Na ma úgy alakultak a dolgok, hogy fél hatra el kellett mennem valahova. Olyan hét óra után értem haza, majd átszaladtam egy kicsit a szomszédba és ezután vittem ebet a “délutáni” sétára. Kénytelen vagyok átszoktatni későbbi órába és meg kell elégednie a napközi “egészségügyi” kiruccanásokkal. Alig vagyunk májusba és máris kánikula van. Mi lesz még ezután!!!
Már pár napja kivittem a zöldbe, és nem volt kedve semmire. Melege volt, tűzött a nap, hát nem is csodálkoztam igazán, de kimentünk és csak annyit csinált, hogy lefeküdt és hemperikázott a fűben. Egy két kört még szaladt, majd hiába dobigáltam neki botot, tobozt, inkább ledölgött és elvolt magában. Ez meg így nem buli, ugyanis hazajöttem vele, és a lakásban lévén hűvösebb nekifogott tombolni, rombolni…
Ma már sokkal élénkebb volt. Játszott egy keveset a fűben, majd elindultunk egy kiskörre. Visszafele jövet találkoztunk egy kb. 3 hónapos westie-vel. PrezLee meglátta és azon nyomban toporzékolni kezdett. Olyan volt mint a neveletlen kisgyerek a boltba, csak neki nem cukor kellett hanem a kis westie.
Na végül sikerült meggyőznőm a gazdikat, hogy NEM bántani akarja, hanem szereti a kicsi fehér kutyákat. Elég meggyőző lehettem, mert végül PrezLee megszagolhatta a kicsit, de az nagyon félt a “hatalmas izétől” és nekifogott nyafizni. Na persze a gazdája rögtön elkapkodta. Mindegy, no comment, csak sajna ezekből lesznek majd az agyonhisztis nemnormi kis vakarékok.
Ja és PrezLeen még szájkosár is volt, mivel épp egy gyerekektől és “vérmes nagyiktól” sűrűn “lakott” zonában jöttünk el.