Veszekszünk mi állandóan

Mármint PrezLeevel.  Tegnap is volt egy összeröffenésünk, mikor séta közben jöttünk haza, meglátta a másik kutyát és a tehetetlenségéből származó mérgében (hogy meg van kötve, nem mehet oda) rögtön hisztizni kezdett, és neki akart esni. Érdekes, hogy mikor “normális” találkozások vannak, más kutyákkal, akkor nem hülye.  Sőt, kimondottan békés. De mikor meg van kötve, agybajos lesz és hörög. Csúnya.  De mikor a stopnál készülök átmenni, nem engedhetem el, hogy na kicsi szívem menj barátkozni, de jó lágy ám.

S akkor ugye ő indulna, nekem meg vissza kell tartanom, és tyű de felmegy a cukrom mikor így nekifog rángatni, jön, hogy leordítsam a fejét a helyéről. Ráadásnak még mellé kell tenni, hogy tegnap beakadt az ujjam a láncba, azt se tudtam, hogy fogjam tartsam, hogy ne rohanja le a másik ebet, és a kezem felét se szakítsa le…

Jó, hazajövünk, kicsit duzzogok rá, szerintem jogosan, erre ő éhes … pedig enni kapott. És nekifog nyafogni. És nyafog, és nyafog és nyafog és nagyon nyafog. Ha szólok hozzá, akkor kicsit vigyorogva nyafog… de nem hagyja abba. Amíg meg nem kapja amit akar, ő nyafog. Rémes 😀

Hol ilyen hol olyan a meleg a szobában. Amikor éppen megy a fűtés, leveszem a pulóvert… ha meg áll, lehet felveszem. Erre PrezLee minden egyes pulóver FEL  esetén felszökken mint valami nikkelbolha, hogy jaj de jó megyünk? NEM. Most jöttünk vissza, menj a helyedre. De komolyan, megyünk? NEEEEM. Pucolj a helyedre. S akkor jön, bújik és kedveskedik.. de igazán na…. NEM. Jó sokára megunja és duzzogva fekszik vissza a helyére… majd elalszik és míg megint eljutunk a meleg felső le majd fel aránylag béke van.

Hja…ha közben nem kell wc-re mennem, vizet innom, villanyt fel/lekapcsolnom. Ha mereven nézek ki a fejemből és verem a billentyűzetet, akkor békémet hagy… Ha megmozdulok máris pattan :))))

Na meg a wczés is egy külön műfaj lett utóbbi időben. Nem tudja és nem is érdekli, mi az, hogy “intim szféra”. Bemegyek a fürdőbe. Erre rászökik az ajtóra és bejön. Általában kicsit sem érdeklem, hanem a kacsát nézi ami a szekrény tetején van. Majd nyafog. Hogy neki kell.. és lehetőleg éppen akkor abban a szent percben. Kitessékelem. Van, hogy kimegy, de általában nem.  Megvár amíg végzek majd mint aki jól végezte dolgát kijön ő is. A kacsa sem kell már neki…

Sokszor “bezárom” a fürdőbe vezető ajtót a székekkel. Akkor is ha a fürdőbe megyek. Ez valamennyire “szent”, de nem mindig akadályozza meg abban, hogy mégis bejöjjön. Ugyanis rájött, hogy ha tologatja a széket, akkor az ugye arréb megy. És addig böki, míg be tud surranni. Ha nem sikerül (meglestem), akkor teljesen árvízkárosult képpel a fejét a szék ülőkéjére hajtja, fektetni és “jaj nekem senkim nincs, engem senki se szeret” képpel nekifog vinnyogni. Hja.. volt,hogy csak terítettem, az ajtó nyitva volt és lestem mit művel…

Na de jól van ez így… Kivétel mikor kicsit túlzásba viszi a dolgokat, de akkor szépen visszakapja. Mert lebirkózom, kiveszekedjünk magunkat, s utána megint minden szép.

De fárasztó dolog egy doberman az is biztos 😀 Tényleg mindenki gondolja meg akinek nem volt. Mert akinek már volt az úgyis tudja, hogy… minden fárasztó dolog ellenére, függőséget okoz.

Mielőtt megvettem volna PrezLee-t, ugye végiggondoltam, hogy lakás, város, hmm, talán egyszerűbb lenne az élet egy kisebb kutyával. Végignéztem a “menűt” és bár több fajtára is bukkantam amelyek tetszettek, valahogy egyik se volt az ami nagyon bejött volna “általánosan”. Mert egyéni különbségek ugye vannak, de akkor is, a fajta meghatároz elég sok jellembeli tulajdonságot.

Ahogy egy “vérbeli” Szentbernáthegyi sem igazán született agility bajnoknak… úgy egy doberman is nehezen fogja megállni a helyét hasig érő hóban… Persze elképzelhető agilitiző Szentbernáthegyi is, sőt tudtommal van is, na meg elméletileg hóban keresgélő dobermant is el tudok képzelni…. mondjuk nagykabátban 😀 de nem ugyanarra a célra lett a két kutyafajta kitenyésztve.

S így bámulva a fajtákat, a legtöbb kicsi azonnal kiesett a rostán. Nem szeretem a túlzott selymes bundás kis gombócka kutyákat. S nem is a kutyákat nem szeretem, hanem azt, hogy az emberek játéknak tekintik őket. Ó hiszen csak egy kis szőrmók… brr. Aztán meg csodálkoznak, hogy az ember által “legyártott” kis szőrmók is hevesen védi a csontját, meg minden nagy kutyával meg akar verekedni.. hahaha meg hihihi de vicces… közben meg nem az.

Szóval kis kutyák kiestek a rostán, maradt a törpe pincser, mert láttam egy két példányt, igaz csak képeken meg kiállításokon, amelyek még kutyákként voltak kezelve és nem játékszerként. De valahogy nem éreztem úgy, hogy megelégednék egy törpepincserrel. Még szemeztem a bullterierekkel, de lévén, hogy ők sem olyan nagyon nagyon picikék, már egye fene… mit számít az a “kis különbség?” alapon, maradjak csak a dobermannál.

Aztán közben meglett a zebem, ez a “rettenetes” 😀 és úgy érzem, amíg csak egy kutyám lehet, addig legyen az doberman. Mellette, ha még volna egy, akkor tudnám szeretni annak a másságát. Azonban ha más lenne, és csak a más, nagy valószínűséggel keresném a dobermannságát és nem lennék elégedett vele.

Minden vélemény számít!