PrezLee - a barna dobermann

Azért bevallom bátrabban alszom mióta PrezLee hivatásos házőrzővé cseperedett fel. Na néha kicsit az agyamra megy amikor túlzottan házőriz és megugatja a szomszédokat is ha merészelnek haza menni, de végül is ő csak a dolgát végzi. Az idegesítő ha naponta sokszor ki kell rohanjak, lássam kit akar megenni.

De … sokszor előfordul, hogy nem zárom kulcsra az ajtót délutánonként. Minek is… ha más nemzetiségű próbálna benyítni (volt már rá példa) szerintem nagyon gyorsan be is csukná az ajtót és elmenekülne… Azért én se néznék farkasszemet egy hörgő vicsorgó dobermannal, akinek olyankor ráadásul vérben forog a szeme is… pedig ugye tyutyuli mutyuli…

Na nem is beszélve .. tegnap olyan 12 óra fele éjjel mentem ki sétálni vele. Másik oldalon valami fiatalok beszélgettek, meg elvoltak, ránk se bagóztak, szóval nem volt semmi gond velük. Azonban PrezLee szerint hangoskodtak… Hát megmorogta őket egy csöppet vicces volt az azonnali hatályú csend. Pedig a másik oldalon voltak, én mentem a dolgomra, ők meg elvoltak. PrezLee beszólt: hogy na csendesebben mert ideges leszek Visszafele jövet már nem kellett… messziről észrevettek és nyugisak maradtak.

Ami még bosszant a nagy házőrzései közepette, hogy néha hangokat hall s olyankor hangos vuuuuvuvuvuvuvuvvuuuuu-val jelzi, hogy valami van. Igen ám, de mikor  igyekszem koncentrálni és feszülten figyelem a monitoromat (főleg egy átdolgozott éjszaka után) minden egyes ilyen megnyílvánulásakor belém veri a frászt, úgy megijedek mintha nem is az én kutyám lenne. Legalább figyelmeztetne, hogy na ugatni fogok

Érdekes jelenség az is, hogy amint “észreveszem” a dolgot (tudomásul veszem a jelzését) menten abbahagyja. Vagy ha látja barátkozós szándékomat a jövevénnyel, na akkor sem akarja többet megenni. Akkor ő is barátkozni akar, és néha még rosszabb a barátkozási szándéka mintha morgolódna! Mert képes leszedni az embert a lábáról!

Ma megint kocsival voltunk sétálni… jól megy nekünk az igazság az, hogy gorkorizni akartam, de a törökvágásnál akkora volt a dugó, hogy erről lemondtam. Inkább tekeregtünk egyet a hojába. Ma szerencsére nem találkoztunk a rottweilerrel.

Az úgy kezdődött, hogy ma nagyon nagyon sokat dolgoztam. És mivel sürgős volt a meló, hát a sétába menés egy icipicit elhúzódott. Egy olyan órával később mentem, ami végül is nem nagy baj a meleg miatt. Mivel ma még valami egyéb dolgom is volt (sőt két egyéb dolgom) hát kocsival mentünk sétálni. A Hoia-nak nevezett helyre mentem, nem tudom miért. Azt szeretem, hogy nem szoktam előre elgondolni csak úgy az irányt, hogy merre megyek. Útközben kiderül hogy itt vagy ott fogok megállni.  Na de ma ide mentem. Közel is van, meg útba is esett szóval ideális hely.

Mivel sehol senki nem tartózkodott, hát még az út elején leparkoltam a kocsit egy árnyékos helyre, majd elindultunk sétálni. Az erdős rész fele vettem az irányt, mert nem volt semmi kedvem a napon ücsörögni.  Mentünk mentünk mendegéltünk, PrezLee mint őrült rohant jobbra balra, fától fáig, majd jött üdvözölni, megint elszaladt, megint visszajött, formálisan rá volt írva a képére, hogy ő nattyon nattyon heppy amiért ott császkálunk.

Beértünk az erdőbe, ott volt egy út, azon cammogtunk. Én hallgattam zenét, PrezLee foglalkozott a szaglászással. Egyszer csak mit látnak szemeim… egy hatalmas rottweiler… olyan 20 méterre tőlünk felbukkant. Tök egyedül. Sehol egy ember, nem volt rajta nyakörv. Amolyan önsétáltatónak nézett ki. Először megfagyott bennem a vér. PrezLee farkasszemet nézett a rottweilerrel. Uh bevallom ez egy olyan valami volt, amit nem szívesen néztem volna végig… dobermann vs rottweiler… mind a kettő termetes és csupa izom eb… egyik közülük az enyém. Hát… belegondolni is rossz.

