PrezLee – a barna dobermann

Meglepő az utóbbi egy két napban tapasztalt engedelmessége a herceg úrfinak…Mind ráncolom a homlokom és keresem a miérteket, mert valami trukknek csak kell lennie, valamit mesterkedik, mert nem lehet, hogy benőjön a feje lágya… A mesékben már nem hiszek rég, és ha PrezLeeről van szó, akkor soha nem lehet letenni a csatabárdot…

Az történik, hogy mondom neki… ülsz, erre mi történik? Leül. Az esetek 85%-ban elsőre, és csak icipicit tétovázva. De amint mondom máris kezdi mozgatni a hátsó felét lefele, aztán megadja magát és lezuttyan…Szóval gyanús és fölöttébb furcsa, hogy nem kell “megharcolnom az igazamért”.

Másik példa…a fürdetés az eléggé macera szokott lenni. De nem a fürdetés maga, hanem a kádba juttatás. Mert a kádba csak akkor szeret bemenni mikor tudja, nem szándékozom megfürdetni. Ha fürdetési szándékkal hívom be a fürdő szobába akkor menekül. Néha azért gondolkozom, hogy furcsa… furcsa, hogy tudja mit szándékozom csinálni, és nagyon ritka, hogy eltévessze.. eddig nem is igen történt meg

Szóval, tegnap, a mai menetelre tekintettel fürdés mottóval a fürdőszobába rendeltem zebet. Húzodott persze, de fürdőszoba ajtó becsukva, nyakörv megfogva és mondom neki. Hopp be… Most ide egy felhúzott szemöldökű csodálkozó szmájli illik, mert kérem PrezLee első két lába máris a kádba volt és … nem tiltakozott eszeveszetten mint máskor.

Mi a fene lesz tán nem fog “megjavulni”??? Aztán állhatok és gondolkozhatok, hogyan ronthatom el ismét.

Ja … reggel felkeltem, becsomagolni, azóta egyhuzamban izgul. Nyafog, áll mellettem, nem tudom levakarni, egy fél lépésre se tágít tőlem.

Hű ha nagy buli van kilátásban, na nem olyan nagy, de PrezLeenek biztos nagy, hiszen elmegyünk nemsokára a városból, egy másik városba, addig autózunk ugye egy nagyot amit imád, és tele van izgalmas dolgokkal, mert a közepén meg fogunk állni egy kicsit, hogy mozogjon a drága, majd odaérünk, és idegen lakásban leszünk, na és főleg, hogy holnap jövünk csak haza… És még lesznek ott emberek, meg irgum meg burgum és bevallom kezdek hülyére izgulni, hogy mennyire lesz “kegyetlen” ez a hétvége.

Ilyenkor válik érthetővé a milliónyi izével felszerelt kismamák aggodalma, hogy minden legyen náluk… Ugyanis ez a bolond kutya is egy táskányi cuccot igényel. Sőt… Mert kell a pokróca, az lesz a kocsiba leterítve, illetve azon fog aludni ott. És jó, ha ott is “helyre lehet küldeni”. Aztán két tál, egyik víznek, másik kajának. Aztán kaja, 2 napra most csak “pirulát” vagyis száraztápot viszek neki, az is egy zacskónyi. Na és a kis könyvecskéje legyen nálam, zacsik, meg a piros rugós divájsz ha netán valahova oda kel rögzíteni adott időpontban.  Még gondolkozom, de azt hiszem az utazáshoz ennyi elég lesz… Ja tettem még hasmenés elleni pirulát neki.. víz szerencsére van ott is..

Szóval kíváncsi vagyok mi és hogy fog alakulni…

Na ilyen rég nem történt. Ma reggel felébredtem, és baleset várt. A drága ebem bepisilt. Na ez nem jó dolog, kicsit sem az, de ez van, megtörtént és akár ilyenekre is kell számítani. Eszembe jutott Tedi kutyám, ő szegény a vége fele beteg volt, gyógyszerezve, attól pisilt be a vége fele.

