Kategória: Ontopic

Megint eseménydús hétvégénk volt. Először is péntek este megfürdettem. Méghozzá olyan hirtelen parancsoltam rá, hogy na azonnal bemászni a kádba, és valószínűleg olyan határozottan, hogy legnagyobb csodálkozásomra PrezLee kelletlenül ugyan de a kádba mászott. Persze a fürdetés közben mindenféle gyilkos pillantásokat vetett rám, szerencsére nem hatottak. Olyan fura, hogy amúgy mindenféle vizet imád, csak a kádban levővel van neki baja… Na sebaj, szép tiszta illatos csili vili lett az uraság, természetesen a fürdés után rájött a hoppárlé, végigkente magát mindenhez, ami lehetőleg kissé összekoszolhatja.

Szombaton voltunk egy nagyot járni, szép hó volt minden fele. Ugrabugrált, szökdösött, majd megint bolondéria tört rá, elkezdett kötekedni velem. Ez abból áll, hogy rohan felém, valami hangokat hallat, majd el akarja kapni a kezembe levő pórázt, vagy csak megbök az orrával, vagy a kabátom ujját akarja megcibálni, majd elrohan, megint cikázik egy kört és vissza. Idegesítő. Nem is akármennyire.

A megoldás néha az szokott lenni, hogy irgum burgum leordítom a fejét, közben ugye kiadom a stresszt is magamból, de jó, magamhoz rendelem (képzeljétek az esetek 85%-ban behívható az úrfi, ami nagy szó szerintem), jön szépen megdicsérem amiért jött, megkötöm és megyünk egy csöppet pórázon, amíg elfelejti hogy hülye legyen.

Azonban miután ismét elengedtem, megint erre a “nótára” gyújtott rá, így drasztikusabb megoldás után néztem. Méghozzá megint magamhoz hívtam, felcsatoltam a szájkosarat rá, és … letepertem a földre, hadd tudja ki a főnök.
Hmm… azt hiszem okosan döntöttem a szájkosárral, mert amilyen dinnye a nagy “harc hevében” elfelejt gondolkozni. Domináns eb rendesen, és nem hagyja könnyen magát. Persze engem se készítettek pudingból, elbírok vele, azonban kedvem nincs menni varratni magam, na meg nagyon elagyabugyálni se akarom, mert dühében belém kapna.. Így megelőzendő, szájkosár fel, hörög miközben lenyomom, majd elengedem, hagyom fél kört, hívom, ülsz, fekszik (mint egy angyal), szájkosár le és két napig rendben vagyunk… Vagy csak fél napot. Vagy csak egy órát 😀 Kitartó minden esetre, az biztos.

Na de aztán féltékeny ezerrel. Hétvégén itt volt a barátom, és ugye beszélgettünk és állandóan közénk akart bújni. Amikor csak egyedül vagyok is rámenős, ha simogatást akar, ellenben mikor ő is itt van, MINDIG simogatást akar… Kész röhej ahogy furakodik, szinte csúszik mászik egy “kis simi” érdekében. Na ha meg mégsem kapja meg, eljátssza a világvégét. Fekszik a helyén és egyenletes időközökben valami sípolás szerű hangokat hallat, amolyan nincsen anyám se apám dallamra.
Általában ezt a magatartást megspékeli még azzal, hogy szerteszét hurcolja az ágyát, birkózik vele, majd a felgöngyölt akármire fekszik rá, továbbra is sugározva a “duzzogó” című előadást. Pedig nincs “ignore-ra” téve. Csak sacc per kb valamiféle képen tudja, hogy nincs a 100% központban és ezért nagyon törekszik vissza. És sunyi nagyon macska módon teszi mindezt.

Olyan szinte mint akit kicsavartak, csak úgy kacagok magamban. Persze ezt nem illik, de végre olyan nyugis az eb, hogy nekem kell szinte piszkálnom, hogy ne unatkozzak.

Igazából nem csoda, hogy ki van nyiffanva és a hosszú tél után már nagyon vágytam ezekre a nyugodt percekre 😀 Órákra 😛

Hétvégén falun voltunk így jó sokat sétált apuval meg Győzővel, aztán vasárnap még egy kiruccanásra mentünk ugyancsak Győzővel, egészen fel a tóig. Itt az erdőben bóklászva egy percre visszavedlettek gyerekké, mert a két eb elkezdett kergetőzni egymással. Jó volt nézni behem Győzőt rohangálni a fák között, PrezLee meg utána és mindkét eben látszott mennyire élvezik magukat.

Akár ma meg is úszhattam volna, csak egy rövid városi sétával, de erre ráfázott az uraság, mert még jobban kikészítettem… ugyanis dolgom volt a Real fele, ott meg van egy út, ami a gyümölcsösbe vezet. Kicsit gödrös megközelíteni az eleje, de utána egészen járható. Nos ide mentem, és kocsival megrohantattam az ebet. Méghozzá úgy, hogy ő szalad elől, én meg követem lábíjhegyen. Egészen míg látom, hogy kezd lecsillapodni a nagy rohanhatnékja, és ekkor még van a visszafele kocogás is 😀 Na ez tuti biztos kifárasztja őkegyelmét. Nincs is baj ilyenkor.