A vízipisztolyom (a nagy harci szerszám ugye), méghozzá a “női rózsaszín vízipisztolyom” a kocsiban… Víz nincs benne… kifogyott a töltény. Na hát csak néztem, hogy na most mi lesz. Gondoltam én biza nem megyek egyelőre közel, nehogy pont én okozzam a balhét. Mindkét kutya magára, szabadon… PrezLee sunyított, ahogy szokott mikor vadászik (lefekszik a földre és úgy várja, hogy mi lesz, majd felszökken és közelít, nem tudom honnan szedte ezt a módszert, de minden esetre érdekes…) a másik meg állt és … láss csodát, csóvált ezerrel. Eddig jó… gondoltam legyek én is rendes, elkezdtem beszélni vele… szép vagy, hogy vagy, egyedül vagy? Meg ilyeneket… sőt “kínomban” olyant is mondtam neki, hogy kuszi muszi… Mindegy mit, hátha meglágyíngatom a szívét és nem eszi meg a zebemet…

Időközben a távolság meg egyre csökkent. PrezLee hirtelen felszökött majd ekkor volt a pillanat amikor nekem elakadt a lélegzetem, majd odaszökött a kutya mellé… TÁNCLÉPÉSBEN.. Tisztára vicces meg mókás volt, mint valami kerge bohóc… Volt nagy szagolgatás jobbra balra, PrezLee lepisilte a közeli fát, majd rottweiler tovább csóvált és elment…

Ennyi volt a nagy találka. Ezután meg ezen bámultam negyed órát, hogy na mi is volt itt és hogyan történt az egész… Mondom én, ennek a dinnye barna dobermannak amit úgy hívnak, hogy PrezLee akkora “mellénye” van néha, hogy NEM tudom, honnan szedi elő. Csak úgy odatáncol a tök idegen kutyák mellé, olyan hetykén mintha azt sugallná, hogy hát “ha velem kezdesz nagyon rosszul jársz, de ne félj nem eszlek meg kisöcsi” és hihetetlen de a többiek komolyan veszik és nem húznak újjat vele.  A viselkedésére leginkább az emberileg “beképzelt” nevet lehet ráhúzni… Mert az. Amíg egy szép nap jól a feneképe harap valamelyik még mellényesebb kollega… az ő baja na persze aztán a másik baja lesz mikor elszabadul a pokol (én) és nekiesek vérben forgó szemekkel a másik ebnek… megvédeni a “kis maflát” … Már volt rá példa, még Tedi kutyám miatt harapott meg engem eb, mivel összeverekedtek és teljesen gondolkodás nélkül közéjük csaptam, majd elkaptam az idegen eb nyakát és kicsit arrébb dobtam… Fogalmam sincs honnan volt erre erőm, de akkor nem is gondolkodtam ezen, na és mikor benyúltam “kiemelni” az ellenséget, akkor a nagy hörgés morgás közepette valamelyik eb az én kezem kapta el… Nem szándékosan akart megharapni.  Túléltem, és voltam olyan lüke, hogy még oltásokon se voltam :D  Vigyázatt veszettségveszély! Bár azóta a lappangási idő jó sokszor elmúlt :)) De azért soha nem lehet tudni …

Önkiszolgáló lett PrezLee. Na végre már nyugodt lehetek, ha nem adok neki enni, nem hal éhen… Mondtam már, hogy imádom amiért ilyen eszes??? Ja hát azt, hogy az agyamra megy amiért ilyen eszes??? Asszem mondtam ezt is azt is.

De térjünk csak a mai nap eseményeire…Reggel minden különös izé nélkül felébredtünk. Ha nem tettük volna most minden bizony ez a bejegyzés se születne meg. Jó. Utána megint nem történt igazán semmi. Én dolgoztam, PrezLee aludt. Délutánig megint semmi extra vagy extrém, a szokásos dög unalmas (zöld színű) kedd.   Olyan 3 óra tájt elmentem a citybe lófrálni, na meg dógóm volt  (mingyá gyüvők dógom van - Micimackó), meg piacoztam is meg vásároltam ezt meg azt. Ezután természetesen hazajöttem (megint bizonyíték rá, hogy itthonról írogatok..) és megkérdeztem PrezLeet ha jön e velem számlát fizetni :D  Mert van egy cég akihez kutyával járunk számlát fizetni

PrezLee ekkor megnézett, “hülye vagy te kedves gazdám” pillantással meg “hogy is kérdezhetsz ilyent, hogy megyek e” hát normi, hogy megyek és elkezdett fel alá rohangálni a lakásban… Jó. Mikor sikerült levadásznom, felcsatoltam rá a nyakörvet, magamra a kellékes táskát (hosszú póráz, egészségügyi könyvecske, buletin vagyis személyi igazolvány, zacskó, csere elem, empéhárom pléjer, 100 drb gipszkarton csavar, 2 pingpong labda - mingyá ezeket is elmagyarázom) és elindultam.

