Kategória: Ontopic

Ma egyszerűen elegem lett a városból. Kívántam, hogy sétálhassak egy nagyot, így beültettem a drága ebet a kocsiba. És elmentem kifizetni egy számlát. Ügyi vagyok?

Na szerencsére ott nagyon hamar végeztem, majd iszkiri, tovább, ki a városból. Elindultunk felfele a domboldalon. Ez a lökött eb nem tudott betelni magával :)))) Rohant, rohant rohant és rohant.  Majd hozzám jött, majd megint rohant és mindezt tette végig.

Egyszer megálltam cipőfűzőt kötni. Közben ő elment. Kicsit világgá. Mérgesen és hangosan kiáltottam utána. Egy idő után jött. Jó messziről. Nem is gyanítottam,  hogy mi és hogy :O  Össze vissza jöttünk mentünk a hepe hupákon, amikor egyszer úgy visszanézek, kb arra amerre lehetett mikor eltűnt. Hát nem mondom de volt ott 3 tehén… békésen legelésztek. Már vagy még mindig, ezt nem tudom, de gondolom őket volt megnézni a drága ebem…

Na még “játszódtunk” lábhozt póráz nélkül, igaz ez olyan 10 méternyit ment, aztán megint nagyon rohanhatnékja volt és nagy kegyesen elengedtem rohangálni.

Visszafele jövet már kezdtem bevetni a “vészfüttyöt”, hátha ő is  megtanulja mint ahogyan Tedi is tudta! Tedinek a behívás az majdnem mindig ment, de néha azért elfeledte ő is. Nagyon ritkán. Ekkor került bevetésre a “vészfütty” és ez annyit jelentett, hogy mese nincs rohanni kellett. Nagyon jól működött. Remélem PrezLeevel is sikerül megértetni, hogy ez olyan “mese nincs menni kell” fütyülés.

Majd természetesen egy jó nagyot görkoriztunk is. Ma sikerült “meggyöznöm”, hogy húzzon mindkét irányba.

Eddig fájt a bal vállam. Olyannyira, hogy elment a kedvem uszodába menni. Csak békaúszásban tudtam evezni, semmi egyéb nem ment. Minden karcsapásnál nyilallt a bal vállam. Jó, PrezLee átvéve jobb oldalra, gondoltam, csak leszokik a rángatásról, csak helyrejön a bal vállam és addig meg jó is a jobb oldalon való közlekedés, hiszen bicajjal ott fog kelleni közlekednie… Nem másért, de nekem is megnyugtatóbb, ha a járda felőli oldalon van, és én vagyok kívül.

Most nem akarom ráfogni… de már kéccer megmondtam neki ma, pont így: “te vagy a hibás! átok a fejemen 😀 ” Na, tegnap volt egy hisztis sétánk, amikor ő menni akart veszettül előre, én visszahúztam. Megint előre megint vissza. Makacssága és rámenőssége néha már képes kiborítani. Nem, ő még mindig azt hiszi, hogy ő az úr a házban. Akarom mondani sétakor. Húz meg cibál, és a baj, hogy ezt hihetetlenül utálom. Egy pár alkalommal tolerálom, finomabban húzom vissza, de mikor az “istennek” se akarja megérteni, akkor ha megránt erősen, ugyanolyan erősen visszarántom. És ez egyre csak fokozódik…. Nem normális dolog, de nem akarja feladni ezt a viselkedést.

Szóval, tegnap jobb kézen sétálva egyszer kétszer jó nagyot rántott a karomon. Ilyenek, hogy állunk, menjünk át. Szépen álldogál mellettem, egyszer csak megunja, se szó, se beszéd és elindul mint aki megveszett…Na tartsd vissza ha bírod! Persze, hogy olyankor jó erősen kell fogjam, nem hagyhatom laza pórázzal, mert teljesen kiszámíthatatlan hogy mikor “indul neki”.

Vagy megyünk a “helyünk” fele…  arra általában sietünk. Nincs nagyon messze, tehát kibírja. Hagyom, hogy pisiljen az elején a 3-4-5 fánál ami van, majd sietősre vesszük, hogy elérjünk a helyünkre. És időnként ő úgy dönt, hogy egy oszlopot, egy kerítést le kell pisilnie. Még ezt is elviselném, ha “határozottan elindulna felé”… kiengedném a pórázt, szagol kettőt, pisil, lépünk tovább. De ő ilyenkor belead apait, anyait, és a40+ kilójával beindul a kinézett cél fele. Ránt egy hatalmasat rajtam, aminek az eredménye az esetek 90%-ban egy visszarántás. És az, hogy mire a sétáló helyre érünk már van, hogy ideges is vagyok.

Tudom, ez egy fajta harc. Mint ahogyan az is harc, hogy ha beszűkül a hely, ki megy át ott elsőnek. Ő tolakodik, mindent megtesz, hogy ő menjen elsőre. Nem hagyom, hátul a helye.

Azonban van egy bökkenő… mivel tegnap nem fájt, csak kezd szépen és finoman fájni… lehet, hogy csak elaludtam??? 😀 😀 😀 ÉS fogom itt szegény ebre….

