PrezLee

Még kedden, amikor ugye kulturnap van, és minden haver összegyűl a kocsmának nevezett helyen, ahova természetesen PrezLee is jár szocializálni, egy sráca, aki akkor látta először, miután megsimogatta, megkérdezte milyen fajta. Mondom neki, hogy Dobermann. Az nem lehet, mondja ő, azok feketék szoktak lenni… van barna is? kérdez csodálkozó szemekkel. Mondom, persze, hisz látod, itt van. Hiszi is meg nem is, majd a következő kérdés hangzik el: a fülét le fogjátok vágni? Mondom neki nevetve, hogy na azt még egyszer biztos nem… Mondom neki, hogy a füle már le volt vágva, erre megint csodálkozik egy sort, hogy ilyen nagy fülei vannak mégis… valahol ő biztos láthatott valami eszméletlenül rövidre vágott fülű Dobermannt és az maradt meg a fejében…

PrezLee a földgömb használatát tanulja, és éppen keresi hol van Afrika:

tanulmányai komolyan folytatódnak a kertbe, valószínűleg valami csillagászati alapismeretek is bekerültek a fejecskéjébe…

Segítek én is !

Most komolyan mondod, hogy nem mehetek oda?

Szép az új nyakörvem mi? nemrég kaptam!

Tegnap nem nagyon volt kedvem bent ülni az irodába, de egy kicsit kellett várjunk a fogorvosra, hogy mondja meg mikor kell menni. Így kora délután ültünk csak autóba, kiruccantunk a Metróig, ahol én egy árnyékos helyen várakoztam a kutyával a kocsi mellett, míg a párom vásárolt valami sütnivalót, majd tova robogtunk egészen Jegenyéig.

Természetesen csütörtök délutáni megjelenésünk meglepetést okozott, (állítólag kellemeset :D) .

PrezLee mint egy valamirevaló parasztgyerek csak berohant, végigszaglászott MINDENT és egy olyan 10 perc után vette észre,  hogy MINDENKIT elfelejtett üdvözölni! Ezután megcsóválta a fenekét a jelenlevőknek, majd elpilledt egy kicsit az izgalmaktól. Egy olyan félórányi nyugtom volt, majd nekifogtunk egy sor labdázásra, kergetőzésre, aztán megint labdázásra, megint kergetőzésre, és így tovább…

Még szerencse, hogy vittem neki valami rágcsálnivalót így volt időm pár perc kiszusszanni nekem is. Na nem, még szerencsére nem tud lefárasztani, de szerintem hamarosan eljön az ideje, csak épp jólesett egy kávét meginni.

Egy adott pillanatban összevissza bóklászott a kertben, amikor átkerült a szomszéd telekre… Ezzel nem is lett volna semmi de semmi hiba, ugyanis a kerítés egy adott ponton nincs még befejezve, és a szomszéd telken szökő évente sütnek egy flekkent, teljesen üres. De ahogy haladt egyből láttam, hogy na ez muris lesz, mikor hirtelen vissza akar térni hozzám és ugye nekimegy a dróthálónak…Mint a rajzfilmekbe, szaglászás majd hirtelen irányváltoztatás és hopp fejjel neki a hálónak. Értetlen tekintet, majd ismét megpróbálja de ezután a csodálkozás sokkal hosszabb és mintha felfogná, hogy na itt biztos nem lesz átkelés! De nem sokat teketóriázott, hamar elindult felfele és visszatért ott ahol eredetileg bement. Volt nagy öröm részéről, hogy mint “elveszett bárány” visszatalált!

A hús sütéskor elég rendesen viselkedett, bár a levegőt szagolgatta a környéken, ellenben evéskor végig teljes csendben feküdt az asztal alatt, majd helyes viselkedése jutalmazásaként ő is kapott pár falatkát mikor mindenki befejezte az evést.

Kicsit lepihent, majd szétnéztünk a közelben, ahol van egy patak. Gondoltam, hagyom egyet pancsikolni, de hát sajnos az a patak inkább szeméttároló mint más, amerre a szem ellát mindenhol szemét, szemét és szemét. Ebbe igazán nem volt gusztusom beengedni, így pancsolás nélkül maradt.