Persze vannak dolgok amik bosszantanak… az, hogy ha valami egyéb kell neki, akkor annyit tud hisztizni, hogy a hullákat is kikergeti a sírjukból. Azért ilyen hülye hasonlat mert Halloween környékén vagyunk ugye … és most csak nagy maflaként bepisilt. Mert kérem egy vak hangot nem hallottam erről a problémájáról.  Ugyanakkor bosszantó, hogy késő este vittem ki, volt alkalma és ideje pisilni… biztos benyakalt megint egy nagy halom vizet mohóságában, oszt nekem elfelejtett szólni, hogy pisilnie kell.

Irgum burgum…

A napokban beszámoltam arról, hogy sikerült bőrig áztatnia illetve iszonyat felhúznia. Valamiféle dacckorszakot élünk át megint, mert ahogy ide a zöldbe viszem egyből rákezd a cirkuszolásra. Körbe rohangál, hörög, morog, ugat, és a fejére van írva, mindezt azért csinálja, hogy felbosszantson. És sikerült is neki egy két alkalommal…

Végül kaptam egy két tippet és változtattam a hozzáállásomon. Valami 2 perc alatt hagyta abba a hisztit és nagyon nem értette, hogy ami eddig ment, az most miért nem működik.  Amikor rákezdett az ugrabugrára, kb a következő videón látható stílusban…

.. hátat fordítottam neki és elindultam. Kezembe volt egy csipogós iz, mondtam neki a parancsot, hogy “gyere”, csipogtattam, majd mentem tovább, pár lépés után ismét, gyere, csipogtam, mentem tovább. Kezdetben mintha minden második ugatása és morgolódása mögé tette volna a kérdőjeleket, hogy héééé mit csinálsz, akkor én miért hisztizek ha te elmész, majd mindegyik után, majd végül abbahagyta és jött megnézni a csipogós izét… Hát ekkor megdicsértem, majd elkezdtünk szaladni egy kicsit. Többet nem jutott eszébe hisztizni aznap…

Érdekesek ezek az ebek minden esetre

Ma éreztem úgy igazán, hogy mennyire “nyugodt” életem lenne PrezLee nélkül. És azért idézőjelben, mert inkább dög unalmasnak lehetne nevezni … mert mégis kinek van olyan jó dolga, hogy dolgozik, dolgozik, majd jön a hisztis ebe és akar valamit? Heh? Keveseknek! Vagy például ellopja az olajat… és a helyére viszi megdézsmálás céljából? Húh beleborzongtam, hogy azért télleg, mennyire a mindennapi rutinok része lett az, hogy ő van és létezik, és persze akaratoskodik és bosszant .

Nem mondom, mert tényleg jól esett ez a hétvége, hogy nem kellett gondját viseljem. És, hogy csak hétfő délután hoztam haza, de hazajött, a helyén feküdt és biza odamentem jól megsimizni meg úgy elnézem, hogy a hétvégi kalandokba masszívan belefáradva kinyúlva alszik, és csak elmosolyodom magamban, hogy “de jó, hogy vagy”.

Miután a Tedi kutyám elpusztult, azt hittem soha nem lesz másik kutyám. És nagyon komolyan gondoltam. Csak az tudja aki veszített el kutyát, hogy mennyire fájdalmas dolog tud lenni. Mennyire megszokja az ember. Sokakat hallok, hogy “jaj annyira fájt, hogy elpusztult, hogy soha nem akarom még egyszer átélni”… igen ám… de ezzel el van felejtve akkor az a rengeteg sok pozitív amit nyújtanak azok az évek alatt amíg mellettünk vannak? Hát az a sok emlék amiről hetekig egyhuzamban  lehet mesélni?

Volt egy mondás ami úgy kezdődött, hogy “kutya nélkül lehet élni”.. hozzáfűzném, hogy kutyával sokkal viccesebb az egész

Holnap ismét kezdjük a szokásos bakóladásainkat, a sétákat és de jól van ez így!!!

