Kategória: Ontopic

PrezLee uraság ma nagyon kihúzta a fércet és nem úszta meg szárazon. Kapott kettőt a fenekére, majd egy ideig csak ülsz és lépés volt pórázon a séta, a mező közepén.

Annyira pimasz tud lenni, hogy az csúcs.

Kimentünk a város szélére. Elengedem… kezdi azzal, hogy jön megy mint mindjárt mondok valami csúnyát és mikor hívom (csak úgy a gyakorlat kedvéért pár perc után) akkor kb annyit csinál, hogy egy röhögő pillantásra méltat, majd tovább szaglászik, keresgél meg egyebek. Ez azért nagy gáz, mert emiatt nem érzem “biztonságosan” behívhatónak egy cseppet sem… és frusztrál meg stresszel az egész séta. Mert mind menjen tőlem amíg akar, de ha gáz van, akkor az első dolga az legyen, hogy hozzám jön.

Nem teszi. Így egy párszor behívtam és minden egyes ilyen fittyet hányására nekem jobban és jobban ment fel a cukrom. Nem kellett volna persze, de hát már mindjárt másfél éves és azért ezt illene tudnia. Egészen addig ment ez így, amíg egy kocsi állingált az út szélén, benne két tag üldögélt, az ajtók nyítva. Hívom magamhoz, lof@sz… ő megy felfedezni mi is van abba a kocsiba. Én meg röhögtethetem magam, üvölthetek ahogy a torkomon kifér mert még akkor se törödik velem. Na végül magamhoz hívtam és kapott is kettőt.

Meg kellett volna dícsérnem, na de dícsérje más aki bírja cérnával állandó jelleggel, mert nekem ma elfogyott. Ezután pórázra fogtam egy ideig. Meg ülsz fekszik volt a kötelező gyakorlat. Majd megint elengedtem.. és mit csinált??? Röhögő pofával kezdett elrohanni… na megint visszahívtam. Még emlékezett a büntetésre, mert  nem akart egészen hozzám jönni. De ráparancsoltam oszt megtette. Ekkor megdicsértem. Na innen ment a behívás is…

Persze gondolom ez olyan negyedórás “működése” a behívásnak… Komolyan ez  a PrezLee rosszabb mint a Mircosoft termékek 😀

Az bosszant, hogy ő tudja mit jelent a Gyere ide. Tisztában van vele, ellenben felülbírálja azt amit mondok neki és már igazán azt se tudom mivel bizonyítsam azt, hogy ez parancs és nem fakultatív.

Na meg persze hülyére idegesít, hogy majd semmi egyebet nem várok el tőle, csak ezt az egyet, a behívást és ezzel tojakodunk már mióta! Mikor lesz ebből a zebből “normálos” nem tom…

Ezt a kérdést tették fel nekem a hétvégén. Hogy miért nincs például vizslám.. talán kevesebb gondom lenne vele. Talán. De se ő se én nem lennénk boldogok. Bár nem tudom mennyire boldog ő, de azt hiszem azért jól elvan. Persze lehetne még boldogabb mondjuk 2-3 másik kutyával állandóan játszadozva, de végül is az egész olyan relatív. Így mikor egy héten egyszer kimegyünk Győzőhőz olyan örömtáncot járnak mind a  ketten, hogy csoda nézni. Ha minden nap találkoznának unnák egymást…

Szóval miért pont dobermann? Ezelött nagyon rég, még ezer kilencszáz roppant sokban rámjött, hogy NEKEM kell kutya. Aham, ez kissé zürős volt, mert apukám nem volt kicsit sem oda meg vissza az ötletért, hogy kutya a lakásban… Végül beleegyezett és nekifogtam keresni milyen kutya is legyen. Egyesek a “farkas kutyáért” voltak oda meg vissza… igen ám, de valahol megláttam egy dobermannt. Igen VÁGOTT FÜLÜ farkú példányt és instant beleszerettem. Ja, persze ahogy lenni szokott a kinézetébe 😀 Aztán nekifogtam és dokumentálodtam végigolvastam minden fellelhető kutyáskönyvet és arra a következtetésre jutottam, hogy a dobermann jelenti a kutyát nálam.