Visszatértünk és szaladtunk mint a kergék a kertbe egy adagot… mármint az igazat megvallva ő szaladt én igyekeztem sűrűn irányt változtatni és kicsit bolondítani őkegyelmét, bár ez nem tudom mennyire sikerült. Közben húzogattunk is egy rongyot, ezt végtelenül élvezi, és nagyon ügyesen elengedi a rongyot, második harmadik “enged”-re. Persze van amikor megy azonnalira is, de még nagyon jó így is. A biztos “engedd” az akkor történik, ha semmiképpen nem akarja elengedni második engedd után szép szóra. Ez pedig abból áll, hogy finoman megfogom az alsó állkapcsát, és simogatásszerűen elhúzom a kezem. Ekkor elengedi akármi is legyen az. Mindez onnan eredt, hogy kezdetben rá-rá akadt valamire oly hevesen, hogy semmiképpen nem akarta ideadni… És finoman megfogva az állkapcsait ki kellett vennem az akármit a fogai közül. De nagyon hamar rájött mit akarok, és szinte kezdettől fogva elég volt csak az álla alá nyúlni és elengedte amit fogott.

Olyan 8 óra körül indultunk visszafele, de még egy “állomással” a szüleimnél is. Természetesen ide se “jelentkeztünk” be, (szoktunk, mert néha kell vinni ezt azt :D, de most nem volt idő vásárolni, és mivel tudtam, hogy nem számítanak ránk, biztos mindent megvásároltak helyben) és tessék lássék vendégszeretet, ők nincsenek otthon! Na mindegy, mert mindentudó szomszédaink tudják merre mentek, így utánuk megyünk mi is.

Felmentek Gyuri bácsihoz, a domb tetejére, így mi is ott kötünk ki, sült hússal (nem)várnak. Itt egy keveset játszadozott a két immár nagyobbacska kölyökkel, ugrabugrált, de valahogy azok nem igazán játszanak vele, és ő se nagyon azokkal. Olyan egy két ugrás jobbról, balról, majd mindenki megy a dolgára. Érdekes, valószínűleg azért mert azok állandóan ketten vannak és nagyon összeszokhattak…

Itt nem sokat ültünk, végül mind hazajöttünk szüleimhez, ahol olyan fél 12-ig beszélgettünk, PrezLee ez időközt rendesen produkálta magát egy két keksz darabbért, ült, pacsit adott, mindent elkövetett csak kapjon még az “életmentő eleségből” mert ugye az ember, főleg a kutya soha nem tudja mikor fenyeget éhenhalás veszélye, így jobb enni…

Ezután hátra volt még egy félórás autókázás, amíg hazaértünk, és szerencsésen megúsztunk két radart is.

Kicsit mérges voltam a tegnap, mert akivel megbeszéltem a tóra menetelt úgy döntött, hogy túl fáradt, nincs kedve, túl meleg van … szóval, hogy átaludta az éjszakát és igazándiból nincs kedve. Lévén, hogy nem ismerem a zónát, azért épp egyedül a 4 hónapos Dobermannal még nem mertem elmenni, na meg végül is számítottam társaságra, és két kutya mégiscsak jobban élvezi a játékot mint egy.

Így a tó elmaradt… majd legközelebb.

Van egy tó, nem igazán messze a várostól. A hétvégén említette egy ismerős, hogy voltak ott, a víz tiszta, lehet vinni kutyát fürdetni, úsztatni. Ma úgy terveztem, hogy kiruccanok oda az ebbel, meg a boxeres barátnömmel nézzünk szét mennyire “használható” ilyesmire a tó. Ha nem megfelelő, van másik, de az sokkal messzebb van …. és arra rég nem voltam, úgyhogy nem tudom mennyire van még víz benne. De mindenképpen kell találjak valami tavat ahol egy kicsit úszni is tudjon PrezLee.