Van egy ilyenem. Párszor megpróbáltam használni, megy is valamennyire , csakhogy meguntam. Nincs nagyon kedvem félórákat kavargatni amíg végre fél perc összefüggő karikaforgatást tudok végezni. De a karika nem vész kárba!

Megtanult PrezLee karikát ugrani. És ezen “hülyeségemet” utálja. Mármint, hogy ugráltatom át a karikán. De át tud ugrani. Én meg heccelem, az orra elé tartom a karikát, és a túoldalon például a kötelet… csak akkor rángatjuk a kötelet, ha átugorta a karikát. Vagy… közlekedik a folyosón… és csak akkor tud áthaladni, ha átugorja.

Már egészen különleges taktikákat dolgozott ki. Páldául a helyben ugrást, amikor igazándiból ő csak felszökken én meg átviszem a karikát alatta-fölötte… Vicces ez a fajta szökkenése és tutira azért szökik, hogy hagyjam már békén!!!

Most meg volt olyan rendes és a folyosóról becipelte a napozó pokrocát! Ma még számíthatok kreativ hülyeségekre, mivel keveset volt kint, nekem meg fogfájosan, esőbe, majd eső utáni pancsba bevallom nincs idegem kivinni. Még játszunk egy sort a szobába, majd mint a jógyereket lefektetem …

Ma nem jött össze valami fényesre a nap. Mármint neki. Délelőtt dolgom volt a városban, nem olyan sok, de azért magára hagytam egy ideig. Hallottam még az utcán is a nyávogását. Szerencsére max két percig hangoskodik, majd megunja.

A mai séta is rövidre sikeredett, mivel fogorvoshoz voltam beprogramozva.  Tegnap előtt taxival voltam. Nem megoldás… ma gondolkoztam, menjek kocsival de az se megoldás… Ebben az órában, vagyis 16,00 körül egyszerűen lehetetlen kocsival normálisan közlekedni. Dugó dugó és megint csak dugó. Félóránál többet tartott az út kocsival… Félórát tartott ugyanaz az út gyalog.

Miután hazajöttem, “minden vágyam” az volt, hogy az időközben  unatkozó ebet szórakoztassam… Hát nem. Eccer kéccer rászóltam, megsértődött… Hiába na, csak így tanulja meg, hogy az élet biza nehéz…

Hogy mennyire jól tippeltem az úttal! Kb egy órával később indultam mint nagybátyám, aki a “rendes” úton jött… én meg engedve hóbortomnak, a kerülő utat választottam. Megsaccoltam,hogy ha csütörtökön annyian igyekeztek ki a városból, valószínűleg, ma vasárnap majdnem ugyanannyian igyekeznek vissza.

Egészen kellemesen végiggurultunk a kanyargós úton, még csak rallyzhatnékom se volt, azt hiszem az út nagy részét 60-al tettem meg,  és mégis hamarabb hazaértem mint a 10 kilométerrel rövidebb utat választó nagybátyám.

Jó hír, elhaladtam az egyes számú görkoris hely mellett is, van rendes “utcai” világítás… 😉

PrezLee egészen hepciás volt ma. Egy adott pillanatban ebéd után bent lézengtem a lakásban, ő a drága bejött, mert ugye neki szabad,  és akkorát visitott a fülembe, hogy az jaj csak na! Érdekes, hogy az ugatásnak hányféle hangszintjét tudja produkálni. Ha “támadólag” ugat, akkor mélyen és keményen, tényleg ijesztően ugat. Ha csak vakkantgat, akkor egy fokkal magasabban. Aztán van a figyelmeztető ugatás, ez amolyan hangoskodás ezerrel, olyankor be nem áll a szája, amíg nem mondok valamit.  És vannak az ilyen kényeskedő hisztis nagyon magas hangú ugatásai… Ezek a legidegesítőebbek. Mint valami nyálas kisasszony!

Még mikor kiértem Győzi mint valami irdatlan nagy mackó jött üdvözölni, majd mindenképpen játszani akart. Meglökdöstem, bökdöstem, gyurmáztam. “Rémesen” hatalmas egy állat lett, de az igazi méretei csak akkor  tűntek fel igazán, mikor elmentünk apukámmal és a három ebbel ebéd utáni egészségügyi sétára! Jó 25 centivel magasabb mint Balázs, és olyan 10 centivel veri PrezLeet is. És amekkora nagy, olyan melák.

A tekergés alkalmával volt egy baleset is… PrezLee rohant mint szokása, Győző meg gondolta, hogy na most elkaplak , mikor megállt a veszettül rohanó PrezLee előtt. Mindkét kutya nyekkent egyet, a földön találták magukat, apuval feljajongtunk egyet, és néztük, ha Győző feláll! Aztán mikor sántikálás nélkül felkecmergett és kómotosan odébbállt… felszusszantunk. Nagyon nem hiányzott volna még egy csonttörés Melák úrfinak! Mert PrezLee… ó, hát ő nagyon kemény fickó! Esett ő jóval nagyobbat, csúszott a betonon is másfél métert és semmi baja nem lett…