De örvendett!

PrezLee, hogy végre újra lát. Olyannyira, hogy felugrott a kocsira is örömében, pedig tudja, hogy ezt kicsit sem díjazom. Na jó, csak összesározta a kocsit, nem is haraptam le a fejét… Ezután kb másfél órán keresztül követett, nem tudtam szabadulni tőle, végig bújt hozzám. 🙂

Azt meséltem neki, hogy “jaj drága kicsi kutyám, tudod el kellett mennem, hogy tudjam ezt a szuper vadi új cipőt megvennem, legyen mivel menjünk sétálni a hideg, esős őszi délutánokon”. Nem tudom mennyire hitte el vagy sem… :P. Szerintem nem, és valahol furfangosnak is gondol, mert kimentem a kocsiig kivenni valamit és egy másodpercre se tágított, nehogy megszökjek, pedig mondtam neki, csak a csomagtartóból veszek ki valamit…

Minden vélemény számít!