Kategória: Összevissza

Hát ezt tapasztaltam egy pár napja… Drágalátos csodaszép barna Dobermannom szája büdös… mert ugye ezt nem lehet se szebben se körül írni, ráadásul meg minek 😀 .. azt hittem sikerült lopnia valamit a másik kutyától, mert azért nagyon de nagyon cseles tud lenni mikor lopásról van szó… Persze, most, hogy a kutyának fogat mossak, azért oda még nem jutottam… de hamarosan, hiszen olvastam, hogy divat. Ráadásul meg már vannak csodafinom kutyáknak való fogpaszták is. (ha egyszer veszek, becs szóra megkóstolom és beszámolok! – lehet veszek csak azért, hogy megtudjam mennyire csodafinom… ki tudja, lehet rászokok valami májkrém illatú fogpasztára – pfujjj 😀 )

Vettem neki olyan dental rask( 😀 ezt is meg kéne kóstoljam, de nem tetszik eléggé a szaga) akármit, ha ugyanez a szépen nevén nevezett probléma jeletkezett, segített… Megnyammogta, oszt friss és üde volt a lehellete… Még jó, hogy nem csókot osztogató kutya! Vagyis osztogatna ő, de mivel ez nem a kedvenc foglakozásom, hát osztogassa másnak, ha éppen akarja…

De visszatérve a problémára: tegnap is az volt, ma is az, mi a fészkes fene, hiszen itt most tényleg nem tud lopni semmit, csak a tápot eszi, még pástétommal se “bolondítom” meg a kajáját (ha megeszi anélkül is akkor minek kényeztessem alapon), semmi de semmi oka nem lenne erre.

Aztán ma, mint égbűl a ménkű megcsapott a megvilágosodás! Hát ennek az ebnek nőnek a fogai… Itt vagy ott állandóan van egy egy vérző fogíny, ahol az új fogacska utat tör magának! Szegény eb… há gondolhattam volna… méghogy meggyanítottam lopással! A tiszta ártatlanság mintaképét…

És, hogy mégis hogyan ugrott be mindez? Mert nézem én a fogait, csodálom milyen szép fehérek, de azért nem nézem épp minden nap … nos az egész úgy kezdődőtt, hogy Bizsúnak véres volt a háta. Nagy sikoltozások, kapkodás, csödület összegyűl! Mentsük meg a kisebet! Valamelyik megharapta, jaj jaj, ez olyan kicsi (westie), hogy az a fél liter vére ami van benne, hamar kiszivárog… jó hülyéskedtem- valaki ézrevette, hogy a háta, nyaka itt ott össze van vérezve a kis fehérségnek (amely akárhogy nézzük, a legjobb jóindulattal is szürkés zöld volt akkor, a felsepert por, és a fű, bogáncsok keveredésétől, amit persze nem más mint PrezLee okozott neki)…De akkor valami nagyot koppant a földön… na mi volt az? Ki találja ki?

Hát pedig egyszerű! Leesett a tantusz! Igen biza, PrezLee fogai véreznek, nem ette meg senki a kiskutyának a fél hátát, csak mivel PrezLee kicsit gyömöszölte, hát meg is látszott rajta.

Megnyugtató, hogy jelen pillanatban megvan miért enyhén rothadó nyers hús szag árad az iciri piciri kis szájából!!! Hamarosan remélem befejeződik a fogváltás… oszt akkor ez is el kéne múljon.

Ma reggel természetesen azzal kezdte, hogy kiszedett az ágyból… Kikecmeregtem, kivittem pisilni, oszt gondoltam egy nagyot és visszabújtam az ágyikóba… de ezt csak én gondoltam így, mert PrezLee egészen másra gondolt… bejött és hol a takarót cibálta, hol a kezemet nyalta meg, vagy beleszuszogott a képembe de aludni azt nem… végül győzőt, mert az álmosságot teljesen kiverte a fejemből.

