A világ közepe!

Felfedeztem, megtaláltam a világ közepét! Az a baj, hogy egyenesen kettőt találtam meg és ugye mikor két világ közepe ütközik az majdnem felér egy Csillagok háborújával!
Na de kezdjem az elején… Tegnap kimentem falura. Mert úgy volt nekem kedvem, pénteket tartottam és amúgy is miért ne?  És persze PrezLee is jött, mert ugyan biza hogy is hagynám itt mikor falura megyek Győzikéhez?  Minden rendben is volt egész estig.

Kis ideig kint hagytam az udvaron (úgy 11 és 12 óra között) amikor is PrezLee nyafogott végig, hogy ő ugyan biza nem akar kint maradni, ő be akar jönni és hogy is gondoltam, hogy nem engedem be… Mit képzelek??? Végül beengedtem (nem volt szándákom kint éjszakáztatni, bár gondoltam egyszer ez is megérne egy próbát.. olyan túlélő szinten, semmit se adnák neki, pokrócot sem, semmit, boldoguljon ahogy tud…de most nem erről volt szó) még egy negyed órát sóhajtozott meg olyan csuklás szerű hangokat hallatott mint a kisgyerek aki nem tudja abbahagyni a sírást… Szóval elég meredek ötlet a kint hagyni éjzakára  😀

Persze pokróckája leterítve a földre és persze, hogy a szobában, az ágyam mellé. Reggel fél ötig nyugisan aludtunk. Én legalábbis. De fél 5-kor felébresztett… Jött ment, nyafogott. Mázlijára “kedvesen” ébresztett, mert nem ment fel a cukrom, hanem megsimiztam a buta fejét… Erre lecsendesedett és amíg simiztam a fejét addig csendben ült és elégedett volt… abbahagytam azzal a szándékkal, hogy na én még alszok, erre megint nyafi, megint bökködés, megint hiszti… simogatás.. abbamarad. Szóval… a következtetés az, hogy ha FOGLALKOZTAM VELE… bármi is legyen a foglalkozás akkor csend volt és PrezLee őhercegsége csendben ült… ha nem akkor hisztizet…

Nos innen vontam le azt a következtetést, hogy PrezLee a világ közepének gondolja magát!!! Hmm ezzel nem is lenne olyan nagy baj, ha igazándiból én nem érezném ugyanezt!!! Mert pechére nekem is heves meggyőződésem, hogy a világ közepe márpedig én vagyok, a többi minden körülöttem forog… hogy is lehetne akkor PrezLee a világ közepe. És innen a csillagok háborúja is… mert mikor két világ közepe találkozik nyilvánvaló, hogy abból csak harc meg csata lesz!!!

Arra is rájöttem, hogy itthon, amikor is én az emeletemen alszom, a világunk közepei nem tudnak hevesen kollízióba lépni, mivel én 2.5 méter magasan vagyok..és sanda gyanúm, hogy PrezLee nem pontosan fogja fel, hogy én hol vagyok ha fent vagyok… Mivel volt olyan, hogy felágaskodott 2 lábra én lenyúltam és mikor megszagolta a kezem heves örvendezésbe kezdett… mintha akkor észlelte volna hogy az a kilátszó fej aminek a hangja hasonlít az enyémhez az is én lennék…

Hát így állnak a dolgok…  Megfejtettem a falusi álmatlan hajnalaim titkát és most csak azt kéne megértessem a konok fejével, hogy márpedig a világ közepe én vagyok és nem vagyok hajlandó alább adni!!!

Megj. Bár ha jól megnézem és jól belegondolok… az útóbbi időben PrezLeenek például mindig van biztosítva kajája itthon, nekem nem biztos, neki külön autós pokróca van, meg két másik pokróca, nekem csak 1, külön pihe puha fekhelye, mert jaj azt biztos szereti, ha a boltba járok tuti neki is hozok valamit mert úgy örül neki, ha csipogos játékot látok biztos megveszem neki, mert hogy imádja (10 percig, majd takaríthatok), ha PrezLee úgy gondolja, hogy a szárazkenyeret az íródában jó megennie akkor “legalább addig hallgat” alapon rá se szólok… és ha PrezLee akar nekem mutatni valamit például a balkonon, akkor hozzám rohan, megbök majd elvárja, hogy menjek utána és én mint a kiskutya megyek is “nézzül meg mit láttál” alapon… hmmm mégiscsak ki forog ki körül????????

Tiszta gáz!!!

Hétvége…

Juj ez a hétvége igazán “kegyetlen” volt PrezLeenek… Ritkán történik ilyen, mert a hétvége az “szent és sérthetetlen”, de most így alakult. Valami munkával voltam elmaradva és muszáj volt befejeznem. Voltunk sétálni, játszodtunk rongyhúzósdit, de nem voltunk se a réten, se a mező, az erdőben sem és még falura se vonultunk ki egy udvari játékra Győzővel.

