Tegnap, mármint szerdán már valahol én nem bírtam a lakásban ülni és nagyon untam a mindennapos “cirkuszokat” a háromszögben. Így kocsiba ültem, kimentem a domboldalra. Hát kérem szépen egy akkorát jártunk, hogy csak na. Nagyon jól esett. És végre itt móresre lehetett tanítani az uraságot. Mármint gyere, mert ha nem én biza otthagylak és hátra se nézek.  Nagyon egyszerű dolog ez mikor kilométernyi helyem van minden irányba… Mert ha el is marad, előbb utóbb szélvészként rohan utánam.

Tegnap séta közben megint teljesen agyatlan volt a lelkem.. az utóbbi napok se voltak valami fényesek, de tegnap kissé ki is húzta a fércet az úrfi. Még szerencse nem zuhogott az eső, mert azt hiszem azonnal agybajt kapok és ott pukkanok szét.  Az történt, hogy lökött ebem valami hontalanok által szétdobált csontot talált meg. Néha ott szoktak tanyázni…. és felkapta, majd mint egy kerge majom elkezdett rohanni össze vissza. És persze, dehogy ismeri olyankor a “fujj”, “gyere ide” és végül semmi egyéb parancsot sem … ilyenkor csak nagyon nagyon pimasz pofival rohangál, kb 3-4 méterre tőlem és heccel. Jobban mondva kinevet, kikacag és élvezi a helyzetet. Mikor azonban ezt a játékot egy jó félórán keresztül műveli és sehogyan se akarja abbahagyni, a csontot még mindig nem ette meg, és igencsak jó lenne ha nem enné meg… mert amilyen tróger tudja, hogy azt nem szabad, de annál inkább csinálja… akkor felmegy a cukrom.

Szerencsére megtanítottam, hogy a kiabálástól ne stresszeljen be. Mert ugye mikor felmegy a cukrom, emelkedik a hangom. Még az hiányzott volna, hogy a kiabálásomra mondjuk világgá menjen… ezt direkt gyakoroltam. Ismerem magam és tudom, hogy előbb utóbb hangoskodás lesz a vége ha dühi vagyok. Így legalább tudom, hogy az autók elnyomják az én dühömet… és jól kikiabáltam magam én is. PrezLee mindvégig röhögött… Aztán egyszer hozzávágtam az esernyőt… ez hatott. Elejtette a csontot, és mintha valami mágikus izé esett volna ki a szájából, ezután alábbhagyott a nagyképűsége… Hívtam, gyere.. persze majd szétrobbantam.Végül sikerült elkapnom, volt egy szidás, egy kis rázogatás, egy kis “nagyon hülye vagy” (jól megaszontam neki).

Azt hiszem ideje megint előszednem a hosszú pórázt… Érdekes, hogy milyen rég nem voltak ilyen gondjaink.  Na elővesszük és gyakoroljuk, hogy a “gyere ide” az most is és mindörökké egy kötelezően végrehajtandó parancs, nem egy fakultatív dolog. De azt hiszem, ő mégcsakazért is rohangált, mert látta mennyire felbosszant ezzel és szerintem azt is tudja, hogy akkor sacc per kb. SEMMIT se tudok tenni ellene.. Max megdobni az esernyővel 😀

Csak okos dobermannokkal ne kezdjen az ember… Ej ej…

Szegény ebem… kilakoltattam. Az történt, hogy kissé átrendeztem a lakást. Csak épp egy picit. És úgy néztem ezután én fogom elfoglalni az íróasztalommal télvíz idején az ő helyét. Nem másért de kellemesebb kicsi helyen de melegben dolgozni, mint nagy helyen de hidegbe… Fogtam magam, vettem a kis szőnyeget, meg a párnáját és átköltöztettem a lépcső alá. Csak nézett, hogy mégis, hogy képzelem és mit gondolok. Majd szóltam neki, hogy menjen a helyére. Továbbra is nézett bután, majd elindult a megszokott sarkába, de közben kapcsolt, hogy ejsze nincs ott a “helye”, de valahol nem akart bebújni az új helyére sem. Pedig nem zavarja a feljáró, nagyon is jól elfér tőle.  Végül bejöttem és őt kint hagytam “gondolkozni” 😀

