Méghogy jó :D :D :D

Na hát ma kettő olyan rosszalkodást művelt a drágaság, hogy egyből a mérleg visszakerült a helyére. Vagyis nem romlott el PrezLee, valszeg nagyon fáradt volt és azért tűnt jónak! Sőt a tóhoz való kiruccanásunkkor is tett rossz fát a tűzre! Kezdjem talán azzal…

Egy adott pillanatban én a parton voltam, a többiek és PrezLee is a vízben. Az egyik csaj elkezdett a tó közepe fele úszni, PrezLee meg nagyon elindult utána (szerintem megmenteni akarta :D) Egy ideig hagytam, majd inkább visszahívtam, mert ilyen nagy tóba ilyen sokat nem úszott még, oszt gondoltam ha nekikezd fulladozni mi a fenét csinálok? Szóval ússzon, de azért ne épp a tavat akarja átuszni… S akkor kijött a vízből és be akartam menni én is. Be is mentem, erre ő a parton maradt de be nem akart többet jönni. És hogy engem is kicsalogasson fogta magát és elkapta az izolirt (polifoam vagy mi a szösz a neve, aludni szokás rajta kiránduláskor) és elkezdett vele rohanni körbe körbe… A baj csak annyi volt, hogy az nem az enyém vot’!!! Na iramodtam én ki a vízből azonnal, amikor meg látta, hogy sikerrel járt, ő is abbahagyta a hurcolászását… Persze jól összesározta, szerencsére nem szakadt ki!

Ma… megyek a fürdőbe és látom, hogy a szemét az biza kiborítva… PrezLee kutatott. Nekifogok sepregetni, meg feltakarítani a dolgokat erre látom, hogy csupa tej minden… Na igen. Volt egy zacskó alján fél deci tej, ami kissé megsavanyodott. Bekötöztem a száját és a kuka mellé raktam. Belátom ez az én hibám volt, de a fene gondolta, hogy bemegy a fürdőbe rendezni! Biza bement és biza ezt a zacskót is szétszedte, tejet kiborította, és az egész befolyt a gumiszönyeg alá. Még jó, hogy a szemetet is kiborította, és nekifogtam sepregetni mert lehet a szagra veszem észre ott a tejfoltot a szönyeg alatt!!!

Este fele meg készültem virágokat öntözni. Mivel sok van, hát megtöltöttem 2x 2.5 literes flakont majd az egyikkel elindultam. Még az ajtóig sem értem, PrezLee szépen lepacsizta a másikat… Puff… Még jó, hogy nem tömbházba lakunk… lenne mit fizessek az alsó szomszédnak eláztatási díjat!!!

Hozzászólás