Most már a kérdés az, hogy megtalálom-e az elmondottakból a tavat… mert egyszer jártam arrafelé, régebben, biciklivel és nem kaptam meg… Most valamivel többet tudok, de ez még nem garantálja, hogy rá is bukkanok a tóra…

Tegnap az esti séta egy olyan félórával később indult. Nagyon meleg volt kint, és nem akartam úgy járni mint egy két nappal ezelőtt, hogy kelljen keresgéljem az árnyékos helyet, nehogy a nagy melegtől baja essen az ebnek. Végül is felértünk a Fellegvárra, majd találkoztunk ott a kutyásokkal. Volt egy Beagle kislány, azzal rengeteget rohangált, még egy két kutyával forgott egyet-kettőt, végül kikötött megint a picike fehérrel, és azzal játszadozott egy “sarokba”.

Végöl is nem jól értettem én, a pici kutya áprilisi születésű, vagyis három hónapos és pár napos… PrezLee lévén négy… nem csodálkozom, hogy olyan jól egyeznek, hiszen egyazon “ész szinten” vannak kb… A szentbernáthegyivel is játszik, de az már egy icipicit huncutabb mint PrezLee és a mérete miatt erősebb, úgyhogy vele nem játszik olyan sokat.

Már menet is megcsinálta egy párszor, hazafelé gyakrabban azt a figurát, hogy leül és nem akar egy tapodtat se menni semerre. Szerencsére ezek a makacskodásai nem tartanak sokat, és egy enyhe húzásra “megadja magát” és megint elindul.

Tegnap voltak olyan van kedvem-nincs kedvem hangulatváltozásai, egyik percben játszott a következőben mint aki rettenetesen szomorú csak feküdt. Ez a fajta viselkedés nagyjából a fogváltás kezdete óta van… Persze nem biztos, hogy azzal hozható kapcsolatban, de másra nem tudok tippelni.

Van valami francos kínai zacskós levesünk. Fast food étel, tudom, de a fűszerezése miatt nagyon szeretem. Néha szoktam készíteni magamnak, no legtöbbször a benne levő tésztát kanalazom ki egy kicsi lével, mert mindig annyira csípős lesz, hogy ehetetlen. Minden alkalommal a fűszerekből kevesebb és kevesebbet teszek, mégis mindig ugyanúgy csíp!

Tegnap kb fél órával hamarabb érkeztünk meg mint a többiek a játszó helyre. Kicsit még meleg volt, így lazán sétáltunk az árnyékos helyeken és a behívást gyakoroltuk. A gödörbe ahol a kutyák játszani szoktak egy szerelmespár nyalta falta egymást a padon, így nem akartam nagyon betolakodó lenni, megvártam amíg megérkeznek a többiek is. Hamarosan megjött  Cora, a német dog, egy idős magyar vizsla, egy keverék, a pici fehér, a kétlabdás farkaskutya, meg egy 3 éves szentbernáthegyi…Érdekes volt látni azt, hogy a szentbernáthegyi, Paco volt a nagyfőnök a többiek felett, de egyszer sem verekedtek a kutyák. Megmorogta a fiú kutyát, de mivel az sem akart verekedni így nagy hang és sehol semmi alapon elintézték az intézni valókat.

PrezLee-t megszagolgatta, bántani nem bántotta, de PrezLee tartott is tőle a méretei miatt. Jött hozzám, gondolom mellettem biztonságba érezte magát, pedig igyekeztem nem figyelembe venni azt, hogy fél, nem tutujgatni és bátorítani sem. Lecsüccsent mellém és jófiú volt. Ekkor szóltam neki, hogy ülsz, majd fekszik és mivel ügyesen végrehajtotta kapott jutalomfalatot.

A kicsi fehérrel szépen eljátszadoztak, közben megérkezett egy szép óriás Schnauzer , ő is labdázott. Megint egy érdekesség, hogy 3 labdázó kutya egyszer sem ment a másik kutya labdája után. Pedig volt, hogy a Cora labdája pont Bella (a Schnauzer) mellett pattant egyet vagy fordítva, és mégis a kutyák csak kizárólag a saját labdáikkal törődtek.

