PrezLee – a barna dobermann

Komolyan mondom nagyon elagyabugyálom ma ökegyelmét, ha nem jön meg a jobbik esze… Ez már több a sokknál és nagyon nagyon felhúzott egy párszor. Unatkozik, jó, kap csontot, hadd rágja. Nem tetszik neki, mert attól ő még mindig unatkozik. Igen én is. Már rémesen unom a hideget, a telet, a havat, a sarat és mindent ami ezzel jár. Azt is unom, hogy kimegyek vele a sarokig és fagyok le, ő meg bámészkodik reszkető lábakkal, de pisilni na azt nem… Hja mindezt egy egész éjszakai melózás után, hogy tudjak utána nyugodt lélekkel aludni, hogy pisilnie nem kell.

Persze tudom, egyáltalán nem ideális körülmény sokat ülni bent, keveset kint és akkor is vacogni… De azért mikor elég, akkor elég.Az sem ideális,hogy dolgozni kell, és nem egész nap a kutya feneke körül forogni… mert abból nem lesz se pénz se posztó.

Ma… fekszik a helyén… valami iszonyatos magas hangú “jaj de nehéz az életem” sípolásokat hallat. Hallgass PrezLee, fejezd be.. semmi. Mikor 2 órán keresztül kitartóan ez megy, akkor igencsak az én idegeim is már mindenfele lógnak.

Ráordítok és láss csodát, tud szépen hallgatni a helyén is. Valami 10 percet. Ezután hozza a játékot, hátha… engem meg határidő sürget ezerrel , hogy meglegyek a munkával. GRRRRR legszívesebben betenném a szekrénybe, bezárnám és egy hétig ne is lássam, mind sípoljon amíg csak akar.

De nem, PrezLeevel nincs kivel. Ő annyira rámenős, hogy akármit is csinálok valami 10-15 perc után véget ér a józan ész és kezdi előröl.

Azt hiszem valahol elneveltem az uraságot Túl sok egyéniséget hagytam neki, kicsit jobban meg kellett volna szorongassam a nyakát.

A minap írtam a kajás blogomban, hogy mennyire fontos dolog a só. Tegnap a háromszögbeni időzésünk után tovább mentünk egy szokásos délutáni sétára. Mentünk mentünk mendegéltünk, bandukoltunk és minden rendben volt, mikor látom, hogy PrezLee furán lépked, magyarul mondva egészen komolyan idétlenkedik, szedi összevissza kapkodva a lábát, majd, hogy el nem dől.

Csak nézem, hogy mi baja lehet, hiszen abszolút semmi jelét nem adta, hogy valami lenne és mégis úgy bénázik, hogy szinte megijedek.  Hirtelen azt hittem, hogy fázik a lába, de valahol logikátlannak tartottam, hogy fázik de eddig nem fázott??? Sőt hidegebb is volt kint és akkor nem fázott??? Míg kezdtem sejteni, hogy köze lehet a dolognak ahhoz, hogy ott le volt szorva és megolvadva a hó!!!

Visszafordultunk, mert gondoltam jobb hazafele menni és rövidíteni az utat ha valami mégis van, mintsem távolodni, majd érdekes módon ez a fura járás azonnal megszűnt, ahogy leértünk a hídról. A havon már nem butáskodott. Szóval volt ott valami, amivel a járda le volt szórva és irritálta a tappancsait Lehet, hogy nem só, hanem valami egyéb, de hogy neki nem tetszett az is biztos

Remélem hamar vége lesz ennek a rémes hidegnek!  Tegnap nem voltam PrezLeevel sehol sétálni. Igaz délután értünk a citybe, tehát nem volt ezzel nagy gond, reggel volt sétálni. Így nem is igazán tiltakozott a “szobafogság” ellen. Sőt… csak levittem pisilni és rögtön szaladt is vissza reszkető lábakkal.

Történt ugyanis, hogy tegnap jól megfagytam… Nem is egyszer, hanem kétszer. A fél várost bejártam, belém fagyott a lélek, hazajöttem és még 2 órát vacogtam. “Minden vágyam” ugye az volt, hogy még egy órát ráhúzzak erre és vidáman kezeket lóbálva sétálgassak..  Na nem. Ez volt az egyetlen amire nem vágytam. Láttam, hogy eb öméltósága is nyugis, gondoltam megspórolom ezt a fázást. Örömmel jelentem sikerült.