Na elértem egészen ki az utcára, a stopig, és vártam a zöld bácsit. PrezLee is várta, szegény mit is tehetne ha a nyakán van a lánc és a gonosz gazdája fogja a pórázt, nem engedi szeleburdi módon szökkenni ahova akar… és néztem ki a fejemből. Néztem jobbra, néztem balra… majd fel. Az égre. Majd még egyszer kétszer fel az égre és elkezdtem szörnyülködni… hogy jesszus itt bajok lesznek. Menjek vagy ne menjek.  Végül .. visszatáncoltam. Azt mondtam, ha nagyon kell nekije, hát pisiljen a pisilő helyen, de én ilyen Cudar (így hívták a német dogunkat is )  időben nem megyek sétálni…

Hát bevittem őkegyelmét a garázsba és vártam. Mert őkegyelme úgy döntött, hogy sztrájkol és ha nem a kedvenc fájánál pisilhet akkor inkább nem fog. Jó. Vártam rá kb 2.5 percet amikor úgy megeredt a zuhé, hogy jaj csak na. Még vártam hátha meggondolja magát, de végül nem tette, így a zuhogó esőben elindultunk fel. Aham, ki kellett rángatnom PrezLeet mert ő utálja az esőt, és jak nehogy tönkremenjen a bundája… Valami 1 perc alatt jó vizesre áztunk, annyira zuhogott az eső. Amíg a garázsból végigmentünk az udvaron, majd fel a lakásig… Szóval rémesen okos ötlet volt nem elindulni sehova.

Igen ám de ez kicsit sem vigasztalta PrezLeet…Nagyon megsértődött, sőt kimondottan durca lett. Megértem, azért ekkora kib@szásban rég nem volt része “felöltöztetem”, majd vissza az egészet… egy olyan jó órát, másfelet zuhogott, majd megállt és elmentünk végre sétálni…

S akkor az önkiszolgálásról is essen szó, ha már azt a címet adtam ezen bejegyzésnek… Nagynéném hozott egy nagy zacskó kenyérhajat. Amit elméletileg ki kell vigyek falura… Ha lesz mit. Ugyanis PrezLee felfedezte és nekifogott lakmározni belőle.  Na és persze megkapta a tápos zacskót is (azt már régebben…) amire időnként rájár. Ha a szobanövényeim is megtanulnák magukat kiszolgálni vízzel teljesen elégedett lennék…

Na ennyi.

Holnap ha minden jól megy jön kutyavendég hozzánk.  Persze gazdástól… na mert a kutyák csak úgy ritkán jönnek mennek kérem szépen.

——–

Na és a gipszkarton csavar meg a pingponglabda…

Hát az történt, hogy megkért az apukám vigyek neki gipszkarton csavart. szorgalmasan meg is vettem, majd a “rossz” táskába tettem. Azóta is ott van, mert a másik táskával voltam kint falun. Hiába na… nehéz a nők sorsa a mai világban, főleg ha van pár táskájuk…

A pingponglabda meg azért van ott… mert :D  az is ott maradt egy jó ideje. De nagyon jó például ha PrezLee nem akar figyelni, megmutizom neki a pingpong labdát, és azonnal csupa fül lesz. Valószínűleg azért, mert soha nem játszodhat a pingpong labdával… Még a főtt pingpong labdával sem, ami amúgy még megvan, köszöni szépen  jól, a többi kacat mellett ücsörög az asztalomon.

