Ma éreztem úgy igazán, hogy mennyire “nyugodt” életem lenne PrezLee nélkül. És azért idézőjelben, mert inkább dög unalmasnak lehetne nevezni … mert mégis kinek van olyan jó dolga, hogy dolgozik, dolgozik, majd jön a hisztis ebe és akar valamit? Heh? Keveseknek! Vagy például ellopja az olajat… és a helyére viszi megdézsmálás céljából? Húh beleborzongtam, hogy azért télleg, mennyire a mindennapi rutinok része lett az, hogy ő van és létezik, és persze akaratoskodik és bosszant 😀 .
Nem mondom, mert tényleg jól esett ez a hétvége, hogy nem kellett gondját viseljem. És, hogy csak hétfő délután hoztam haza, de hazajött, a helyén feküdt és biza odamentem jól megsimizni meg úgy elnézem, hogy a hétvégi kalandokba masszívan belefáradva kinyúlva alszik, és csak elmosolyodom magamban, hogy “de jó, hogy vagy”.
Miután a Tedi kutyám elpusztult, azt hittem soha nem lesz másik kutyám. És nagyon komolyan gondoltam. Csak az tudja aki veszített el kutyát, hogy mennyire fájdalmas dolog tud lenni. Mennyire megszokja az ember. Sokakat hallok, hogy “jaj annyira fájt, hogy elpusztult, hogy soha nem akarom még egyszer átélni”… igen ám… de ezzel el van felejtve akkor az a rengeteg sok pozitív amit nyújtanak azok az évek alatt amíg mellettünk vannak? Hát az a sok emlék amiről hetekig egyhuzamban lehet mesélni?
Volt egy mondás ami úgy kezdődött, hogy “kutya nélkül lehet élni”.. hozzáfűzném, hogy kutyával sokkal viccesebb az egész 😀
Holnap ismét kezdjük a szokásos bakóladásainkat, a sétákat és de jól van ez így!!!
Még fiatal, és minden bizonnyal rengeteg hülyeségben lesz még részünk… de azt már tudom, hogy egyetlen percet nem akarok kutya nélküli életet élni. Mert minél jobban szeretem PrezLee uraság bolondosságait, annál jobban szeretem benne Tedit is. Mert igazán neki köszönhetem, hogy mégiscsak úgy döntöttem, akarok kutyát. Ha ő nem lett volna, most biztos PrezLee se lenne.