Grande Perro Marron

Tengerparton jártunk nemrégiben, PrezLeevel az élen…

DSC_0078

Amikor nekifogtunk pakolászni a tipikus “engem megint itthon hagynak” lógó képpel jött ment körülöttünk. Jobban mondva somfordált hátha mégis velünk jöhet. Amikor a házat készültem bezárni, már nagyon bús lett, de egyből felvidult amikor megkérdeztem, hogy jön-e velünk.  Egyből és gondolkodás nélkül bepattant a kocsiba és ilyen helyesen várta míg mind elkészülünk. Ugyanis ahogy ez lenni szokott, kiderült, hogy elfelejtettünk ivóvizet tenni, úgyhogy ajtó bezárás icipicit elhalasztódott.   A tengerpart ahol landoltunk nem kifejezetten kiépített, bár vannak ösvények és közwc a közelben. Ellenben mikor mi voltunk, teljesen szezonon kívül még 2-3 ember lézengett csak a távolabbi partszakaszon. Ahol  mi voltunk nem volt senki. Egy adott pillanatban egy alak jelent meg aki fotózott a környéken, PrezLee ekkor pórázon volt, nehogy ötletei támadjanak és hát ki a csodának kell, hogy akár csak bepánikoljon az ürge PrezLee barátkozós közeledésétől. Vagy nem annyira barátkozóstól. Minden esetre azt hiszem nyugodtan aludhatnánk a parton, ha PrezLee is ott van, aligha jönnének túlságosan közel. Mindvégig nagyon figyelmesen őrzött bennünket, minden neszre hegyezte a fülét és nézelődött, hogy mi van.

A víz… azt gondoltam meglepetés lesz számára, hogy a víz sós. Lehet, hogy az volt, de nem az amire én számítottam. Na jó egy kicsit számítottam erre is. Bizonyíték rá, hogy öt liter ivóvizet vittem csak neki, meg egy jó nagy tálat, hogy lefetyelhessen kedvére ha netán besózza magát. Nem tévedtem… PrezLee meg akarta inni az egész vizet a tengerből, zabálta kegyetlenül minden intésem ellenére. A nagy víz nem lepte meg különösebben, egyből bepattant, kissé furcsállta a hullámokat.

Read More

Kifáraszthatatlan…

A kép telefonnal készült, úgyhogy a minősége hagy maga után kívánnivalókat …

A történet pedig a következő:

A múlt héten egyik nap az aránylag jó idő miatt felkerekedtünk, hogy menjünk egyet biciklizni. Pontosan nem tudtuk meddig megyünk, de nagyon távol se készültünk lévén, hogy korán  sötétedik. Első impulzusom az volt, hogy PrezLeet itthon hagyom, pontosan azért mert ő a bicikli előtt szalad, képtelen a bicikli mellett menni és az útvonal alatt volt egy átkelés az országúton is. Mivel nagyon nagy a “követőtávolsága”, így kénytelen vagyok vele olyan helyekre menni, ahol ha elengedem, hatalmas nagy területen keresztül nincs semmi ami rá veszélyes legyen. Olyasmi mint kocsi, út gondolok. Lévén, hogy nem verekedős, embereket meg állatokat kikerül, na meg igyekszem belátni a területet, kopogjam le fába, immár a mindjárt négy éves ebbel semmiféle incidensünk nem volt. Sőt, ha “veszély van” behívható. Veszély itt vonatkozik idegen kutyákra, emberekre. Másképp tojik rám, meg a mondandómra, de valahogy a szükséges esetekben behívható.

Szóval kis habozás után mégis úgy döntöttem, hogy vigyük PrezLeet is. Győző sajnos szomorú szemekkel nézte az indulásunkat, de őt efféle rohangálásnak nem ajánlott kitenni. Sétakor is a fele út után a hátunk mögött cammog lihegve, míg PrezLee hatvanhatszor köröz, bejárva minden zeg-zúgot.

Na és most következik a kifáraszthatlansága: 18 kilométert bicikliztünk. Dimbes dombos terepen. PrezLee mindvégig elől rohant. Akkor is ha téptük ezerrel a hegyen lefele, akkor is ha lihegtünk felfele. Akárhogy nézem, de ő a távolság dupláját is megtette, hiszen állandó jelleggel előre hátra rohant. Megálltunk egy percre fotózni, visszarohant, előrerohant és ha még vizet is ittunk, megint előre rohant és vissza.  Miután haza értünk KISSÉ fáradtnak tűnt, de akkor sem volt teljesen kimerülve. Ha lett volna energiám érdemes lett volna ismét megkérdezni tőle, hogy “megyünk???” mire nem kell tudjon beszélni, de a gesztusaiból nyilvánvaló lett volna, hogy örömmel indult volna el…

 

Read More

Fotózás

Szépen sütött a nap a ma délutáni séta alkalmával és nem is volt olyan rettenetesen hideg. Szerencsére nem felejtettem el magammal vinni a fényképezőgépet így készült egy pár felvétel PrezLee úrfiról. Persze mindig akkor áll a legcsámpásabban amikor pont megnyomom a gombot, illetve pont akkor mozdul el, de hát ő ilyen… nemnormális mint mindig.

Sikerült felvételt készítenem arról, hogyan ugrál és “hisztizik”…

és persze a fotók is:

Read More