva, nagyon dühi a lelkem. Hogy pontosan mi járt a fejében nem tudom, de nekem az, hogy eszedbe ne jusson, mert akkorát kapsz a fejedre úrfi, hogy összeütközik a két szemed… Meg, hogy vajon kéne neki egy pohár hidegvíz észre térítőként? Többet nem simogattam, egyszerűen bekapcsoltam az “ignore” gombot. Még egy negyed óra eltelt, befejeztük a pakolást és olyan macska lett, hogy majd elolvadt.

Pontosan nem értem mi volt ez a macho viselkedés, azt hiszem a kis fejében valami harag szerűség lehetet amiért otthon hagytuk, afféle sértettség, amit ki kellett mutasson. Nem tudom. Még volt neki ilyenje, nem ez az első.

Hétvégén itthon marad…

PrezLee itthon, vagyis falun fog maradni a hétvégén. Szombaton rokongyerek szülinapjára vagyunk hivatalosak. És annak ellenére, hogy a gyerköc nagyon élvezné PrezLee társaságát, anyós már nem venné olyan jónéven ha ebestől állítanánk be. Csak bosszantson fel, mert majd ha unokája lesz sacc per kb ugyanez fog történni vele: a gyerekeket se fogja látni, mert ott fogom hagyni őket ahol PrezLee-t is  vagyis a szüleimnél. És tessék alász plajbász. (vicceltem – vagy mégsem?)

Na jó na, csak jár a szám, meg a kezem, mert nincs más dolgom jelenleg. Majd viszem PrezLee-t is nyáron, meg ha nincs mit csináljak vele, most egy rövid hétvégét kibír a szüleimnél. Amúgy se az első alkalom, tehát nem kell izgulni. Persze valahol azonban az igazság közép úton van.  Mert nekik is teljesen igazuk van, ha nem akarják a kutyát látni a lakásukban, azonban nekem is igazam van, hogy nem fogom otthon hagyni a kutyát akkor amikor kerti partira megyünk és náluk csak épp megállunk… és azt se felejtsük el, hogy bennem volt annyi becsület, hogy eszembe se jutott a lakásukba vinni a kutyát, amikor ott aludt ő is, akkor is az udvaron maradt. Persze ebben is találtak sok kommentálni valót, de hát azzal maradnak.

Leghíresebb doberman

Mondtam ugye? PrezLee lesz a leghíresebb doberman. Persze valamikor 😀 Ha jól igyekszik elég csak a sületlenségeiről írnom és máris az egész világ rajtunk fog nevetni 😀 Na persze tudom, túlzok…de hát akkor is 😀 ki hallott még olyant, hogy egy dobi ilyen agyalágyult legyen akkor is amikor már felnőtt kutyáról van szó? Nos bevallom szinte minden dobi tulajdonos tapasztalta. Ellenben azok akiknek nincs dobermanjuk jobb ha felkészülnek egy saját, általában erős személyiséggel rendelkező kutyával való együttélésre!

dobbermann kiknek való? Kérdezhetné az ember… hát az tény, hogy nem akárkinek. Nem azért mert jaj de különleges embernek kell lenni, ahhoz, hogy dobermant tartson valaki, hanem egyszerűen csak idegölő egy olyan lénnyel együtt élni, akinek a személyisége messzemenően más mint az emberé. Mint ahogyan hosszú távon én se lennék boldog egy Győző félével, aki a mértéktelen nyugalmával tud a sírba vinni (bár utóbbi időben tanult PrezLeetől egy rakás hülyeséget) úgy más sokkal nyugodtabb ember nem lenne békében egy örökmozgó hirtelen bolondos dobermannal. Ugyanakkor rengeteg mozgást igényelnek. Az udvaron való rohangálás nem elég neki, egyszerűen a képére van írva, hogy ő akkor boldog amikor féktelenül rohangálhat a nyílt mezőn. 

Még valami ami nagyon fontos a dobermanokról! El sem hinné az ember mennyire egy érzékeny "lelkis" kutyafajtáról van szó! A filmekben a dobermanokról egy nagyon fals kép él.  Az örökké vicsorgó doberman az csak filmben létezik, illetve esetleg néhány idegbeteg példány. A "normális" doberman egy nagyon szeretetre méltó, ember közelségét igénylő, nagyon odaadó kutya. Hja meg hóbortos és nemnormális, de ezekről már sokszor írtam!