Pudel? Hmm azt se tudom, hogy írják ennek a fajtának a nevét rendesen Poodle vagy pudel. Na mindegy Találtam egy fotót és nem bírtam meg, hogy ne “lopjam” el és tegyem fel ide… Na ha álarcos bálra készülök PrezLeevel akkor tuti biztos tudom minek fogom öltöztetni… ilyennek :D :D Ez egy dobi beöltöztetve ilyen gunyába… Nem tudom más, hogy van vele de én egy negyed órát röhögtem, legfőképpen a kutya pofija ami mintha azt mondaná, hogy jesszus de hülye gazdám van, na nézd mit művelt velem

forrás: http://neatorama.cachefly.net/images/2006-08/poodle-costume-doberman.jpg

Tegnap délután dolgom volt. Ezért délelött elvittem sétálni az ebet, jártunk egy nagyot, majd háromra elmentem a dolgomra. Őt pedig a lakásban hagytam, megkötöttem a piros rugós divájsszal és meggyőződésem volt, hogy minden a legnagyobb rendben van. Hát nem volt… mert PrezLee uraság majd mindent amit elért az asztalról lerámolt és igyekezett kissé felaprítani. Többe között egy elég fontos infókat tartalmazó füzetkémet rágott meg, szerencsére az infó része megmaradt, de most irogathatom újra na meg a “napirendi” dolgokat a “mi is a munkám mára” című noteszomat, na de azt rendesen. A valami cédulák, egy két számla, nedves törlőkendő meg tudja a fene micsoda apróságokról nem is teszek említést…

Úgy kell nekem.Miért hagytam magára olyan 5 órányit? Szégyeljem magamat tetőtöl talpig!

Na … még szerencse, hogy vigaszként naaaaaaaagyon finom Tiramisut kaptam 

Hogy nekem milyen egy jó fej dobermannom van! Hát nézzétek ezeket a fotókat! Nem jó fej?

nekem teccik zongorázni??? hee???

itt olyan gangszteres!

Amikor nagyon nagyon unom PrezLeenek a szórakoztatását akkor kell valamit okoskodjak amivel lefoglalja magát. Na tegnap előtt sikerült. Van neki a rongyija. Amit cibálni kell. Ezzel eljátszana napokat egyhuzamban. De bevallom, ez RÉMESEN egy unalmas játék.  Komolyan na! Egy ideig játszom vele de nagyon meguntam már. Ezért fogtam a rongyot és az egyik kerekes irodaszék karfájára kötöztem. Egy jó félórát elfoglalta magát. Kezdetben ugye el akarta venni a rongyot, de  ahogy húzta ment utána a szék is. Erre elengedte és nézte, majd megint próbálkozott, megint húzta megint ment a szék. Végül helyben állt és megpróbálta lerágni a rongyot a karfáról.

Végül csak sikerült leügyeskednie onnan, majd boldogan hozta, hogy NAAA JÁTSZUNK????? DOOOOOOOOHHHHHH!!!

itt még nem érti …

ha húzom, jön a szék is… mi a fene????

Cöcöcöcöcöcö… Készítettem pászkacsintát. Valami a palacsinta és a pászka között. Meglett, megkóstoltam, a fele finom, a másik fele sületlen. A másik felét még visszatettem a lerbe. Azonban a sült felét akartam fotózni. Szépen felszeleteltem, tányérra raktam. PrezLee persze ott ücsörgött és “segített”.  Elkészült pár kép, majd beszaladtam valamiért a gép elé. A gasztronómiai műalkotásom persze az asztalon maradt. Nem sokáig. Megzabálta PrezLee a fotótémát.

ééééééén????? ártatlan vagyok!

Végre egy pozítiv kritika a főztömre!

Bevallom őszintén nekem nem tűnik PrezLee nagy kutyának. Már hogy is lenne nagy amikor alig 7 kilónyi öleb volt mikor hazahoztam. Azóta meg több mint 45 kiló… Most kezdem érteni miért néznek az emberek rémült szemekkel meg húzodnak félre amikor sétálunk… Pedig ő jó kutya. Nem agresszív. Egyetlen baja, hogy túl heves. Mikor elindul akkor bárkit képes ledönteni a lábáról. Na és összekarmolni is.

Hétfőn voltunk sétálni. Ez egy különleges séta volt. Elmentünk a sétatéri műanyag hattyú rémségeket lefotózni, majd fagyizni egyet Incsivel na meg a mamájával természetesen.  És nem tettem rá szájkosarat. Gondoltam… lássuk mi lesz. És lám lám. Az emberek nem szaladtak szét.  Meggyőződésem, hogy nem PrezLee miatt… hanem a kisgyerek miatt gondolhatták, tán olyan félelmetes mégsem lehet ha egy kocsiban gügyögő kisembert nem akar megenni.

PrezLee testőr szerepben

Amikor nézegettem ezt a képet akkor tűnt fel nekem is, hogy hát nem éppen kicsi kutya ez a PrezLee… Persze kicsit csalnak a szögek és nagyobbnak is tűnik egy csöppet.