Ma azonban már nem fogom megúszni.. így a délutáni séta meg lesz ejtve ha tetszik ha nem… Felveszek vagy 2 nadrágot, 3 pulóvert, sapka sál, aztán valahogy csak végig vacogjuk mi a kilométereinket… Lehet, hogy csak rövid sétára viszem, meglátom neki mennyire fognak reszketni a lábai ….

Ha látta valaki a tavaszt a kanyarba… lécci szóljon neki, hogy igyekezzen.. nagyon várjuk.

Ahányszor eszembe jut a domboldali kellemes langyos időbeli séta ebbel, ellágyulnak a lábaim!

Egyik fantasztikus tulajdonság ami megvan PrezLeebe. Nem tudom, ha más kan doberman rendelkezik vele, de PrezLee igen. Nem is tudom pontosan hogy magyarázzam. PrezLee van annál okosabb, mintsem rivalizáljon Győzővel. Inkább kikerüli a “harci helyzeteket”. Elbillen, odébb megy, nem keresi, egyáltalán nem keresi azt, hogy összekapjanak. Persze könnyen meglehet, hogy azért mert vagy kétszer kapott a fejére Győzőtől… mert a +20 kiló az +20 kiló akárhogy is nézzük.

Igen ám, de Győző inkább kötekedik. Érzi, valahol érzi, hogy bár formálisan “letette”, legyőzte PrezLeet, de valami van ebbe a kutyába, hogy pimaszul tesz róla, hogy mégsem. És nem akar mindenáron harcolni, csak simán húzza a Győző idegeit. Előtte rohan ki, “kineveti” amiért Ő mármint PrezLee bent lehet a lakásban, Győző nem… és ugye ki a főnök, ha egyiknek több joga van mint a másiknak??? Győző ki van tiltva, PrezLee be van engedve. Normi, hogy összekavarodnak a dolgok az ő egyszerű fejükbe… S akkor ott van, hogy az úri eb, jön meg a kocsival, Győző is beülne, be biza de megint nincs neki megengedve… S akkor ő úgy érzi, meg kell mutassa ennek a pimasz városi ebnek, hogy miféle szabály járja ott…

Itt van azonban a pici baj… Hogy PrezLee, ha sarokba van szorítva, vagy kényszerítve van és semmi pimaszságot nem tud alkalmazni, akkor végsőkig képes harcolni. És ugye hiába gyors , mikor egy halom bundát fog, és őt már rég kilyukasztották, akkor nincs fair harc

Igyekszünk ezt elkerülni. Most nagyon úgy néz ki, hogy kis fegyelmezéssel Győző megelégszik azzal, hogy kihúzza magát, végig sétál előtte mint valami buta kakas, majd az első Győző viselkedj rászólásra kissé esik a tekintélye…A trükk, hogy idejében rá kell szólni és emlékeztetni, hogy a NAGYON NAGY FŐNŐK az továbbra sem ő…. Hanem az emberek kezében van a hatalom. Nagyon örvendek, hogy így alakult. Az sem lett volna kellemes, ha bármikor megyek oda, akkor kerítéseket húzni a kutyák közé… Kerüljék el egymást.

Ja.. az érdekes, hogy mikor ketten, felügyelet nélkül vannak egymás mellett akkor semmi baj nincs… Amikor  mondjuk PrezLee elkezd kötekedni velem, játékból, na akkor baj van Győző helyre akarja tenni a helytelenkedőt

Hű de megjártuk a hétvégén Na nem olyan nagyon, de kicsit másképp alakultak a dolgok, ahogyan terveztük. Mert ugye mindenképpen falura akartunk menni. Szombaton délelőtt kellett volna indulni, ahol hatalmas főzőcske volt megbeszélve. Persze ez akkor történt volna meg, ha az autó is kollaborál. De nem tette. Ő úgy gondolta, hogy szombaton jobb lesz itthon ülni. Nagy baj nem történt, csak vagy 2x összevesztünk PrezLeevel. Borzasztó féltékeny Hogy is képzeltem el, hogy nem foglalkoztam vele minden másodpercben???