Időközben kiderült, hogy PrezLee nekirohant a szúnyoghálónak (valamelyik ébresztési epizód közben), gondolom tiszta erőből, fejjel, mert hálóstól ment ki… majd ugyanott jött be. De nincs vész! Amíg van ragasztó szalag addig minden megoldható! Kissé furcsán néz ki az a szúnyogháló, mert pechemre nem volt átlátszó szalag, csak valami feliratos reklám izé… de sebaj, megreparáltam a dolgokat…és felkészültem lelkileg, hogy kell vennem másikat anyukáméknak…

Délfele még rekkentő hőség volt kint, így nekifogtunk pancsolni. Igen ám, de valamiért PrezLee nem szereti csak a természetes, vagy akár ember által kreált vizeket, ami jóval nagyobb egy kádnál. Minden egyéb fürdési ellenszenvet vált ki belőle, így nagyon lassan és óvatosan kell bánnom a priccoló, vagy akár edény, hordó formájú víztárolókkal…De ma “megadta magát”. Addig csalogattam a vízhez, amíg két lábbal fel nem ugrott a nagy kék hordó szélére, majd onnan ivott vizet… Hogy mennyire sikeres volt a mai nap, azt elárulja az, hogy a végén már a slaggal játszottunk. Mégpedig úgy, hogy löttyintetem a vizet mellé, ő meg vadászta a leeső cseppeket.. Nem sokkal ezután a slagot, csurgó vízzel kezdte cipelni jobbra balra…

Olyan 5 óra fele megkért édesapám vigyem fel Gyuri bácsiig, nem volt kedve gyalog menni mert rettenetesen meleg volt. Így meglepetésszerűen becsücsültünk az autóba, őt meg itthon hagytuk… meg is lett az eredménye. Hazajöttem, egy két örömködés után megfogta a karomat és nem akart elengedni… nem szorított egy cseppet sem, csak éppen fogott, és rettenetesen bizalmatlanul nézett rám… mintha azt sugallta volna a tekintete: no így biztos nem fogsz tudni megszökni!!! Leültem, nem mozdult mellőlem, ismét megfogta a karomat és pár percig csak ült és nézte ha nem indulok valahova és résen kell lennie…

Még volt egy kis játék a teniszlabdával, próbáltam rávenni, hogy ugasson, de ezt nem akarja, még egyáltalán nem értette meg mit is várok el tőle, eljátssza az egész repertoárját, de ugatni egyetlen egyet sem akar… Ül, pacsi, fekszik, áll, megint ül, szóval nagyon igyekszik, de nem érti mit akarok. Na sebaj, még van idő megtanulni.

A liftet nagyon megszerette, de kezdek gyanakodni rá, hogy nem is a liftet élvezi ő olyan nagyon… hanem a kertet és azt amit ott talált… vagyis a trágyadombot :O… mert anyukám készült felmenni és azonnal felmászott a liftre, egyből leült és várta, hogy valaki nyomja meg a gombot.. Persze le lett akkor tessékelve onnan, de később csak felmentünk, és egyenesen oda rohant kutatni…

Elképzelni is rossz milyen büdi lett a drágaság. Még jó, hogy beszereztem a “száraz sampont”, no azzal beporoztam, majd egy kefével végigdörzsöltem. Ekkor meg enyhén pacsuli szagú lett, de ez már sokkal elviselhetőbb volt mint a korábbi trágya “illat”.

A teniszlabdával is játszottunk egy keveset, majd bemásztam a lift gödörbe, hogy “kimentsem” a labdát, és a következő percben elromlott a lift… még jó, hogy nem lett baleset, egyszerűen megakadt, anyukám meg körbe kellett lejöjjön a kertből… miután megszűnt a “veszély” folytattuk a labdázást, de ekkor a labda felment és nem tudtam utána menni…abbamaradt a labdázás.