Persze kicsit éreztem ám, hogy hiányzik neki a mozgás, de sajna ilyen is van. Majd legközelebb…

Addig is kb ezzel töltötte el az uraság a hétvégéjét…Ja azon kívül, hogy szétrágta a foci labdáját…

dscf1471

dscf1468

dscf1466

dscf1463

Második felvonás:

dscf1475

dscf1473

dscf1474

Dilis… mondom én, hogy az :D

Már régebben elmentem egyszer turkálni és egy hatalmas nagy paplannal tértem vissza. Amolyan minden természetes meg társai. És persze ezt PrezLeenek hoztam. Ja amolyan trükkös fogásként, mert nagyon reméltem, hogy ha puha kényelmes fekhelyet biztosítok neki, akkor még dolgozni is fog hagyni ha henyélhet ott… Bevált a trükk.. Szokott jó nagyokat durmolni amíg dolgozok. És legalább békémet hagy.

Csak néha rájön a hoppárlé… és persze az akció közepén veszem észre… amikor már enyhén bevadul és hangoskodik. 😀 Költözteti az “ágyát”… az meg abból áll, hogy a pokroccal letakart pihe puhára össze hajtott paplanát elcipeli a szoba közepére, ott összetúrja, majd cibálja is ha nem veszem észre idejében, és a végén elégedetten vagy rá… vagy mellé fekszik.. Ma történetesen mellé feküdt.. És már csak a “végeredményt” kaptam el…

Meg nap mániás… ha süt a nap, és egy picit is van “napfolt” a szönyegen, akkor már követeli, hogy vigyem a napra a fekhelyét!!! Ha nem viszem én, akkor cipeli ő… és inkább én, mert az még mindig biztosabb, hogy egyben marad, és nem szedi szét miszlikekre a nagy cipekedés közepette!!!

Várom a nyarat meg napsütést… a folyosón már megoldottam azt, hogy a bizonyos piros rúgós divájszal tudjam kikötni, a szomszédokhoz se érjen és mégis tudjon napozni ha kedve tartja, vagy árnyékba jönni ha éppen megunta…

Hazaérkezett PrezLee!

PrezLee egy jelen pillanatban 7 hetes, barna kan dobermann kölyök.  Pindurka még de nagyon eleven, kissé esetlen mint minden kölyök, izeg mozog, mindent meg kell szagoljon, néhány dolgot meg is kell kóstoljon, és mint számítottam rá, utál egyedül maradni… Ha valaki megmozdul a lakásba azonnal követni kell azt a valakit, majd rettenetesen morcosan nyűgölődni mellette amiért a parketten nem kényelmes aludni. És ismét zsörtölődni ha a valaki (kettőnk közül az egyik) megint helyet változtat.

Látszott rajta, hogy rettenetesen fáradt, de semmi képen nem akart a helyén maradni, persze még nem tudja igazán a helyét, de a szobába az az egyetlen pihi-puhi hely, ahol ott van a pokrockája, aminek már ismerős a szaga, tehát ott könnyebb elaludni mint bárhol másutt. Aztán nagy nehezen elaludt, és nekem is sikerült pihennem egy olyan órányit.

Annak ellenére, hogy rettenetesen fáradt és álmos voltam, mégis felébredtem egy órányi félálom után, és láttam hogy ébredezik. Ez jelentette, hogy le kell vinnem a wc-ző helyére. Így a legegyszerűbb szobatisztaságra tanítani: résen kell lenni, és mielőtt még esélye van elvégezni a dolgát a “rossz” helyen, lecipelni a jó helyre majd nagyon örvendeni a produkciónak…

Nem találom okos dolognak a kutya nóziját beledugni a saját piszkába. Ha nem sikerül elkapni az alkalmat, akkor egyszerűen felpucolom az eredményt. Azzal “büntetem” hogy most nem jár dicséret, nem jár foglalkozás vagy játék. Az, hogy első nap sikerült 2x kakilni a jó helyen, illetve 3x pisikalni ugyanott én már fantasztikus eredménynek tekintem…

Félig meddig tudja már a nevét, hiszen mikor elhangzik a PrezLee akkor azonnal valami kellemes történik: jutalomfalat, simogatás, játék. És az “ül” sem lesz probléma. Nem kunyerál az asztalnál, de előbb utóbb csak fog. Nem akarom ezt a nagyon jó tulajdonságát elrontani és első perctől kezdve nem fogok adni neki semmit az asztaltól.  Mindent csak a saját tálkájából, azután, hogy mi befejeztük az evést.

Nyűgölődni, vonyítani biztosan tud, ugatni még nem hallottam. A nyűgölődés pedig egy féle fajta mackó brummogás szerűségre hasonlít.

Hello world!

Miért? Hogy két év múlva is megmaradjanak az emlékek, hogy ne felejtsek el egyetlen percet sem, ne halványuljon, hanem maradjon meg. Hamarosan fog indulni ez a lap. PrezLee-ről.

Nem számítok arra, hogy esetleg barátokon kívül valaki más is elolvassa, de mégis ennek a lapnak létezni kell. Már mikor csak lehetőségként beszéltünk róla tudtam, hogy így kell tennem… Hogy mit.. hát arról hamarosan. Nem akarok és nem is fogok előre beszélni róla. PrezLee-ről természetesen. Mert ugye róla van szó,  itt minden róla fog szólni.