Tolakodik, lökdösődik, rángatja a fekhelyét, hozza a játékot, kutat a szemétbe és az asztalról is le akar venni mindent. Mindent de mindent megpróbált csak ő legyen a központba. Enni se hagyott, inni se hagyott. Persze amint valaki vele foglalkozott, azonnal “lecsillapodott” és semmi baja nem volt , mondjuk addig a percig amíg valaki simogatta a fejét.

Szerencsére csak ilyen feltűnési viszketegségben nyilvánul meg a féltékenysége

Szóval “szobafogság”, szépen elmentünk a hagyományos sétánkra, meg a boltot is meglátogattuk. Nem is nagy baj végül is, mert olyan rémesen hideg volt a hétvégén, hogy szinte teljesen mindegy hol töltöttük… itt se ott se tudott PrezLee igazán kint lenni, még amíg evett is vacogott, reszkettek a virgácsai.

Bezzeg Győző fetreng a hóban, -20 fokban se ment be a helyére! Pedig ott meleg van

Ja nem is mondtam… Győző kinézete magának a sufnit, és se szó se beszéd beköltözött. Igaz, leggyakrabban akkor “lakott ott” amikor kint nagyon meleg volt, ő meg behúzodott az árnyékba. Meg néha csak úgy is… de most képes kint feküdni a havon. Brrr…

Most jöttünk a sétából és elvesztettük a nyakláncát PrezLeenek. Azt a nyakörv nyakláncot. A hibás én voltam, mivel rajta hagytam, hogy ááá úgysem esik le… és lám lám leesett. A nagy hóban meg ugye ki a csoda fogja észrevenni a láncot? Végigjártam azokat a helyeket ahol többet időzött, de persze sehol semmi… még jó, hogy van rajta tartalék nyakörv Majd megkerül, vagy veszünk másikat …

Időnként az a fura érzésem támad, hogy PrezLee úgy gondolja én azért vagyok, hogy őt kiszolgáljam, boldoggá tegyem, enni adjak neki, meg simogassam azt a buta keskeny fejét… amit ő mint valami felséges úr éppen csak, hogy eltűr. Azonban sokszor kiderül, hogy ez az egész mácsóság csak egy olyan burok, mert nagyon érzékeny ám az úrfi, de ezt ugye nem mondjuk meg senkinek és azt is csak halkan…

Ma itthon hagytam… ugye eddig mindent elraktam, mert tekergő, meg tróger meg huncut és ne rendezze a cuccaimat. De ma siettem, magyarul mondva lehánytam a nadrágomat a székre felkaptam a másikat és rohantam szél sebesen. Tudtam, hogy ha sötétben hagyom, akkor általában alszik… Legalábbis azt hittem

És mint kiderült sacc per kb kicsit bánatos volt amiért “elhagytam”, és úgy gondolta, ha a nadrágomat oda cipeli a helyére, és arra fekszik rá, akkor az úgy valamit kompenzál… Biza biza a nagy mácsó érzékeny lélekkel rendelkezik

Mikor visszajöttem persze feltette a sértődött szemeket, egy ideig csak nézett, majd a simit úgy fogadta mint a mennyei mannát.

Furák ezek a kutyák. Hogy lehetnek ennyire lelkesek néha engem is csodálkozásra késztet…

Huhh ? Ma nézegettem a PrezLee.com statisztikáit és kérem valaki keresi Dr. Dr. Préz Lee-t, ez vezette a kutyám blogjára. Mondtam én, hogy hirős lesz!

Hát én sajnálom ezt az embert, a legkomolyabban mondom, ugyanis amit ez művel az betegség. Talán csak megérti egy nap, hogy annak ellenére, “vérmes dobermanom” van, mégsem esz meg, nem fal fel, és ő is megússza. Ma hozta a szüleim nyugdíját… Persze csengetett, bezártam PrezLeet, kimentem ajtót nyitottam neki. Félig meddig reszketve nézte, hogy nem e támadja meg, megkérdezte kétszer, hogy biztos bezártam-e, majd ő kezdi mesélni, hogy milyen porul járt december 31-én, mivel egy németjuhász megtámadta!

