Elképesztő a különbség a két kölyök kutya magatartása, természete között. PrezLee még mindig picike, és a kezdeti botorkálásaitól a huncutságaiig még mindenre nagyon élénken emlékszem… és most, hogy itt van a kis Győző, könnyű összehasonlítani a két kölyök viselkedését. Amíg PrezLee maga volt a megtestesült kis ördög, állandóan a figyelem központjában akart lenni, jóformán egy perc nyugtom se volt miatta, addig Győző mint egy kis Buddha szobor, képes leülni és csak néz ki a fejéből, rácsodálkozik a világra. PrezLeevel “harc” volt amíg abbahagyta a durva kéz harapdálást, kék foltos, karmolásos, sebes volt mindkét karom, mintha állandóan macskákkal harcoltam volna, míg Győző egyszer csípte meg az ujjamat de azt is csak mohóságból, ugyanis a kaját célozta meg…
Ha az asztalnál ültem, PrezLee mindenáron ott akart lenni, kajálni lehetőleg az asztalról, az ölemből, és egy perc nyugta sem volt… Győző ismét leül, nézi ahogy eszünk, de oly birka türelemmel vár, hogy az már kész csoda. PrezLee a lábamról is le akarta szedni a cipőt, Győző meg a lábamhoz bújuk… Szóval eszméletlen különbsége van a két kölyök között…
Amúgy nagyon eleven, amikor ketten játszanak, szó sincs arról, hogy mondjuk lusta lenne, vagy lassú, vagy bármi rossz tulajdonság… egyszerűen nyugodt.
Azt tudtam, hogy egy Dobermann kölyökkel kössem csak fel a gatyámat, mert nyugodt percem nem lesz, és igazából örvendek, hogy így is történt… de hogy mennyire nyugodt élete lehet az embernek egy szentbernáthegyi kölyökkel… nos ezt nem hittem volna el. Igaz még soha nem volt alkalmam két (vagy több) kölyök kutya fejlődésének a majdnem párhuzamos követésére…