Nem mintha valami bajom lenne az összes többi fajtával. Kedvesek, édesek, aranyosak és sok egyéb kutya tetszik, de valahogy a csúcson a dobermann van, hiába volt keverék, német juhász, német dog mégis a dobermann az dobermann.  Igen ám de még meg kellett győzni a családot, hogy az összes hülye közhiedelemmel ellentétesen ez egy nagyon szuper kutyafajta… Sikerült. Pénzem nem volt, így egy olcsó kutyát szereztem be… Most nem azt mondom, hogy megbántam, meg nem szerettem, de voltak gondok vele. Például kiderült, hogy az apja nem is volt dobermann… na meg a szivével problémák, és sovány volt és kicsi… Meg se közelítette PrezLeenek sem a tartását sem a “lelkét”. De egy fantasztikus kutya volt ő. Végül is… azt hiszem így kellett lennie. Vele rengeteg mindent megtanultam, ha ő nem olyan amilyen, hanem mondjuk olyan mint PrezLee most, valszeg soha nem lesz második kutyám, mert elrettentem volna a sok “szörnyűségtől” amit művelt. PrezLeevel már sok esetben könnyü dolgom volt, csak épp bírjam idegekkel 😀

Miután 3 évig nem volt kutyám, rámtörtt, hogy na de most már elegem van, nekem kell. Első gondolatom az volt, hogy valami kisebb kutya kéne. Végigböngésztem az összes kutyás leírást, persze csak azokról a kutyákról, amelyekben láttam még valami fantáziát. Mert nem akarok én rosszat mondani, de egy csupa ször kipuderezett kikent kifent selyemkutyát sehogyan se tudtam elképzelni, hogy itt vakkantgasson mellettem… Egy beagle, tacskó más tál tészta, de yorki, westie és társai azonnali hatállyal kiestek a szürőn.

Végül addig addig olvasgattam amíg akárhogy is forgattam a dolgokat mindig ugyanoda jutottam ki: dobermann.

Sokan mondták, hogy PrezLee kissé félelmetesnek tűnik és tartanak tőle. De aki veszi a bátorságot és “megismeri” az általában megjegyzi, hogy egyáltalán nem ilyennek képzete el, hogy milyen “édi”, mennyire játékos, mennyire érdeklődő.

Nos ezért van dobermann. Mert vele “jól egyezünk”. Én megszídom, és ő mit tesz? Mégcsakazértisugyanazt!!! Hát imádnivaló!!!

Ne mondjátok meg neki… így is a fejemre van nőve!

Egy időbe rengeteg gondot okozott nekem ezen lökött barna dobermann zacskó evési mániája. Vittem fel a hegyre, és akárhogy vigyáztam, és a többi kutyással szedtük össze, mégis mindig akadt valami zacskó szétdobálva, amit természetesen a kutyám volt olyan szemfüles, hogy megkapott és azonnal le is nyelt.

Jesszusom, a hajamat tépkedtem, mert annyira tehetetlen voltam ezzel a gondal szemben: mire odamentem már rég lenyelte, ha nem mentem oda, akkor is lenyelte, ha hívtam elszaladt és lenyelte, ha elszaladtam előle, szaladt utánam és lenyelte. A kacsa a nokkedlit nem volt képes olyan sebességgel lenyelni mint ez a kutya a nylon zacskót! Aztán nesze neked gazda, lessed, ha a “végtermékek” között található-e nylon zacskó… és ha kornyadozni kezd netán ökegyelme akkor rohanj vele orvoshoz.

Nem tudtam, hogyan szoktassam le és azt hiszem nem is lehet. Mindenféle trükköket bevetettem, de általában szörnyen ideges lettem és igyekeztem megdobni valamivel… általában a póráz volt kéznél, a láncos nyakörvel, csörgött az, ha éppen elkaptam….

Egy idő után már tartott a dologtól na meg a kiabálásomtól is, a viselkedést is “elkülönítettük” a többitől és rájött, hogy nem pontozom ha zacskót eszik… Ezután már egyszerűbb volt… 😀 Mivel elárulta magát mikor szándékozott “rosszat” tenni… így volt esélyem még mielőtt hozzá nyúlt volna rászólni meg elindulni szélsebesen feléje, mire eliramodott még mielőtt felkapta volna.

Végül el is felejtettem beszámolni, hogy PrezLee sikeresen leszokott a zacskó evésről, néha még ember sz@rt nyal be, de azt is ritkán, na és ha ahhoz is közeledik, már messziről látom miben sántikáll… elég rászólni, hogy tűnés onnan és már nem is nyúl hozzá.