Nem is csodálkozom… láttam már amint az utcán ment és egy “földszintes kutya” (tacskó méretű) elment mellette 3 méterre, lepisilni egy oszlopot, még csak figyelembe se vette, hogy a postás ott van, és ez a süket pánikolva kezdett el rohanni, kiabálni és társai. Így nem csodálkozom, hogy a kutya elindult utána, és nem is támadva, hanem inkább játékból.

Mint kiderült ez  a bizonyos németjuhász ki nem állhatja a postást, amin mondjuk nem is csodálkozom. Szerintem PrezLeenek is felmenne a cukra, ha látná ki jön. és így sem biztos, hogy előbb utóbb szagról nem tudja, hogy ha ez jön, engem bezárnak… Szóval ez a bizonyos eb, kint volt az utcán és “majdnem megette”. Nehezen hiszem, hogy pont így történt… de visszavágtam neki… megkérdeztem, hogy de a múltkor azt kérdezte miért nem vettem németjuhászt… Emlékezett az esetre és dadogni kezdett… Hogy há izé meg mizé.

Végül mondtam neki, az estek nagy részében mindegy milyen kutya, a neveléstől függ. Meg az emberek váltják ki belőle ezt a viselkedést.. Nos ez nem tetszett neki. Hiába na, egyes emberek azt hiszik, hogy a világ értük van, és nem fogják fel, hogy … élni veszélyes. Nem biztonságos egy cseppet sem. Legyen az kutya, kocsi vagy akár tégla ami leselkedik az életünkre. OOOOO és elfelejtettem mondani neki, ugyan már nézzen valami statisztikát, hogy hányan sebesülnek meg kutyaharapásban, hányan halnak meg és ugyanezt  nézze meg mondjuk autóbalsetre, cigizésre, a most divatos HmittoménhányNmittoménhányban, tüdőbajban, szülésben és meglátja, hogy még mindig messze nem közelítik meg a statisztikák az ő irreális félelmét.

A minap láttam egy képet… pech, hogy nem találom… Miszerint a legtöbb félelmünk soha nem válik valóra, csak a fejünkben van… mérgezzük saját magunkat. Mint ez a bolond postás az irreális félelmével a kutyáktól.  És persze táplálja a saját tűzét… mert a viselkedésével kiváltja, hogy a legártatlanabb kutya is letámadja…

Tyű babám, ha látná, hogy tud vicsorogni PrezLee azt hiszem a szüleim minden hónapban a postára kéne menjenek a pénzükért, mert még a házat is elkerülné…

Ma különleges dologban volt részem Nagyon kedves élmény.

Szóval

Baktatok. Fülemben fülhallgató, szól a zene.l A fejemen sapka, nyakamban sál, vastag kabát, be vagyok bugyolálva és kicsit fázok is. Egyik kezemen van kesztyű, a másikat nem találtam meg… Az a zsebemben van. PrezLee mellettem, szájkosárral, szépen baktat. Nincs sok kedve neki sem, látom rajta, hogy egészen szorgalmasan szedi a virgácsait mellettem. A bokrok se igazán érdeklik.

Másik oldalon, megáll egy autó. Látom, mert ugye mikozben csak baktat az ember lánya az ilyeneket észreveszi. Épp nézem, hogy a tetején olyan koporsó szerű csomagtartó van, és elkezdem törni a fejem, hogy vajon mennyiben töri meg az ilyen az autó aerodinamikáját mondjuk 130-al autópályán… Kiszáll egy középkorú alak a kocsiból. Látom, hogy int… nekem, mert más nincs arra. Gondoltam, lehet eltévedtek. Kiszedem a fülemből a zenét okádó dugót, PrezLee mereven elkezd figyelni az “ellenségre”, és megkérdem mit mondott, mivel a zene miatt nem halottam… erre ismét fülig ér a szája, vigyorog és aszongya: JUJ DE SZÉP  DOBERMAN. Nekem is van, és olyan szép, hogy megálltunk nézzük meg. Mennyi idős… stb. Na meglepett Megköszöntem, megkérdezték még mennyi idős, még mondtak ezt meg azt de a lényeg, hogy nagyon tetszett nekik PrezLee.

Jó tudni azért, hogy vannak még erre felénk is Dobermániákusok Akik a Dobermacskákat szeretik és kedvelik, na és nem ítélkeznek felettük a filmekben látott hülyeségek miatt.