Még fiatal, és minden bizonnyal rengeteg hülyeségben lesz még részünk… de azt már tudom, hogy egyetlen percet nem akarok kutya nélküli életet élni. Mert minél jobban szeretem PrezLee uraság bolondosságait, annál jobban szeretem benne Tedit is. Mert igazán neki köszönhetem, hogy mégiscsak úgy döntöttem, akarok kutyát. Ha ő nem lett volna, most biztos PrezLee se lenne.

Hühh … kezdjem tán az elejétől. Már rég nem voltam semmiféle ilyen kutyás megmozduláson, és még mindig nem tudom eldönteni, hogy vigyem-e PrezLeet kutyakiállításra. Gondoltam, elmegyek, részt veszek mint külső megfigyelő, aztán ha rám tör a hirtelen vágy, hogy mutogassam az ebem és nézegessék a szakértők mi a jó, mi a standard és mi nem, akkor benevezek a november 14-15. megtartandó kolozsvári kutyakiállításra… ha nem akkor meg láttam én egy halom szép ebet, fotóztam és rájöttem, hogy nem akarom vinni …

Kezdődött azzal, hogy 7 órakor ébresztettek… majd 10kor felébredtem nagy nehezen. A gonosz dolog az volt, hogy pénteken én kivittem PrezLee uraságot falura, mert készültem menni, de mikor reggel kinéztem a fejemből és megláttam milyen az idő, hát biza én befordultam és aludtam még egy sort.

10-kor azonban kinyitottam a szemeim és hű de gyorsan elkészültem, mert fantasztikus idő volt kint. Jó, elértem Tordára, a stadionhoz, erre úgyanaz a Dejavú fogadott mint tavaly… A stadionnál én voltam, na és valami fiatalemberek készültek menni focizni. Vicces mi? Hát nem volt az… végül a másik oldalon, egy icipicit odébb, A “Pelicanul” strandnál látok egy nagy rakás autót… Persze a kiállítás ott volt, végül megkaptam én is.

Hát, voltak néhányan, volt egy pár kutya is, na persze számszerűleg nem tudom mennyi, és nem hasonlítható össze egy kolozsvári kutyakiállítással például.  De ahhoz képest elég sokan voltak.  Eredményeket természetesen nem tudok, ez a szakértők dolga, hogy figyeljenek rá, de…. hoztam néhány fotót.

És jaj jaj jaj újból ismét és még mindig úgy beszerelmesedtem, hogy jaj csak na, meg irgum burgum, meg hogyismondjam!!!  Volt ott 2 Bull Terrier akiket meg is simizhattam, sőt az egyik leányzó mindenképpen szerette volna közelebbről megismerni a fotógépem és annak a lencsevédő kupakját… Annyira szimpatikus, helyes és szuper kutyák ezek, hogy ha adták volna azonnal felkapom és hazaviszem őket. Persze mint kiderült, hogy látásból tegezem a gazdikat Szóval most már csak a kertes ház szükségeltetik és meglesz KrumpLee is

Következzenek a fényképek… véletlenszerű válogatás.

Este van már késő este, ki ki nyugalomban… kivétel PrezLee aki valami bolond hörcsög módjára megindult éjszakai műszakban rosszalkodni. Kéne dolgoznom, és alig várom, hogy elaludjon, mert akkor oda tudok figyelni. Erre hallom, hogy tologatja,rendezgeti az ágyát, amit általában hagyok, mert becipeli a szoba közepére, majd alszik… Amolyan “csendben van” akkor békét hagyok mert ki tudja meddig tart a nyugalom…
Aztán felkelt, és sétált egyet a lakásásban… nem figyeltem egyből fel, de szerencsére mégis odasandítottam, mert nem mocorgott többet, nem rendezte az “ágyneműt”… és igen, akkor látom, hogy immár az olajos üvegemet próbálja kinyitni. Az ábrázatára az alkoholisták “kaptam piát” képe volt kiülve és nagyon csalódott lett mikor rászóltam…
A fotóval kapcsolatban megjegyzem… nem én tettem az olajos flakont oda ahol van…