Valahol tudtam, hogy civilizált kutya lesz belőle egy napon, egyre csak civilizálódik, de hogy mikorra fejeződik be arra nincs garancia. Végül is azt hiszem nem fog ez a folyamat befejeződni 😀 és jól is van így, mert akkor tényleg unalmas lenne…

Mint már említettem PrezLee fölöttébb rámenos és ezt én egyenesen imádom benne. Még akkor is ha időnként komplett kikészít és kiborít.

A tóban volt egy ág. Beszúrva a földbe. PrezLee egyszer elment odáig, meg akarta fogni, rosszul mérte be a fogást, nyelt egy adag vizet, majd bot nélkül kiúszott. Nem telt bele 2 perc megint arra körözött, mintegy véletlenül, és ha már ott volt megint megpróbálta kiszedni az ágat. Talán 4-5x próbálkozott sikertelenül, majd hatodjára csak kihozta az ágat. Nem hagyta magát letörni attól, hogy vizet nyelt meg nem ment elsőre.

Aztán a kocsiban való helye is 😀 Miután sikerült becsukni a hátsó ajtót, nagyon komoly lett és nézett. Furcsálta és nem értette miért tettem “ODA”. Pedig ha kutya lettem volna hát nem panaszkodnék, mivelhogy egyszeruen hatalmas hely volt ott. Végül a két hátsó fejtámla között átmászott az ülésre és még a kocsi gazdája is  elismeréssel jegyezte meg “na végül csak oda jutottál ahova akartál”…

Lejegyzem őket mert érdekesek…

PrezLee ugye a saját kocsival szokott kocsikázni és külön kocsikázási sajátosságai vannak. Például, hogy a két szék közé fészkeli be magát s onnan figyeli az utat és a járókelőket.  Megvan hova teszi a lábát és a fenekét, hogy neki kényelmes legyen az utazás. Mindezt ő agyalta ki ebben a formában, engem meg nem zavart (csak néha most mikor ezzerrel csurog a nyála a melegtől) úgyhogy maradt.

A másik utazási póz, hogy a kocsiban hátul néz ki. “felkönyököl” mint valami kisasszony (régebbi fotó, de a könyöklés ugyan ez) . Így a hátsókat szórakoztatja, sokszor integetnek neki, még grimaszkodó úriembereket is láttam… aztán persze nevettek, csak épp vicces volt, ahogyan az öltönyös emberke szórakozik az ebbel… aki még csak egy pillantásra se méltatja 😀

A harmadik kocsikázási szokása ennek a drágalátos ész dobermannak az a “lobogó fülek” féle. Amikor is kidugja a fejét a hátsó ablakon és onnan szemléli a dolgokat. Ritkán megtörténik olyan is , hogy az első ablakon próbál kinézni, mivelhogy olyankor a hátsó be van csukva.

Na de ma nem a saját járgánnyal mentünk és a kavarodás az volt, hogy nem a soför felőli ablakot nyitottam meg (úgye hátranyúl kinyít…) nem az volt kézné. Az elején csak nézte mint Bálám szamara, és nem értette. Mind a másik ablakhoz akart menni.  Hátrafele is próbált elhelyezkedni, de nem tetszett a látvány, mivel… hát még egy jó méternyi kombi rész volt ott, nem direkt kifele látott. A székek közé se tudott betámaszkodni 😀 mert nem volt hova tegye a lábát.

Na de komoly gondok az utazással nem voltak.

A vízben fürdéskor az a fura érzésem támadt, hogy nem értette mi lett velünk, mikor eltüntünk a vízben. Nekifogott ugatni és nem akart egy “fránya fej” után ugrani, neki az egész ember kellett de azt nem látta. Onnan gyanítom, hogy nem fogja fel, hogy a fej alatt ott vagyok én is a vízben, hogy az emeletről se mindig vesz figyelembe. Volt olyan, hogy a kezemet lenyújtottam (majdnem leestem de mindegy), ő felugrott, megszagolta és amikor szagott kapott, annyira elkezdett csóválni mint amikor hazaérek… Szóval mintha ott se fogná fel, hogy amiért én nem látszom, még ott vagyok. És igy lehetett ez a vízzel is.

