Kategória: Ontopic

Vajon szükség van-e arra hogy “megállapítsam”, rég nem írtam? Na lehet igen, lehet nem.  Sok dolgom volt, foglalt voltam vagy nem volt kedvem írni. Vagy nem volt miről írni…

PrezLeeről minden nap lehet valamit írni, mert nincs olyan nap, hogy valami kisebb naobb hülyeséget ne művelne, vagy ne lenne ügyes. Szóval írni volna miről… akkor máshol kell ám keresni a nem írás okát.

Lényegtelen, most itt vagyok és írok. Méghozzá arról, ahogy PrezLee tegnap és ma 3 embert megijesztett… Ezek közül egy véletlen volt, kettő meg hát ismét lehet véletlennek nevezni, de mondjuk “hanyagságnak” is, méghozzá részemről, mert mikor hoztam be a kocsit az udvarra “elszabadult a gonosz” és rohangált fel alá az utcán… A rohangálással meg az utcával nem is lett volna gond, ugyanis teljesen “kihalt” mellékutca, hetente kb 4 autó megy itt el. A szomszédok ismerik az ebet, tudják, hogy “nem bánt az senkit”… Erre sejtem, hogy a kövér szomszédasszony nem vette észre hogy “kicsoda” a kutya… Mert PrezLee rohant lefele, épp valami macskát nézett ki megkergetés végett, a szomszédasszony meg szomszédolásból hazafele indulva lépett ki egy kapun… Meglátta a felé (nem hozzá, csak épp az ő írányába) veszettül közeledő ebet, s visszahökkölt, még a kaput is becsukta… Majd ezután fogta fel, hogy jaaaaajj hisz ez PrezLee, és ki is jött azonnal…

Mindezt  a tükörbe láttam, ugyanis épp a kocsit készültem beparkolni az udvarra… A másik eset az utcán felfele történt, mert miután PrezLee lerohant a macsekért, felfedezett fent egy kutyát… s akkor azt kellett ám levadászni. Igen ám de megjelent a “falu bolondja”, ő meg szegény fél mindenféle ebtől.. Na itt kissé megijedtem, és nem is azért, hogy PrezLee bántaná, hanem azért mert PrezLee imád barátkozni … minenkivel, még akkor is ha az akivel épp barátkozni akar, nem nyilvánit erre semmi hajlandóságot… És már már indult feléje, csóválva a fenekét, és már az illetőn is kezdett kiütni a pánikszerű félelem, amikor csoda történt! PrezLee abbahagyta a barátkozási szándékát és a hívó szóra (PARANCSRA KÉREM!) hozzám (jobbanmondva felém, majd be az udvarra és nyomás Győzihez..) jött… Hát haladás minden esetre.

Az első esetről meg annyit, hogy mivel újabban PrezLee olyan szótfogadó helyes kis fickó lett, hát megengedtem neki, hogy jöjjön velem szemetet levinni. Mindenféle póráz nélkül. És semmi baj nem lett volna, ha a kapu alatt egy idegen épp akkor be nem lép, amikor én a kukába dobom a szemetet, PrezLee meg szökken körülöttem… Na de itt is csak annyi történt, hogy a belépő majd szívbajt kapott, ellenben PrezLee kész csodaként csak megnézte majd mellettem termett és meg tudtam fogni mindenféle gond nélkül…

Mondtam már, hogy imádom? Annyira lökött tud lenni, de annyira pont olyan amilyenre mindig is vágytam… persze kivétel egy két túl heves lereagálása a dolgoknak, meg az, hogy most már szép lassan nem csak a bal vállam van kiakadva, hanem a jobb is kezdi felmondani a szolgálatot…

Hát az úgy van kérem szépen, hogy PrezLee egyre ügyesebb és egyre több mindent tud. Hja, köztük rémesen sok hülyeséget szedett fel úgy, hogy egyszerűen leutánoz… Ilyenek az ajtó kinyítása a kilincstől megfogva, a “nini van más játékom, nem is kell ami neked van” típusú viselkedés, a sótartó használata… (erre még kitérek), kés-villa használata (erre is kitérek!) és persze most egy újabb felfedezése, hogy a fürdőszobába vezető “út” hogyan nyitható.