Azt hiszem PrezLeenek komoly személyiségzavarai vannak. Gondolkozom azon, hogy egy nagy tükröt tegyek az ágya mellé, illetve kutya  pszichológushoz vigyem,  terápiára. Az történik ugyanis, hogy makacsul ragaszkodik ahhoz az elképzeléséhez, hogy ő egerész kutya  vagy legalábbis róka. Tegnap is séta alkalmával  befúrta a fejét jó sokszor az egérlyukba, majd megpróbálta kiásni az egeret a földből.  A mozdulatai szinte pontos mása annak amit ezen kisfilmben a róka művel, azzal a kivétellel, hogy PrezLee akkor borul fel, mikor hegyen lefele rohan és elvét idejében fékezni… A szökkenéseket is megismételte, persze nem a hóban, de volt ott magas fű (szerintem kifejezetten ebből a célból maradt ott) majd leestem a röhögéstől annyira komikus volt.

Tegnap, mármint szerdán már valahol én nem bírtam a lakásban ülni és nagyon untam a mindennapos “cirkuszokat” a háromszögben. Így kocsiba ültem, kimentem a domboldalra. Hát kérem szépen egy akkorát jártunk, hogy csak na. Nagyon jól esett. És végre itt móresre lehetett tanítani az uraságot. Mármint gyere, mert ha nem én biza otthagylak és hátra se nézek.  Nagyon egyszerű dolog ez mikor kilométernyi helyem van minden irányba… Mert ha el is marad, előbb utóbb szélvészként rohan utánam.

Tegnap séta közben megint teljesen agyatlan volt a lelkem.. az utóbbi napok se voltak valami fényesek, de tegnap kissé ki is húzta a fércet az úrfi. Még szerencse nem zuhogott az eső, mert azt hiszem azonnal agybajt kapok és ott pukkanok szét.  Az történt, hogy lökött ebem valami hontalanok által szétdobált csontot talált meg. Néha ott szoktak tanyázni…. és felkapta, majd mint egy kerge majom elkezdett rohanni össze vissza. És persze, dehogy ismeri olyankor a “fujj”, “gyere ide” és végül semmi egyéb parancsot sem … ilyenkor csak nagyon nagyon pimasz pofival rohangál, kb 3-4 méterre tőlem és heccel. Jobban mondva kinevet, kikacag és élvezi a helyzetet. Mikor azonban ezt a játékot egy jó félórán keresztül műveli és sehogyan se akarja abbahagyni, a csontot még mindig nem ette meg, és igencsak jó lenne ha nem enné meg… mert amilyen tróger tudja, hogy azt nem szabad, de annál inkább csinálja… akkor felmegy a cukrom.

Szerencsére megtanítottam, hogy a kiabálástól ne stresszeljen be. Mert ugye mikor felmegy a cukrom, emelkedik a hangom. Még az hiányzott volna, hogy a kiabálásomra mondjuk világgá menjen… ezt direkt gyakoroltam. Ismerem magam és tudom, hogy előbb utóbb hangoskodás lesz a vége ha dühi vagyok. Így legalább tudom, hogy az autók elnyomják az én dühömet… és jól kikiabáltam magam én is. PrezLee mindvégig röhögött… Aztán egyszer hozzávágtam az esernyőt… ez hatott. Elejtette a csontot, és mintha valami mágikus izé esett volna ki a szájából, ezután alábbhagyott a nagyképűsége… Hívtam, gyere.. persze majd szétrobbantam.Végül sikerült elkapnom, volt egy szidás, egy kis rázogatás, egy kis “nagyon hülye vagy” (jól megaszontam neki).

Azt hiszem ideje megint előszednem a hosszú pórázt… Érdekes, hogy milyen rég nem voltak ilyen gondjaink.  Na elővesszük és gyakoroljuk, hogy a “gyere ide” az most is és mindörökké egy kötelezően végrehajtandó parancs, nem egy fakultatív dolog. De azt hiszem, ő mégcsakazért is rohangált, mert látta mennyire felbosszant ezzel és szerintem azt is tudja, hogy akkor sacc per kb. SEMMIT se tudok tenni ellene.. Max megdobni az esernyővel

Csak okos dobermannokkal ne kezdjen az ember… Ej ej…