Mikor mi nem voltunk bent a vízben, akkor előszeretettel bevonul, meg ilyenek, de érdekes módon mikor mi fürödtünk ő nem jött be…

Na nem is mert pénteken 😀 tudtam én, hogy valamiket összezavarok! Pénteken felcuccoltunk és kivonultunk falura. Ennek az lett  a háládatos eredménye, hogy péntek délutántól letudtam a dobermannos gazda életének az összes gondjait venni a vállamról, ugyanis besegített Győző a zebem rohantatásába, na meg apukám kivitte sétálni a többiekkel. Győző a nagy PrezLee fárasztás következtében úgy fújt mint valami töltött liba, azért ő is lustizik egy hetet (most pont kettőt) és akkor jön PrezLee aki teljesen bekergül és rohantatja fel meg alá.

Péntekről szombat fele az iccaka volt megint “mókás”, de ez igazándiból, csak ma vasárnap este tűnik annak… Mert kérem este már azzal kezdte, hogy még számítógépeztem, amikor ő feküdt és hangos NYAAAAAAF csatakiáltással nézett rám furcsán… Nem értem és nem tudom lefordítani magamnak, hogy ezek pontosan mik, bármennyire is kutatok az empátiás képességeim között. Erre már nincs válaszom, de még gondolkodom. Fura az egész. Mert fekszik. Néz ki a fejéből, se nem szundizik, se nem alszik, még csak le se hajtja a fejét mint aki aludni készül. Csak fekszik, felemelt fejjel, néz mereven valamerre. És egyszer a semmiből elereszti azt a bizonyos ” NYAAAAAAF csatakiáltást”. Ennek két hátrány van… a többiek akik alusznak általában felébdednek, én meg aki nem alszom általában megijedek és idegesen rákiáltok, s ha nem ébredtek meg (a kivételek melyek a szabályt erősítik miatt) a PrezLee nyafogása miatt, megébrednek az én hangos “Mi a bajod van már megint” (szívemhez kapkodva) kiáltásom miatt. Szóval sehogy se jó 😀

Na és miután a gépezést is befejeztem, meg végre ágyba kerültem én kérem elaludtam. PrezLee nem tudom mit csinált, de már csak természetes, hogy neki is a szobába volt megvetve az ágya, mert a konyhába ha hagyom akkor ott egész éjszaka piszmog… Így 4 óráig aludt. És csak 4-től kezdte a piszmogást. Most kívételesne hülye ötletei támadtak, de szerintem itt arra ment a játék, hogy a figyelmemet magára felhívja.

Például… arra ébredtem, hogy a derekamat valami nagyon nyomja. PrezLee volt, az ám, a takarómra fektette nagy nehéz fejét és úgy sójatózott nekem. Mikor észrevettem akkor örömébe leült és lefolyt az ágy mellett. Gondoltam ez akkor annyiba marad, befordulni és aludni szándékoztam, de nem úgy PrezLee. Mert ő felkelt és mivel első számú trükkje nem jött be, most takaróstól bekapta a bokámat és fogta. Nem harapott vagy ilyenek egyszerüen megfogta a bokám és úgy tartotta. Mikor kiszabadultam a “béklyóból” (persze már hangosan röhögve és egyezkedve PrezLeevel – igazából lefordítva… röhögve és próbálva a szigorút tenni neki küldözgettem a helyére, de ő mindezeket a sunyizásokat érti és nem vett komolyan) … szóval kiszabadultam ekkor a hideg nedves orrával igyekezett a takaró alá bújni. Mikor ez nem ment, gondolta ha lecibálja a takarót az úgy nagyon nagyon “ott lesz”… Mindez a hadakozás, ilyen 3-4 perces alvás szünetekkel folytatodott reggel 6 óra körülig… Ekkor végre apukám elvitte a “bestiát” és így 😀 12-ig meg sem álltam az alvással 😀

Szombaton, vagyis napközben semmi érdemleges nem történt, mindőssze annyi, hogy Gyúri úrat majd leszedte a lábáról… aki azt mondta, hogy ne avatkozzak be, elintézik ők maguk között, így egy jó félórás játszással örvendeztette meg PrezLeet amíg végre elege lett és rendes ebként lefeküdt.

Szombaton este meg hazajöttünk. Asszem ennyi, ha még eszembe jut valami akkor bekarcolom a blogomba. Ha nem jut eszembe akkor elfelejtem 😀