Na még mi is történt ma? Ja megint lopott a disznó ételéből, de mindezt azután, hogy bezabálta a saját vacsoráját… és másodszor is tönkretette a szúnyoghálót, “javításokkal” együtt…most befele igyekezett, normális, hogy teljes gőzzel… Persze ekkor a másik reklám ragasztó szalag jutott a kezembe, így az más színű foltozást jelentett…

De hogy legyen méltó befejezése a napnak…észrevette, hogy édesapám készül kimenni a farkas kutyával… és ő meg berohant a szobába, fel az ágyra és az ablakon készült kiugrani… ahol természetesen találkozott a feje a szúnyoghálóval, a körme is és egy szép hasadást idézett ott elő… Még van ragasztó szalagunk… de ha így folytatjuk, akkor azt is be kell szereznem…

Első fázisban rettenetesen féltettem PrezLee-t Balázstól… na nem azért mert szándékosan bántaná, hanem azért mert Balázs nincs igazán szokva rengeteg más kutyákkal és kölyök kutya még ritkábban volt körülötte. Szóval nem volt honnan tudjam, ismerjem a Balázs reakcióit egy “törékeny” kölyökkel szemben. Azt tudtam, hogy eléggé “normális” de frászom volt, hogy netán egy “helyrerakás”-nak lehetnek a kicsire nézve nagyon rossz következményei…

Így az első találkozások elégé limitálva voltak, és a Balázs reakciói is eléggé “kemények” voltak a kicsivel szemben… Ijesztően vicsorgott, meg morgott neki… Gondoltuk ha kivisszük semleges területre akkor jobb lesz, hiszen a másik kutyákkal is rendesen kijött, amikor az udvaron kívül voltak! És mindhárman kanok lévén ez nem rossz jel… szóval jó esély volt, hogy ne legyen gond. És így is történt. Ahogy a kapun kívülre kerültek Balázst mintha egy varázsütésre megváltoztatta volna valaki, egyáltalán nem morgott a kicsire, sőt volt hogy egy két játék jelet is felfedeztünk a mozdulataiba.

Kicsivel azonban több kellett neki, hogy elfogadja a kis jövevényt, például nem lehetett egyszerre simogatni a két kutyát. Ha Balázst próbáltam megsimizni, és PrezLee közeledett megint nekifogott morogni rá. Igyekeztem trükkösen eljárni, és olyankor magamhoz hívni Balázst amikor PrezLee valamivel nagyon lefoglalta magát, így megadni a neki járó simogatásokat…

Amikor “időszerűtlen” sétákra indultunk PrezLeevel, mindig vittem Balázst is, hátha sikerül neki összekötnie a kiskutyát azzal, hogy hurrá séta, és nem azzal, hogy “ellenség”. Jelenleg, ha meglátja Balázs, hogy indulok ki az ajtón, és ott van mellettem PrezLee is, örömtáncba kezd, mert tudja, hogy nagy valószínűséggel ő is jön.

Nagyon szerencsés az udvarunk, ugyanis tulajdonképpen egy házhoz kettő tartozik. Középen van a ház, úgy, hogy elválasztás esetén az ebek nem láthatják egymást, így nem piszkálódnak, “nem látom, nem létezik” alapon.

Kezdetben PrezLee-t óvtam Balázstól, most kicsit megváltozott a helyzet, ugyanis most inkább Balázs miatt van elkülönítve a kisherceg…mármint azért, hogy hagyja nyugodtan pihenni az öregurat! De ez már nem állandó, egyre gyakrabban hagyjuk a két udvar közti átjárót nyílva, és már olyan is történt, hogy a két kutya békésen szundikált pár méterre egymástól, anélkül, hogy egyik vagy másik zavarva lenne.

A tegnapi séta alkalmával meg a “szenvedő” alany szinte végig Balázs volt… nem tudott menekülni a kicsinek a játékra való hívásaitól, a végén nem volt más választása mint játszani vele…Szerencsére ahol tegnap sétáltunk lakatlan… felverték volna mindenkit a hangoskodásaikkal… főleg PrezLee imádja hallani a saját hangját ..