Sejtettem én, hogy a fürdőszoba előtt tanyázó 2 drb. szék csak ideig óráig lesz hatékony biztonság, és majd valami egyebet kell kitalálnom, hogy távol tartsam a fürdőszobától… Mert ő figyel, rémesen figyel és észrevette, hogy amikor bemegyek akkor elhúzom a széket… hja volt, hogy meglátogatott mikor zuhanyoztam és csak bambult a kád mellett, hogy mégis miért jó az nekem, hogy összevizezem magam…

Jó … s akkor meséljem csak el a sótartót! Van egy sótartóm.  Jó dolog… mármint jó, hogy van. És nagy ritkán használom is… de veszem észre, hogy kezd PrezLee kedvenc tárgyává lenni. Pedig már megtanultam, hogy az asztalon a számára teljesen “értéktelen” tárgyak maradjanak… vagyis SEMMI. Ez a kredencen szokott tanyázni, egy polcon. És kérem a sótartót már szinte napirendi dolog, hogy a földön kapom meg. Visszateszem, másnap megint ott van… megint visszateszem,harmadnap megint ott van… lehet egy nap megunom visszatenni és…???? még magasabbra helyezem??

De kérem meddig? 😀 Mert azért mindennek van egy határa és nem lehet hogy minden minden fejmagasságban legyen :O …

A késsel, villával meg kimondottan büntet… csak merjem a kést vagy villát az asztalon felejteni! Mert annak lőttek! Végül is használható marad, csak épp a fa nyelüket jól megdizájnolja a drága! Újabban meg a műanyag tárgyakat kezdte el lopkodni… tegnap a zöld kirándulós csészémet  nyiffantotta ki, ma meg az ugyancsak zöld tálkát bugázta el… a tálka még életben maradt. Nem hinném, hogy sokáig…

sakdjaslkdjsakdjsa

asdsadsa

Tegnap voltunk egy hatalmasat sétálni. Felfele mentünk a dombon, ott volt Győző is, Balázs is és persze PrezLee. Eszeveszettül élvezte a szabad rohanást, és az első negyed órát nem is “zavartam”… gondoltam kár feleslegesen hűteni a számat, úgyse fog odajönni hozzám a rohanásos mámorának a kellős közepén… De egyszer csak abbamaradt ez a veszett rohanás és már csak normálisan kocogott… ekkor megkockáztattam egy behívást és kérem majd pofára estem. Ott helyben, ugyanis már felkészültem mindenféle “disznóságra” részéről, hogy nekifog  szökkeni, teszi a süketet vagy éppenséggel  körülöttem fog  eszeveszetten “hörögve” rohangálni.

És kérem nem! Nem történt semmi ilyen “szörnyűség”!!! PrezLee mint a nagyok és ügyesek egyenesen hozzám, de úgy, hogy a nyakörvétől meg tudtam simán fogni, nem kellett kapkodjak, ugorjak vagy vetődjek utána, nálam megállt, vigyorgott rám én meg majd hanyatt estem csodálkozásomban és nem győztem dicsérni, simogatni  amiért ilyen ügyes volt. És mindezt mindenféle kiabálás, hiszti, cirkusz, dühroham nélkül. Es elsőre! Mert ha egyszer sikerült rávennem, hogy jöjjön hozzám és csak simit kap, akkor másodszor harmadszor általában könnyen ment… de az elsővel mindig komoly gondok akadtak.

Szóval csodálatos érzés volt, egyszerűen fantasztikus! Na persze még sokat kell ám gyakorolni de valahol ezzel megtört a jég és fog ez menni.