Egy adott pillanatban megérkezett egy német juhász kan, őt a gazdája nem akarta a gödörbe engedni, de az térült fordult és ott termett. A szentbernáthegyi azonnal intézkedett, és a szaglászás után a német juhász útját állta, egyszerűen nem engedte a kicsikhez menni… Ahogy az közeledni próbált kezdett morogni. Most nem tudom ha véletlen volt az elhelyezkedés, vagy a “falkájához” tartozó kölyköket védelmezte de tény, hogy a német juhásznak nem adatott meg, hogy megszagolja ezeket. Itt is teljesen bakalódás mentes volt az erők eldöntése.

Nem sokkal ezután már volt kellemetlenség okozás… mégpedig egy lüke szuka ugrott neki a kicsi fehér kölyöknek, olyan 50 méterre tőlünk, a gödörből való kijövetel helyén… Kétszer láttam azt a szukát, PrezLeevel is kötekedett, és nem játékosan… csak akkor szerencsére olyan sok kutya volt ott, hogy azonnal valaki mással kezdett rohangálni. Állítólag a kis fehéret egyszer már megharapta a hátán, és most másodszor. Nem hinném, hogy a kicsi fehér gazdija túlozna, hiszen már nem egyszer láttam a kicsit játszani és az ha nyafogott egyet mert valamelyik nagyobb enyhén durvább volt vele mint kellett volna, egyszer sem esett se kétségbe, és problémát se csinált belőle…

Mindenesetre igyekszem azokat elkerülni, legalábbis amíg PrezLee erősebb lesz mint az ő kutyájuk… a keserű szájíz csak onnan jön, ahogy az ilyen gazdik nézik feszítő mellkassal, hogy az ő kutyájuk milyen ügyes… mert letámadott egy kisebbet…

Visszatérve PrezLeehez, mivel játszópajtások kevésbé voltak, hagytam hogy szemlélje a kutyák labdázását, majd dobáltam neki a játékát, visszahozta, megdicsértem. Még egy ülsz, még egy fekszik itt ott, behívások, és eltelt az idő.

De még nem jelentette azt, hogy hazamegyünk… hiszen kedd volt, hát irány a kocsma. Természetesen megint rengeteg ember végigsimizta, ő élvezettel tűrte, majd aludt az asztal alatt. Jó későre értünk haza.

Ma elmentem és vásároltam mindenfélét. Többek között PrezLee kapott egy új nyakörvet, szép pirosat, csak most éppen bőrből valót. Erre azért volt szükség mert rettenetesen tud húzni és attól félek, hogy a kis csattos egy szép napon engedni fog. Ez legalább jó erős és legalább tudom, hogy visszatarthatom mert nem fog elszakadni.

Ugyanakkor kapott egy sárga izét, sündisznó kacsát, nem tudom minek nevezzem, tüskés gumilabda kacsa fejjel rajta. Egy szörny, de őkegyelme nagyon élvezi.

Beszereztem egy fojtó nyakörvet is, olyan szúrósat, de azt nem fogom használni egyelőre… De ha szükség lesz rá akkor biza legyen kéznél. Mert sajnos tele van a város kóbor kutyákkal és ha letámadják akkor legalább ne legyen olyan könnyű dolguk.

Ezután betértem egy újabb boltba, itt kis seprűt és lapátkát kerestem, nem találtam de valami otromba és olcsó sípolós figurákat leltem, amit természetesen megvettem az ebnek. Arra gondoltam, hogy ez nagyon jó lesz ezeket vinni oda ahol más kutyák is vannak… mert PrezLee ugyan nem rágja szét őket, de a többiek is el el kapják és cafatok lesznek belőle. Na akkor rágják ezeket… minden gond nélkül.

Hazafelé jövet egy utolsó helyre kukkantottam be, ahol szőnyegeket árulnak, és meg is vettem egyet ami pont akkora mint a helye. Na jó, egy centivel nagyobb. De legalább nem mind pokrócozunk, mert azt állandóan gyűri össze. A pokróc megmarad a kocsiba és kirándulásokra, mivel van már 3 így mindig tudok egyet kettőt tisztán tartani.