Azt hiszem ennyi volt a Frontline hatása… kezdetben egyetlen “vadállat” se telepedett meg rajta, de ma találtam úgy 7-8 bolhát. Gondolom a másik kutyától szedhette össze, vagy a porból, az udvarról.

Egyelőre “kibolhátalanítottam”, persze ez nem megoldás, de csak szerdán fogok bemenni a városba, hogy vegyek neki valami szert. No meg a másik ebnek is. Azt hiszem megkezelem ismét Frontline-al, de az is lehet, hogy veszek egy bolha elleni nyakörvet is.

Augusztus egy nagyon hülye hónap… az volt mindig és úgy látszik, most is olyan. Lennének munkáink, de olyanok amelyekhez abszolút nincs kedvem… mi az, hogy nincs kedvem? Elmegy az életkedvem amikor csak rájuk gondolok! Így lett augusztus a szabadság hónapja. Meleg van kint, gyönyörűen süt a nap, de túl meleg. Főleg itt a városban. Dög meleg, a betonok felforrósodnak, és nincs levegő. Ma csütörtök, holnap péntek… és szombaton fogom a cók-mókomat , no meg PrezLee-t természetesen és kivonulok falura. Nincs kedvem itt ülni. Táborról volt szó az idén nyárról, de kutya nélkül nekem nem tábor a tábor. Elméletileg lehetett volna vinni őt is. Nem olyan tábor ez ahonnan kitiltanák a kutyát. Sőt biztos lesznek más ebek… de PrezLee kicsike, és rosszalkodik. Na meg lopja a cipőket, minden érdekli, mindehova bedugja az orrocskáját. Oda is ahova nem kéne. És mikor majd 100 ember összegyűl, egy “szemtelen” kis dobermannal nem olyan könnyű. Ha csak 10 körül lenne a létszám akkor még csak nem is gondolkoztam volna a dolgon… de ez így már túl sok. A végeredmény az lett volna, hogy rekciumoznom kell a kutyát, rekciumoznom mások neveletlen gyerekeit, hogy hagyjanak békét a kutyának (és ugye a mai modern világban, van néhány gyerek amelyik úgy van nevelve, hogy még csak rá se lehet szólni, nincs olyan, hogy nem szabad, mert “sérül a lelke”) és persze esténként lerészegedő emberektől is távol tartani…

Hagyhattam volna minden gond nélkül anyuméknál. Ott teljes biztonságba lett volna, pénzbe se kerül, a helyet is ismeri, anyumékkal jól elvan, szereti őket, ők is szeretik. Sírt volna első nap, majd örvendett volna mikor egy hét múlva találkozunk.  És egész nap kint lödöröghetett volna a kertben, délután sétált volna, és játszott volna a farkaskutyával.  De végiggondolva az egészet nekem már nem akarodzott elmenni… hiányzott volna a mindennapi csínytevése(i), az ugrabugrálása, az okos kis feje, a nézése, a cipőlopás, és egész nap csak azon morgolódtam volna, hogy ejsze milyen jól elfért volna ő is, miért nem vittem magammal.

Na kb ennyi… várom a jövő hetet. Már előre sajnálom, hogy eszméletlenül gyorsan el fog telni. Reggel korán kelünk, kicsatangolunk a mezőre, visszük Balázst is, járkálunk, visszamegyünk, reggelizünk, majd nekifogunk a kutya-baba-agility pálya elkészítéséhez… csak épp a formákat, hogy ott tanulja meg, kerülgetni a botokat, átugrani a csak pár centi magas akadályt, végigmenni egy deszkán, esetleg egy hintán és ehhez hasonlóak. Oszt elmenni és megbeszélni a rendes agility pályára a helyet… ami nagy valószínűséggel mondhatom, hogy elméleti szinten már rendben lenne… csak hát konkrétan is tudnom kell mi és hogy lesz.

