Buggyant!

Mondom én, tisztára buggyant ez a kutya! Ma megevett 2 darab nylon zacskót. Mind a kettőt egy nyelésre… Ezzennel három a nylonzacskók száma… a negyediket is bekapta, de egy jól célzott póráz hajítással elkaptam egy kicsit, erre elengedte… tudja a gonosz, hogy nem szabad, és azt is, hogy hű de ideges leszek, éppen ezért nem is rágcsálja őket, hanem egy falásból hirtelen le is nyeli… Na reméljük, hogy a másik kettő is sikeresen távozik mint az első… vagy 2 nap múlva.

Oszt ez még semmi… ma jött egy “új” beagle (bigli) ezt pedig meg vagyok győződve, hogy összetévesztette a “régi” biglivel… A régi lévén Maya, a most 10 hónapos, az “új” pedig kizárólag azért új, mert PrezLee most látta először, ő egy 2 éves hölgyike. Na és nekifogott vele játszani, úgy ahogy Mayaval szokott…annak meg nem volt kedve és minduntalan értésre adta. De PrezLee nem olyan, hogy egykettőre elfogadja az ilyeneket. Tolakodik és harcol a “jogaiért”…jó fél órát ugrált körülötte…amíg megérkezett Maya is…ekkor kicsit zavarba volt, és egy ideig nézte a két kutyát, hogy most mi van??? Végül nagy nehezen megérthette, hogy melyik is az ő “igazi” játszópajtása, mert elkezdték kergetni egymást.

Nem tartott sokáig a nagy buzgalom…mert PrezLee elment ásni. Hogy mit ásott azt csak ő tudja, de nagyon belemerült a munkába… kb negyed óra után előhozta Cora labdáját, amit a gazdija már 5 napja veszettül keresett…és sehol nem talált. Majd a következő gödröt ásta. Veszettül. Ezt egy jó félórán keresztül. Semmire nem reagált, és nem érdekelte más kutya sem. Legalább nem zaklatta Bizsut…. Egyszer azonban nagyon büszkén jött..hozta a zsákmányt. Kicsi volt, fekete volt és pár percel azelőtt még élt…valami egér kölyök vagy mi a fene lehetett, nem igazán volt gusztusom megnézni. Ekkor előkerült ez zacskó. A tetem mielőbbi eltüntetésére… ezt PrezLee ellopta (ugye, szereti a zacskókat!!!) és elrohant vele. Na végül sikerült visszaszerezni a zacskót is, a bünjeleket (tetemet) eltüntetni.  Még egy kis játszás következett, majd lesétáltunk csoportosan a “hegyről”… Igaz, hogy csak 4 kutya volt 😀 de sikerült megzavarnunk valami fotózást is… mindenféle ernyők alatt kellett áthaladni. Még jó, hogy PrezLee rövidre volt fogva…tehetsége szerint képes lett volna minden hikimikit felborítani ami ott elő volt pakolva…

Hazafele egészen “normálisan” jött, pedig a póráz szúros fele kifele volt fordítva… Nem szivesen teszem a szögekkel befele, de ha nemnormálisként viselkedik akkor nem igazán van más választásom.

Hozzászólás