Jó másfél óra után mentem vissza, és természetesen elfoglalta az új helyét. Ugyanis máshol csak parketta van, az az egyetlen kellemes, alvásra megfelelő hely. Így gondolom elunta magát, megcsekkolta mi van abba a sarokba, majd lefeküdt és aludt egyet.

Tiszta szerencse, hogy többször van váltogatva a helye, vagyis falun is van helye, meg hol kint a konyhába, hol a szobába aludt, így a hely neki ott van ahol a pokróc, vagy párnája található.

Úgy gondoltam itt az ideje, hogy PrezLee be legyen mutatva a nagyvilágnak is… Ezért elkészült egy angol változat is, persze az közelről sem tartalmaz annyi mindent (még) mint a magyar, a kalandok továbbra is magyarul lesznek leírva, mert úgy egyszerűbb, és ha valami fontos meg érdekes, akkor meglesz angolul is…

Íme:D

Doberman PrezLee

Ma kellemetlenül vettem tudomásul, hogy… esik az eső. Sőt nem esik, hanem zuhog. Egész nap ömlött meg ömlött. Délután már nem igazán bírtam az ebbel, pedig huzigáltuk a madzagot, rögbiztünk, meg minden féle ilyesmi, de ő menni akart. Magyaráztam neki, ó szívem de te utálod az esőt (én is) de nem akart hinni nekem.

Végül felvettem a vastag kabátomat, a félig meddig bakancsomat, kerestem a sapkámat de nem leltem a színben a bakancshoz találót, és elindultam az ebbel sétálni. Persze hevesen esett az eső… Hogy ne ázzunk nagyon meg, hát igyekeztünk az esőcseppek között szaladni, sikerült amennyire, de inkább megáztunk.

A háromszögbe érve eleresztettem az ebet, erre mint a kerge birka elkezdett rohanni. Néhány kör után szaglászás közben egyszer csak rámenézett, majd látta, hogy elég távol van tőlem és felkapott valami csontot a földről. Na innen uccu neki rohangált mint az eszeveszett, közben eszegette a szerzeményét, nekem az agyvizem meg elkezdett szépen forrni… Végül oda jutottunk, hogy álltam egy helyben, hörögtem neki, hogy “gyere ide”.. de még nem voltam sík ideg… csak épp kezdtem az lenni, ő meg rohant körbe körbe, épp póráztávon kívül és hörgött vissza. Tiszta viccesek lehettünk az biztos. Na csodák csodájára egyszer csak a “gyere ide”-re minden további nélkül hozzám jött. Erre mit tehettem? Hát megdicsértem és “elengedtem” ismét.

Elrohant.. és láss csodát, megint kapott egy csontot. Szerencsére elejtette és mire felkapta volna résen voltam, egyet a nyaka közé is kapott… majd eljátszódtuk a véletlen a csonti fele sétálunk pórázon, ha meg hozzá akart érni rántás és pfffuuuuuuuj neki… harmadik elsétálás után már magasra emelte a fejét, “észre se vette” a csontot, csak sandítva nézte.

Na kb ennyi volt a séta, közben már hópelyhecskék kezdtek hullni, átfáztam, átáztam, hát gyorsan gyorsan hazaevickéltünk.

Még vár ránk egy rövid séta…az első fáig, de bevallom, egy iciripicirit se vágyok a végrehajtásához… Uff még húzom egy picita, aztán nagykabát, kirohanunk, pisilj gyorsan drága ebem, majd vissza a forró zuhany alá…

Rémes, hogy nem is volt ősz, hanem egyből jött a tél. 😀