Végül egy nem 4 órakor, hanem 5 órakor indultunk el itthonról.  A mi kocsinkkal mentünk, mert kényelmesen pakoltunk, és így sok lett a csomag… persze lehetett volna másként is, de így mint már mondtam kényelmeseb 😀 na meg nem a hátunkon kellett cipelni akkor meg minek spórolni a hellyel? És azért is jobban szeretek a saját kocsinkkal menni,  mert ott ugye nem gond ha a kutya a székre mászik, ha szőröz, ha netán KUTYASZAGÚ  meg ehhez hasonló apróságok. Felszerelkezve sörökkel, halászbotokkal, sátorral, kajával, kutyakajával, kutyapokróccal és minden egyéb kellékkel megérkeztünk az első tóhoz… igen ám de itt oly borzasztó sokan voltak, hogy szinte nem volt hely a tóparton letenni a sátrat. Persze nem hemzsegtek az emberek mint például a tengeren látni, de nem volt olyan part rész ahol halászni is lehetett volna és üres is legyen… főleg nem tizenvalahány halászbotnak… mert bár nekünk egy nagyobb és egy picike botunk van, mások jönnek 3-4-5 bottal is. Szóval 5 halásznak nagy hely kellett…

Végül elkocsikáztunk egy másik tóig, nem volt egyáltalán messze, még 10-15 perc, ahol találtunk megfelelő helyet… valakik éppen készültek elmenni. Kikecmeregtünk a kocsiból, PrezLeet sajnos pórázon kellett tartani szinte egész délután… mert miután elengedtem kezdődtek a véget nem érő “problémák”.

Igazándiból nem voltak problémák, hanem a szokásos rettenetes kíváncsisága, amivel mindenbe beleszagolt, belenézett, ide oda ugrabugrált. Még ez sem lett volna gond, hiszen egyszer megnéz mindent és lenyugszik… igen ám de a szomszédba, egy olyan 50 méternyire volt két kutya. Reménykedtem hátha fognak tudni rohangálni nagyokat, hiszen hely volt bőven, de azok gondolom idős kori szenilitás miatt mindenképpen meg akarták erőszakolni PrezLee-t. És nem olyan volt, hogy mittomén kifejezik a dominanciájukat… azok úgy be voltak gerjedve, mintha egy tüzelő szukával állítottam volna oda!

Egy olyan 10 perces rohangálás volt, de ennek kénytelen voltam véget vetni, mert annak ellenére hogy egy fele királyságnyi hely volt a kocsik mögött, a kutyák kizárólag azon a 15 négyzetméteren rohangáltak ahol volt még kb 10 ember, csomagok és minden elképzelhető… Hiába vittem ki PrezLeet a kocsi másik oldalára, másodperceken belül oda vissza ugrott és csak ott volt hajlandó játszani. Gondolom ott érezhette magát biztonságba, nem tudok rájönni.

Szerencsére kaptunk egy jó hosszú madzagot, amihez még a pórázt is hozzátoldottuk, így elég nagy volt a mozgástere, no meg a kontroll is megmaradt…

Amint lement a nap felsétáltunk a dombra, ott jöttünk mentünk, úgyhogy estére eléggé fáradt volt ahhoz, hogy 11 óra fele nyugodtan aludjon a sátorba. Azt hiszem valamire emlékezhetett a sátorból, mert egyáltalán nem tartotta furcsának, hogy oda bemegyünk, lefeküdt a helyére és még a sátor falait se akarta szétszedni.

Reggel természetesen nem is lehetett volna “kellemesebb” meglepetés, minthogy a “szomszédok” kutyái, majdnem ledöntötték a sátrunkat, lepisilték, és ott nyivákoltak a sátor előtt … nagynehezen a gazdáik méltóztattak utánuk jönni…és majdhogynem ők jöttek az erdő felől, hogy “milyen kislány kutya van itt…” mondtam is nekik, hogy tévedés ne essék, nem kislány, kölyök… na erre szerencsére megértették és megkötötték a kutyáikat.

