Felfegyverkezve indultam a délutáni sétára. Jutalomfalatokkal persze…Volt sonka is meg sajt is, hátha valamelyik erősebben fog tetszeni neki és jobban reagál.
Borsózott a hátam, de vissza kellett mennem oda, elengednem ebedlit és megpróbáljam a behívást. Az utcára való kirohanás minden rizikójával. Mert az se megoldás, hogy állandóan madzagon tartsam, és kivigyem a világ végére, ahol biztos nincs senki hetedhét határon is túl, és ott engedjem csak el, mert ökegyelme nem képes megtanulni egy parancsot.
Kissé tartottam attól, hogy tenni fogja az eszét és nem fog akarni jönni, de végül is őt semmiféle rossz nem érte amikor hozzám jött csupán ha én kellett utána mennem…
Hát öröm volt nézni, mert a kutya a behívásra engedelmeskedett. Egyszer kétszer tette picit a süketet, de végül is egy kis időeltolódással (fél perc, perc) csak elindult felém. Eszébe se jutott elszaladni vagy megijedni, aminek fölöttébb örvendtem. Mert nem akarok én se ijedőset se félőset nevelni belőle, csupáncsak azt kell megértse, hogy a gyere ide az kötelező, és nem fakultatív, meg játék sem!
A medve azonban várat még magára… mert ezután rengeteget kell gyakorolni amíg biztosra megjegyzi, és még ezek után is lehet számítani olyanra, hogy egyszer csak valami mégis érdekesebb mint hozzám jönni…
Közeleg a tavasz amúgy 😀 ! Ma reggel is felesleges volt a kesztyű (5 óra után valamivel) és délután már nem is vittem magammal!!
Chevalidonak már sikerült lefotóznia: