Kategória: Ontopic

Hát igen, ma megtudtam a postástól, hogy nagyon bátor vagyok. Ha nem mondja… soha nem jövök rá magamtól. Na és azt is tudtomra adta, hogy PrezLee nagyon megnőtt. Ha nem szól, ezt se veszem észre. Szerencsére nem hagyta ennyiben, még hozzáfűzte, hogy neki nem lenne bátorsága ekkora dögöt tartani … Jó. Köszönöm, a hálám ezentúl üldözni fogja, ha majd találok valami diploma készítőt, akkor készítek magamnak egyet, hogy “nagyon bátor gazda”, lehet valami érmét meg medált is.

UGH….

😀 Ma PrezLee lábatlankodott mellettem, és teljesen véletlen módon becsukta az orrával az ajtót. Megint teljesen véletlenül felkiáltottam hogy Brávó PrezLee. Ez annyira csak úgy kibukott belőlem, olyan hirtelen, hogy merem állítani, hatásos volt 😀 PrezLee táncolt kettőt örömében, majd ugye gyakorolni kell, azonnal, ki is nyitottam az ajtót és lássatok csodát, negyedik ötödik ösztönzésre benyomta az orrával!!! Hát majdnem a plafonig szöktem, pedig az jó magasan van.

Harmadszorra is megpróbálkoztunk, ekkor is sikerült, de kicsit kellett győzködnöm. De előbb inkább elment és beugrott a fürdő kádba, majd becsukta az ajtót. De sebaj, a kezdeti fázis megvan. Most csak gyakorolni kell, és különböző ajtókat becsukogatni. Hát szenzációs lenne ma megtanulná becsukni is 😀 nem csak kinyitni az ajtókat! Majd kiderül mennyi türelmem van hozzá 😀

Valamiket el akartam mesélni, de aztán úgy kiment a fejemből, hogy már nem tudom mi is volt az.

Ma nem voltunk sétálni. Nagy disznóság volt részemről, beismerem. Vagyis voltunk, de csak este. A szokásos, hagyományos délutáni séta elmaradt. PrezLee pedig úgy megszokta, hogy délután séta, hogy mind itt toporgott mellettem, majd hozta a rongyot és végül játszódtunk egy nagyot. Nem tudom megmagyarázni miért nem volt ma séta. Egyszerűen nem jött, hogy kimenjek az utcára. Tényleg nem értem miért, mert rosszkedvem nem volt, túl meleg nem volt, csak sétálni nem volt kedvem.

Na sebaj. Holnap meg a hétvégén bepótoljuk ezt a mulasztást. 😀

Ma egy különleges sétában volt részünk 😀 Kimentünk a közeli zöldbe és nem csak kettesben sétáltunk, hanem volt egy barátnőm is a kisfiával. 😀 Remek mókának ígérkezett és minden rendben is volt, persze kivétel lököttagyú ebem, aki minden áron meg akarta mutatni mit tud. Először is megmutatta, hogy csak akkor megy lábnál ha ő akar, és ma kétségtelenül biztosra mondhatom, hogy NEM AKART. Összevissza cibált, meg húzott, meg rángatott.

Azért nem ért felkészületlenül a lököttsége, mert vittem magammal hosszú pórázt, gondoltam, lehet könnyebb lesz kordában tartani őfelségét. Persze egy miután kissé lecsillapodott (az indulási nagy hűhó lejárt) elengedtem. El is ment szaglászni, a kicsi meg jól elvolt, szóval sétáltunk az erdő szélén. Igen ám de egyszer csak rohan PrezLee, de veszettül rohan, úgy hogy hülyére megijeszt még engem is, nem, hogy egy kétévest, és utolsó, de tényleg utolsó pillanatban irányt vált és máris másfele szalad. Százszor megcsinálta már velem séta közben, és egyetlen egyszer se jött nekem HA… nyugton maradtam. Nehéz megállni, és mondjuk kellemetlen is azon frászolni hogy most lever a lábamról vagy sem.

Matykó minden ilyen rohanásnál rezdült egyet, de jót kacagtunk a buta kutyán és nem látszott komolyan megijedtnek. Tetszett neki PrezLee és egyáltalán nem volt baj ha az “normálisan” közlekedett, vagy elment mellette. Csak akkor rezzent össze mikor száguldva cikázott. Végül is mindenféle komolyabb gond nélkül megúsztuk a sétát, úgyhogy még fogunk menni. Edzetni. A gyereket a kutyával és a kutyát a gyerekkel 😀

Akárhogy is nézem ez a találkozás is élmény teli és nagyon kellemes volt. Remélem a többi szereplő is épp olyan jól érezte magát mint mi.
😀 Hazafele jövet elvittük őket kocsival…A gyerek volt jópofa, mert már a fél utat megtettük amikor egyszer csak észrevette, hogy hoppá PrezLee is a kocsiban van 😀 És nagyon örvendett neki!!!

Anna meg Dávid. Tavaly, mikor hazahoztam PrezLeet, a két gyerek rettegve rohant el a fele közeledő kétmaréknyi kutyától. Ugyanez a két gyerek, főleg a kislány, lefekszik a földre és majdhogynem párnának használja az azóta igencsak tekintélyes méretet öltött ebet. És már nem félnek tőle. Ez annyira jó dolog, hogy nem lehet elmondani.

Tegnap estefele jöttek haza a sétából. PrezLee szokott kint ülni a balkonon s akkor ugat nekik, meg bejön nekem szólni. Tegnap nem volt PrezLee kint, ugyanis épp kaját kapott és bezártam a helyére, ne hurcolássza itt nekem az ennivalóját. Tehát menni hozzájuk nem tudott. De a gyerekek ezt nem tudták, a balkon ajtó nyitva volt, na aztán hallani kellett volna a koncertet… 😀 😀 kórusban üvöltötték, hogy PrezLeeeee megy hogy este mikor megyek át, vigyem őt is… 😀

Egyszer volt, hol nem volt volt egyszer egy sajt. Na nem is egyszer hanem ma, nem is hol hanem nálam a hűtőbe. Kiszedtem és gondoltam, hogy készítek sajtos rántottát belőle. Ezért levágtam szépen 4 vékonyka szeletkét, majd kockákra vágtam. Nem, nem tévesztettem el a blogot, nem a www.virslee.com-on kell megjelenjen ezen írás, hanem itt. Ugyanis a lényeg az PrezLee. Mint mindig 😀
Szóval készítgetem a reggelimet, miközben beszaladok a csészékért, hogy a kávé és tea is legyen meg. Mire jövök ki, a felkockázott sajtomnak a fele hiányzik, PrezLee meg hátrál kifele a konyhából… és majdhogynem fütyül… Hogy tralalaa én biztos neeem…

Ufff… majdnem elröhögtem magam. És persze tudom, hogy ő tudja, hogy nem haragszom rá igazán. Mert én azt hiszem, hogy azzal az irgum-burgummal amit rá mondtam, meg a kérdéssel, hogy hát te mit csinálsz ott (nagyon haragosan hangzott el) meggyőztem őt arról, hogy haragszom… nos biztos nem. Nem annyira hülye, hogy bevegye a színészkedési próbálkozásaimat…