Délfele olyan förtelmesen meleg lett, hogy mást nem tehettem mint az árnyékos részen szórakoztunk a kutyával… vagy aludt, vagy a majommal játszott, vagy akármi csak ne menjen ki a napra. Igen ám de ezt az üldögélést nagyon eluntuk, gondoltam elindulunk hátha kapok egy part darabot, ahol be lehet menni a vízbe, és pancsolni egyet… Egy olyan 10 percnyi séta után kaptam és PrezLee egy jó nagyot lubickolhatott.

Kicsit sáros, kicsit iszapos volt a víz, néhol tele náddal, meg algával, de más nem lévén ez is megtette. Melegnek meleg volt, mélynek nem igazán mély. Azt hiszem úszott is, bár ezt nagyon nehéz volt megállapítani… ugyanis egyes esetekben nagyon folytonosan vagy lépegetett, vagy úszott, máskor meg nyilvánvaló volt, hogy leér a lába mert ugrándozott a vízbe… Szóval hogy most úszott-e amikor simán haladt, vagy lépegetett, no ezt nem tudom megállapítani. De tény hogy élvezte a pancsolást, szereti a vizet. A másik tagadhatatlan tény, hogy szörnyen büdös lett utána… rettenetes halszagú, iszapszagú kutyám lett… Elgondoltam, hogy milyen szerencse, hogy csak azelőtt való nap nem engedtem a vízbe! Elviselhetetlen lett volna vele egy sátorban aludni!

Miután már kezdte unni a vizes játékot még sétáltunk egy picit, megnéztük mi van a kanyar mögött, majd visszacammogtunk a táborhelyre, majd egy hatalmasat aludt a ponyva árnyékába.

Olyan 3 óra fele a kutyás szomszédok összepakoltak és elmentek, így elengedtem a kutyát is, hadd szokja a dolgokat. Nem is volt semmi különösebb gond, már megszokta a helyet, az emberekkel nem sokat foglalkozott, persze lecsóválta a fenekét is a helyéről ha valaki nekifogott a csoportból simogatni, de már egészen otthonosan mozgott. Hallotta ha szóltam (amennyire hallani képes 😀 ) hogy innen vagy onnan menjen odább, ne járjon ezzel vagy azzal, vagyis elég jól elvoltunk.

Csomagolás előtt volt csak egy kisebb “összeröffenésünk”, ugyanis jött mentében nem nagyon messze megtalált egy rém büdös, már rothadófélben levő döglött halat… Még most is elfog a hányinger ha az a szag eszembe jut, ilyen büdöset ritkán érezni…és őkegyelme persze se lát se hall, rohan vele, mi utána és egyből nyelte le a halat. Azt hittem ott rögtön kihányok mindent, azt is amit egy hete ettem…Persze ezért jól meg lett cibálva, és nagyon dühös lettem rá… és nem is azért, mert megette, hát neki nagyon izgató volt az a rémbűz… de az idegesített fel, hogy valami baja lesz a végén! Mert egy hasmenés még hagyján, de tudom én mi történhet a szálkák miatt?

Ezután már nem csak a kutya volt halszagú, de ahogy lihegett a melegtől a dögszag is terjengett még egy darabig… Nem sokat maradtunk, befejeztük a csomagolást, majd elindultunk hazafelé. A kocsi természetesen nekifogott vacakolni, mert gondolom már rég nem volt semmi baja… dugóba is kerültünk, de nem volt katasztrófa, így kb egy óra alatt itthon is voltunk.

A kutya végig feküdt a kocsiba… gondolom mégsem esett olyan jól neki a döglött hal… mert alig értünk a szobába, és kipakolta az egészet a szőnyegre… Rém büdös volt, de jó hogy megszabadultunk tőle…

Nagyjából ennyi történt hétvégi halászaton

Ja amúgy halat alig fogtak a fiúk… olyan 12-15 tenyérnyi meg annál valamivel nagyobb ha volt összesen akkor az is sok…