:D ma gonosz voltam vele

A napokban megint “agyvizes” az ebem. Vagyis nemnormális kiakadásai vannak, heccel és azt hiszem akar kapni a fejére. Felveszi a “kérem a pofont” arcot és hülyéskedik… szerencsére valahogy kiegyeztünk, abban, hogy a “buksit” parancsot előbb utóbb végrehajtja és mázlijára még épp belefér a tűrésküszöböm alá vele.  A “buksit” parancs meg azt jelenti, hogy na gyere ide tróger, a fejed a nyakláncba dugd és most azonnal hagyd abba ezt a buta viselkedést mert irgum burgum. Inkább elsziszegett “buuuuksssssiiiiit” kell elképzelni kezdetnek, majd egyre erősödik és fenyegetőbbé válik a hangzása mire a fejét bedugja.

Sakkor ma gonosz voltam vele. Úgy vettem észre ökelme szófogadóbb ha a szájkosár rajta van. Legalábbis az utcán végig szépen jön mellettem és nem rángat össze vissza. Így mikor odaértünk a zöldbe, levettem a nyakörvet róla és … rajta hagytam a szájkosarat. Próba szerencse gondoltam…

És lám lám icipicit hülyéskedett, meg szórakozott velem, de amúgy sokkal rendesebb volt. És így továbbra is gonosz maradtam vele.. mert egész séta alkalmából rajta volt.

Megjegyzem eléggé sietős séta volt, mert bár nagyon jól felöltöztem mégis egészen fáztam. Kesztyűbe éreztem fagy oda a kezem a pórázhoz, gondoltam ő sincs jobban, így hát gyorsan végig gyalogoltuk a távot!

Barátosnő

Hát aranyos kiscsaj volt minden esetre. Nagyon szomorú a sorsa ami azt illeti. Nagyon sajnáltam, de nem volt mit tenni.

A kutyát Spanyolországból küldték haza, “postázták”, mert megnőtt és megunták. Mint kiderült… nagy is, sétálni is kell vinni, és ha nem figyelnek rá akkor unalmában rongál is. Ja és minden nap kell még enni is adni neki…

Úgy “postázták” és mentegették magukat, hogy a kutyának is sokkal jobb lesz. Nos ezt nem írom alá. Annak biztos nem lesz jobb. Ugyanis egy apartamenthez, állandó emberközelséghez szokott kutya, aligha lesz boldog láncon. Mert miután játékos kedvében levadássza a szomszéd tyúkját biztos oda fog kerülni..

Pedig szép kutyus, okos és PrezLeehez képest NAGYON NAGYON NAGYON szófogadó!

Pár kép a leányzóval…

Jaj! Jézus!

Kérem szépen ma összetévesztették az ebemet… 😀 Egy nénike nézte Jézusnak, de szerintem rájött előbb utóbb, hogy tévedett, mert aztán második nézésre már elmosolyogta magát és elkezdett levegőt is venni…

Történt ugyanis, hogy elaludtam… reggel 5,46 perckor pontban megcsörrent a hangos vekker… erőm épp annyi volt, hogy elgurultam az ágy másik végébe (mert sunyi módon ott tartom) kimatattam az átkapcsol gombot szépen rádióra és úgy döntöttem, képtelen vagyok kikelni az ágyból. PrezLee aludt mint a bunda, gondoltam kihasználom az alkalmat. És így is tettem… majdnem kilencig húztuk a lóbőrt, majd nekifogott mocorogni, amire felébredtem.

Hogy  ne húzzam a szövegeléssel most nem mesélem el, miként másztam le az emeletről, botorkáltam a fürdő szobáig, és ehhez hasonló mindennapi dolgot, lényeg, hogy sikerült felöltözni sapka,sál, kesztyű is került és elindultunk sétálni. Mivel nagyon sűrűn lakott területen lakunk… ha az utcán tömeg van mindig rárakom a szájkosarat… reggel kilenc óra tájban meg igencsak van. Azt hiszem ebben az órában még soha nem is voltuk sétálni. Korábban igen, később is igen…

Tele volt az utca néppel, iskolások, munkahivatalba igyekvők stb. Menet nem volt sok gond, csak néhány hűű mekkora, odanézz! wááá meg ilyeneket hallottam. PrezLee meg “viselkedett”….Méghozzá a jó értelemben mondva. Ugyanis mintha megérezte volna a süket, hogy őt nézik és csodálják vagy csak simán rettegnek, megijednek és félrehúzódnak 😀 Mert olyan peckesen billegette a fenekét, kihúzta magát, hogy szinte még nagyobbnak tűnt mint amekkora. Na és szájkosárral is rajta, egészen tiszteletet követelő…

Nos ugyanezek a tekintetek között bandukoltunk hazafele is, amikor egyik kocsi mellett egy nénike igyekezett valahonnan valahova. És egyszer csak szembe találta magát PrezLeevel. Vicces volt, mert ő volt az aki jóformán “nekiment”, nem figyelt és nem vette észre a kutyát csak az utolsó pillanatban, mire megtorpant és felkiáltott, hogy “jaj! Jézus”… aztán mint már említettem csak rájött, hogy mégsem Jézust látja és elvigyorogta magát.

Nos ezért van PrezLee-n szájkosár… mert nem bántana ő senkit, áldott egy angyal az emberekkel de ilyen helyzetekben sokkal jobb, az ijedtség azonnal elmúlik mert ugye “védve” érzik magukat. Aham… egy vacak műanyag, másodperc alatt le tudná szedni ha hagynám 😀

Szilveszterezés PrezLeevel

BÚÉK mindenkinek!!! 😀

Mondhatni kellemes szilveszterezni PrezLeevel 😀 Őt kérem nem érdeklik a tűzijátékok, a petárdák és az emberek hangos ihaj csuhajoskodása is hidegen hallja, főleg ha mélyen alszik… Valami 11 óra tájt vittem sétálni, itt ott a távolban hallatszott már néhány petárda, de ezekre egyáltalán rá se hederített. Tedi kutyám már ezektől világgá akart szaladni… Az éjféli nagy dir dur meg egyáltalán nem érdekelte, igaz a lakásban voltunk a zajokkal meg van szokva, ráadásul kincses városunkban elég gyakran ünnepelnek tűzijátékokkal, szóval nem voltak nagyon különlegesek a mostani durrantások..

A szilveszter nem így volt tervezve, de arra már rájöttünk, hogy a legjobb úgy élni ha egyáltalán nincs terv.. Ugyanis a terv szerint kint, házikóban, “télben, hóban” kellett volna eltölteni, ahol PrezLee is kedvére ugrabugrálhatott volna, de ez nem jött össze… 😀 Na majd legközelebb….

Első napunkon 2010-ből már a reggeli sétánál bőrig áztunk… jó kezdés nem mondom 😀