De jó, hogy itt a tavasz 😀

Rettenetes egy energiával rendelkezik PrezLee. Komolyan mondom el lehetne adni Duracell reklám kutyának, annyit rohangál. Kimegyünk a domb oldalra és egyhuzamban izeg mozog, jön megy, futkos, fel meg le és meg nem állna egy pillanatra sem. Na jó, ha épp megjelöl egy bokrot, fát, akkor megáll…

Kint voltunk falun. Szombaton, már azzal kezdődött, hogy apu vitte egyet tekeregni Győzővel. Majd a fiuk felmentek a “szomszédhoz”, egy másfél kilométerre levő tanyára valamit ott intézni, és persze PrezLee is ment. Kocsival mentek a legények, PrezLee rohant mellettük. Fel, meg majd le. Este csak rövid séta volt, de reggel ismét volt egy jó járás neki. Majd 11 óra tájt mi is felébredtünk, és fel a hegyre le a völgybe jó három órát tekeregtünk. PrezLee és Győző velünk.

Most itthon van, alszik, holnap nyugodt lesz, nekem is nyugodt napom lesz emiatt, majd elméletileg szerdán viszem ki a hegyoldalra járni egyet, addig elleszünk ezzel a lefárasztással meg a rendszeres, kb 1 órás délutáni városi sétákkal.

Lehetetlen, hogy így eltelt volna az idő! Hisz nemrég még mások dobermannjának a képeit nézegettem és csorgott a nyálam, hogy juj ilyen kutyát szeretnék én is. Legyen barna, legyen nagy, legyen bátor, legyen hegyes a füle, legyen huncut, legyen játékos, legyen barátságos az emberekkel, ne akarjon mindenáron verekedni, inkább csak ha meg kell védenie magát, ne kezdeményezze a balhét, legyen energikus, imádjon autózni, legyen szófogadó, legyen szép, legyen barna és még a csoda tudja mi mindent gondoltam, hogy hogy szeretném, hogy a dobermannom legyen.

Aztán a neve is… tyűűűű mi is legyen a neve? Mindenkit ezzel hülyítettem, mondjatok már egy jó kutyanevet! Itt állok és fogalmam sincs minek nevezzem a drága ebem! Na és persze kritériumok is voltak… legyen valami ami barna, legyen valami ami vicces is, olyan mókás, kedves, legyen, megjegyezhető, legyen eredeti… legyen könnyen kiejthető és nem tul kacifántos. Ha lányt választok, neki lett volna nevem, őt akkor Laryssának neveztem volna és pont. De mivel soha nem volt lánykutyám, hát továbbra is egy bolond fiukutya mellett döntöttem… Egy alkalommal, egy ismerős bökte ki.. nevezd Prézlinek. Aham, a név tetszett, de… Prézli? Ugyan már az olyan banális. Hol van itt az exrém a dologban… És akkor eszembe jutott Bruce Lee. Azonnal villant át az agyamon, hogy megvan a tökéletes név… PrezLee. Pont így, sehogy másképp. Egyszerű is, barnás is, bolondos is, fura is, megjegyezhető is… és ráadásnak a www.prezlee.com szabad volt 😀
Másnap már nem, és még egy ideig váratott magára míg a névhez hazajött a kiskutya…Mert igen, tudtam, hogy írni fogok róla, elvégre épp azon szoktam most is morfondírozni, hogy mennyire elhalványulnak az emlékek. Tedi kutyám hülyeségeire alig emlékszem, pedig neki is voltak… És PrezLee eddigi élete során történt eseményeket is néha csodálkozva olvasgatok, hogy jaaaaaaa igen…tényleg, hogy elfelejtettem.
Szóval tudtam, hogy fogok írni róla. Magamnak, a világnak, csak úgy. Egy kutya banális mindennapjai. Azok a mindennapi apró csodák… Na de hogy ennyit fogok írni róla 😀 ez engem is meglepett

Bolond ebem megint valami nagyot alkotott… most majdnem a szemem verte ki, méghozzá örömében és az orrával. Itt buzgólkodott mellettem, mikor valamit akartam mondani neki, felé fordultam, ő meg azon örömében, hogy észrevettem a jelenlétét (ugyanis rosszalkodott) felkapta az orrát és egyenesen a szemembe lökte. Puff. Elkezdett könnyezni és jó fél órát alig tudtak kinyitni kínomban. Aztán nagyjából elmúlt de még érzem.
Szóval csak óvatosan… a dobermanok biza veszélyes ebek, örömükben képesek kiverni az ember szemét… az orrukkal. Én szóltam!

Vettem egy új szemetes kukát. Mert ugye mikor PrezLee uraság házhoz került, a régi kukát beköltöztettem a fürdő szobába. Ott ugyanis biztonságban van, mert PrezLee előszeretettel nézi meg a tartalmát. Nos ezzel az egyetlen baj annyi volt, hogy mindig be kellett mennem a fürdőbe egy darab szemet eldobása miatt. És ez így idegesítő. Hát most vettem egy új kukát, olyan libbenő tetejűt.

Alig hoztam haza és helyeztem el… mit látok 😀 PrezLee nyakig benne a kukába, inspektálja a tartalmát. Hirtelen ötletem támadt, elkezdtem visítozni meg kiabálni neki, hogy fuj, mit csinálsz, hogy merted, mész el onnan meg társai, de olyan hirtelen kezdtem bele, hogy mindenki a házból belerémült, hogy megkergültem.
A “jelenet” hatásos volt, PrezLee kirántotta a fejét, indult utána a kuka teteje, majd jobbnak látta odébb állni és többet nem piszkálni vele.
Persze nekem meg magyarázkodni kellett, röhögve, hogy nem mentek el otthonról és a frászt se akarom senkibe se beleverni, a célom csak annyi volt, hogy első perctől kezdve kellemetlen élménynek számítson PrezLeenek az új kukámban való kajtatás.
Majd kiderül hogy mennyire volt hatásos. Egyelőre még mindig a régi kukában kajtat ha beszabadul a fürdőbe.