Séta helyett…

Tegnap nem nagyon volt kedvem bent ülni az irodába, de egy kicsit kellett várjunk a fogorvosra, hogy mondja meg mikor kell menni. Így kora délután ültünk csak autóba, kiruccantunk a Metróig, ahol én egy árnyékos helyen várakoztam a kutyával a kocsi mellett, míg a párom vásárolt valami sütnivalót, majd tova robogtunk egészen Jegenyéig.

Természetesen csütörtök délutáni megjelenésünk meglepetést okozott, (állítólag kellemeset :D) .

PrezLee mint egy valamirevaló parasztgyerek csak berohant, végigszaglászott MINDENT és egy olyan 10 perc után vette észre,  hogy MINDENKIT elfelejtett üdvözölni! Ezután megcsóválta a fenekét a jelenlevőknek, majd elpilledt egy kicsit az izgalmaktól. Egy olyan félórányi nyugtom volt, majd nekifogtunk egy sor labdázásra, kergetőzésre, aztán megint labdázásra, megint kergetőzésre, és így tovább…

Még szerencse, hogy vittem neki valami rágcsálnivalót 😀 így volt időm pár perc kiszusszanni nekem is. Na nem, még szerencsére nem tud lefárasztani, de szerintem hamarosan eljön az ideje, csak épp jólesett egy kávét meginni.

Egy adott pillanatban összevissza bóklászott a kertben, amikor átkerült a szomszéd telekre… Ezzel nem is lett volna semmi de semmi hiba, ugyanis a kerítés egy adott ponton nincs még befejezve, és a szomszéd telken szökő évente sütnek egy flekkent, teljesen üres. De ahogy haladt egyből láttam, hogy na ez muris lesz, mikor hirtelen vissza akar térni hozzám és ugye nekimegy a dróthálónak…Mint a rajzfilmekbe, szaglászás majd hirtelen irányváltoztatás és hopp fejjel neki a hálónak. Értetlen tekintet, majd ismét megpróbálja de ezután a csodálkozás sokkal hosszabb és mintha felfogná, hogy na itt biztos nem lesz átkelés! De nem sokat teketóriázott, hamar elindult felfele és visszatért ott ahol eredetileg bement. Volt nagy öröm részéről, hogy mint “elveszett bárány” visszatalált!

A hús sütéskor elég rendesen viselkedett, bár a levegőt szagolgatta a környéken, ellenben evéskor végig teljes csendben feküdt az asztal alatt, majd helyes viselkedése jutalmazásaként ő is kapott pár falatkát mikor mindenki befejezte az evést.

Kicsit lepihent, majd szétnéztünk a közelben, ahol van egy patak. Gondoltam, hagyom egyet pancsikolni, de hát sajnos az a patak inkább szeméttároló mint más, amerre a szem ellát mindenhol szemét, szemét és szemét. Ebbe igazán nem volt gusztusom beengedni, így pancsolás nélkül maradt.

Visszatértünk és szaladtunk mint a kergék a kertbe egy adagot… mármint az igazat megvallva ő szaladt én igyekeztem sűrűn irányt változtatni és kicsit bolondítani őkegyelmét, bár ez nem tudom mennyire sikerült. Közben húzogattunk is egy rongyot, ezt végtelenül élvezi, és nagyon ügyesen elengedi a rongyot, második harmadik “enged”-re. Persze van amikor megy azonnalira is, de még nagyon jó így is. A biztos “engedd” az akkor történik, ha semmiképpen nem akarja elengedni második engedd után szép szóra. Ez pedig abból áll, hogy finoman megfogom az alsó állkapcsát, és simogatásszerűen elhúzom a kezem. Ekkor elengedi akármi is legyen az. Mindez onnan eredt, hogy kezdetben rá-rá akadt valamire oly hevesen, hogy semmiképpen nem akarta ideadni… És finoman megfogva az állkapcsait ki kellett vennem az akármit a fogai közül. De nagyon hamar rájött mit akarok, és szinte kezdettől fogva elég volt csak az álla alá nyúlni és elengedte amit fogott.

Olyan 8 óra körül indultunk visszafele, de még egy “állomással” a szüleimnél is. Természetesen ide se “jelentkeztünk” be, (szoktunk, mert néha kell vinni ezt azt :D, de most nem volt idő vásárolni, és mivel tudtam, hogy nem számítanak ránk, biztos mindent megvásároltak helyben) és tessék lássék vendégszeretet, ők nincsenek otthon! Na mindegy, mert mindentudó szomszédaink tudják merre mentek, így utánuk megyünk mi is.

Felmentek Gyuri bácsihoz, a domb tetejére, így mi is ott kötünk ki, sült hússal (nem)várnak. Itt egy keveset játszadozott a két immár nagyobbacska kölyökkel, ugrabugrált, de valahogy azok nem igazán játszanak vele, és ő se nagyon azokkal. Olyan egy két ugrás jobbról, balról, majd mindenki megy a dolgára. Érdekes, valószínűleg azért mert azok állandóan ketten vannak és nagyon összeszokhattak…

Itt nem sokat ültünk, végül mind hazajöttünk szüleimhez, ahol olyan fél 12-ig beszélgettünk, PrezLee ez időközt rendesen produkálta magát egy két keksz darabbért, ült, pacsit adott, mindent elkövetett csak kapjon még az “életmentő eleségből” mert ugye az ember, főleg a kutya soha nem tudja mikor fenyeget éhenhalás veszélye, így jobb enni…

Ezután hátra volt még egy félórás autókázás, amíg hazaértünk, és szerencsésen megúsztunk két radart is.

Hozzászólás