Szeress úgy is ha rossz vagyok…

vannak őrült pillanatok… na na na na na naaaa naaaaaaaa….

DOOOOOOOOOOHHHHHHHHH!!!!

dscf3200

Mindez reggel, nagyon kora reggel várt. Pedig hű de nagyon fel voltam készülve, hogy egy kiadós átdolgozott éjszaka után jól felköltöm ebedlit és elmegyünk egy kellemes CSENDES nyugis (mert üres az utca) kora reggeli sétára.

Hát nem… előbb elszőrnyülködtem tágra meredt szemekkel megnéztem a művet és amíg felmértem a helyzetet addig szóhoz se tudtam jutni. Aztán fáradt szemeim észrevették, hogy katasztrófa nem történt, elmondtam két ejnye bejnét meg irgum burgumot, de ezt is csak a szokásos miheztartás végett, előkerestem a seprűt, lapátot, mert már azt se tudtam hova rejtettem el őket és feltakarítottam a szemetet.

Ezután meg elmentünk egy rövidebb hajnali sétára, megettem a hajnali tejbegríz helyetti tejbe akármit  és elmentem aludni egy csöppet. Azért mégiscsak rendes volt… amíg aludtam, ő is aludt. Azt hiszem kifáradt a nagy szemetelésben 😀

Hihihi

Mindjárt nagyon gonosz leszek ebkutyával. Mert felköltöm. Fel én! Sőt, odamegyek hozzá és nézem a nyakát! Ahogyan ő is szokta néha reggel 5 óra tájt… És miután felrázom álmából és még nagyon álmos és morcos lesz megkérdem tőle csúfondárosan, hogy NA MI VAN ÚRFI???? Nem teccik a műsor??

Na most tutira úgy érzem magam mint Csipike a gonosz törpe, a gonosz, nem a kedves.  RETTEGJEN MINDENKI … akarom mondani ÉBREDJEN MINDENKI!!!

Aztán mikor kicibáltam az ágyából még gonoszabb leszek. Mert elviszem sétálni KI az esőbe 😀 DE jó gonosznak lenni!!!

Direkt csinálja???

Az időjárás ….

Amíg nem volt meg a fék a görkorcsolyámon, addig napsűtés, szép idő csak gurult volna az ember… most megvan, lehetne menni, erre egész nap be van borulva meg esik az eső. Na ma meg is volt a látszata… csak a sarokig mentünk el délután, és ugyanaddig este. Esett az eső és hideg is volt.  Inkább hazajöttünk.

De ettől PrezLee nem lett kimondottan boldog. Ezért játszódtunk. Szobafrizbi… kicsit csodálkozott ebedli amikor a hosszú pórázt rákötöttem a szobába. De ez csak azért kellett, hogy a “hozd vissza” vagy “kérem” (a frizbit) történetesen részét a játéknak tudjam vele gyakorolni. Mert előszeretettel hagy ki a játékból. S akkor ezt a hülye szokást elfelejtendő, ha nem hozza, akkor magamhoz halászom a madzagjától és veszem el a frizbit majd dobom el neki.

Valahol nem nagyon erőltetem ezt a frizbizést, csak nagyon finoman “hergelem” vele. Szeretném ha rákapna, ezért ma is csak pár percet frizbiztünk. Utána még jól a játék hevében volt mikor elsüllyesztettem a táskába a frizbit és előkaptam a karikát. (nem a táskából… ő itt lakik a szobába, ezért inkább felkaptam)

Nagyon mókásan ugorja át, szinte helyből, mint valami kis cirkuszi eb, de a karikát nem kedveli. Vagy csak hülyéskedik. De nekem tetszik ahogyan szökkenni át, így ezt is egy kicsi “gyakorolgatom” vele, hátha beleszokik.

Ezután kapott egy leukoplaszt tekercs hengerét. Na ez nagyon de nagyon tetszett neki. És persze ezt nemcsak megkapta, hanem játszódtunk “add ide” játékot. Ezt is nagyon szereti. Nem megy odébb csak épp annyira, hogy ne tudjam elvenni tőle. És hörögve morogva ugrabugrál.

Gondolkoztam, hogy lehet konfúz neki a fejében, hogy a “hozd” meg a “kérem” esetén ide kell adja, míg az “add ide” esetén el kell rohannia vele 😀 Na ja… mert ugye ugye ért minden szót 🙂 Na de viccet félre téve, azt hiszem a “hozd” és a “kérem” esetén is ő továbbra is “add ide”-t akar játszani.

De hogy mégis mennyire intelligensek a kutyák… Nem egy szót képes megtanulni és asszociálni egy adott tevékenységgel. Persze a szakértők szemében (asszem) kicsit sem okos gondolat egy adott valamire két három szót használni ugyanarra… Például a mi esetünkben az “engedd”, “hozd”, “kérem” mind ugyanazt jelenti. Kell nekem az amivel játszik. (Én vagyok a főnök világos???) És a hecc, hogy a kutya tudja, mind a háromra ugyanúgy reagál. 😀 Ő ugyanúgy nem akarja mindig ideadni, bár egyre gyakrabban “simán” megkapom.

De valahogy ez így alakult ki. Nem volt szándékos, egyszer így mondtam egyszer úgy, aztán eszembe jutott, hogy juj nem így kéne, de ha reagált rá (rájött mit akarok) akkor ez meg az ránk ragadt. Még ha szakértelem szerű is.. Valahogy így volt természetes.  Jaj igen igen, máris hallom, hogy azért nem adja ide 😀 Nem… nem azért nem adja. Hanem azért mert neki úgy van kedve.

Igazából én szeretem a szakértőket… csak néha bizonyos kérdésekben olyan korlátoltak tudnak lenni 😀 😀 😀 (egy szép nap valami szakértő nagyot fog koppintani az orromra)

PrezLee liftezik

Az egyik kedvenc szerkentyűje PrezLeenek a lift.  Amikor picike volt, egy párszor fel le hurcibáltam csak azért, hogy szokja. Meg, majd ha nagy lesz ugye ne féljen tőle. Arra azonban nem számítottam, hogy PrezLee imádni fogja. Emiatt ha valaki rááll a liftre, azon perc messziről rohan, hogy ő is menjen. Vagy akár megy egyedül is… Csak indítsuk a masinát!