Igen biza! Arra ébredtem, hogy dobermannom ül az ágy mellett és nézi a nyakamat… fejemet , egyszerűen csekkolta, hogy alszok-e. Gondolom párszor meg is bökött, hogy megébredtem, vagy csak nyafogott és hisztizett, nem hinném, hogy mogorva  nézése elég lenne ahhoz, hogy felébredjek…

A “nézi a nyakamat” azonban történetes “mondás”… süket nagybátyám mániája, hogy a dobermann az annyira veszélyes kutya, hogy abban nem lehet bízni és nini máris a nyakát nézi! (nem PrezLee volt az, hanem Tedi, aki akárhogy nézzük, nem is volt igazi dobi, csak hasonlított és a jóindulat szobrát lehetett volna megmintázni róla)… És ha nézi a nyakát akkor történetesen azért nézni, hogy neki szökjön.  Anyukámék is hiába magyarázták, hogy ne legyen már idióta, hiszen hogy is képzelik el, hogy egy agresszív, “nyakat néző” kutyát engednének gyerekek közé… De aki hülye annak az észérveket hiába teszed az orra elé, nem fog a gondolkodása megváltozni. Szerencsére 5 évben egyszer látogatnak meg, és olyankor se ülnek sokat… Mert PrezLee is újabban nézi az ember nyakát…
De még micsoda nézéssel. Komolyan néha úgy fürkészi az ember fejét mintha a gondolataiban próbálna olvasni.

Szóval éjjel 4-kor, vagy  hajnali 4-kor, (nézőpont kérdése, még sötét volt!) felébredek, bolond dögöm vigyázban ül az ágy mellett és mereven nézi a “nyakamat”… szerintem a fejemet fürkészte és leste hogy akkor most tényleg alszom és nem reagálok rá??? Amikor kinyítottam a szememet…azonnal “mosolyra fakadt” a képe… Tutira kialudta magát és unatkozott!

Kivittem, pisilt, visszajött, majd elkezdtünk egy félórát “vitázni” miszerint PrezLee, hagyj békémet, aludni akarok, menj a helyedre. Amit csak akkor volt hajlandó végrehajtani ha felkelltem az ágyból, rámutattam a helyére… Végrehajtotta , kissé duzzogva, majd mire az ágyba jutottam (1.5 lépés) megint mellettem termett és vigyorgott.  Aztán leült, felállt, nyafogott, sóhajtozott… csak vegyem észre, hogy ő mennyire de mennyire uncsizik! Rendben, kissé erélyesebben szóltam rá, majd betakaróztam és hátat fordítottam neki… erre mit tesz??? Odajött hozzám, a fejét a nyakamra hajtotta és a fülembe kezdett sóhajtozni… Na ilyenkor hogy legyen ideges az ember??? Persze elkezdtem simizni a fejét, majd elfolyt örömében, de szerintem elkönyvelte, hogy “na ismét győztem, mert gazdi most foglalkozik velem”… 6 körül “szabadultam” meg tőle 😀 Elvitte apukám sétálni a három dögöt… végre kialudhattam magamat én is…

Győző! Győzike lelkem a “gonosz, irigy” kutya!! Ki se nézné az ember belőle, hiszen amúgy annyira egy jóindulatú ebedli… Mégis felvett szokása, hogy szúr ki PrezLeevel…

Az eset egyszerű… Győző SOHA nem alszik semmi egyeben mint a csupasz betonon. Hiába volt pokróc téve, szőnyeg, neki nem kellett. Így is sokszor látszik rajta, hogy a lakásban melege van. Ellenben a PrezLee pokróca az kell neki! Nem első alkalom, hogy bejönnek az udvarról és hatalmas behemót testével végigfekszik a pokrócon de úgy ,hogy a másik csak áll és nézni… Nem is lenne gond, ha annak a “majd csupasz teste” nem vacogna a betonon… s akkor tessék keress neki más fekvő helyet vagy teremtsd le Győzőt, hogy ha már amúgy neki nem kell, akkor ne szórakozzon most és játszodjon honfoglalósdit… mert ha nem a másik pokróca lenne, akkor tutira nem kéne…

Ennek következtében PrezLee (a herceg) ismét a szobában aludt… Hajnali 4- ig volt jó fiú! De ez a következő sztori!