Kategória: Ontopic

Nem bírtam megállni, hogy ne jegyezzem le ezen jelenetet. Dolgozom, ő meg unatkozik. Jött egy kis dédelgetés végett, ellenben olyan “nagyfiús” kedvében van, bújna is de azért kihúzza magát, hogy ki vagyok én. Olyan mint mikor  kisgyerek nagy akar lenni és mégcsak azért se fogja az anyja kezét… Na most PrezLee is ezt műveli. Akarja, hogy simogassam, de lehetőleg mácsó énje ne “sérüljön” azzal, hogy ő ma nagyon macskás…

Aztán egy két simi után abbahagytam a vele való foglalkozást, és visszatértem a munkához. Lefeküdt, a székem mögé, majd hanyatt fekve különböző hangokat intonált, miközben a lábával igyekezett a székemet bökni.  Olyan OOOOOO, ÉÉÉÉÉ meg ÁÁÁÁ-k hangzottak el,  majd mikor “észrevettem”, megsimogattam a fejét, nagy sóhajtásba kezdett.

Lökött egy ebem van az biztos 😀

Jaj … olyan édik a kicsik! 2 hetes kis bullterrier kölykök, annak a kutyusnak a kicsinyei, akivel még a tavalyi tordai kutyakiállításon játszódtunk egyet, illetve nagyon nagyon nagyon tetszett!

Kicsit megdobogott a szívem mikor láttam őket, de még nem lehet még nem engedhetek meg magamnak 2 kutyát, egy is elég és néha kikészít!

Na ez a kép volt igazán ami miatt hevesen kezdett el dobogni a szívem 😀 Elképzeltem egy KrumpLee-t, aki ugyanolyan lökött mint PrezLee és még úgy is alszik. 😀 Mekkora röhej lenne két így alvó dög 😀 Mondjuk ehhez kell egy udvar is, ami egyszer csak lesz, lehet hamarabb mint gondolnám, úgyhogy ezért nagyon drukkolok. Csakhogy ha meglesz egy KrumpLee, akkor tuti beszerzek egy VirsLee-t is, vagyis egy tacskót, mert azt jelenti van kert, meg udvar 😀

Hmm senki nem akar örökbe fogadni?

PrezLee nem hülye, tudja, hogy mikor kimegyek kabátot veszek. Legalábbis télen ugye. És újabban felfedeztem, hogy mikor menne, odamegy a szekrényhez, kinyitja és a kabátomat kezdi cibálni. Olyan is volt, hogy a székre letett felsőmet megfogta, a helyére vitte majd duzzogva ráfeküdt. És nagyon édes, amikor mondom neki, “hozd ide” és azonnal megérti mit akarok, hogy idehozzon… vagyis a kabátot, blúzt.  Igazi segédkutya lehetne… ha nem lenne ennyire nemnormális 😀

Ma a törölközőt lopta el, méghozzá egyenesen az automata mosógépből! Hogy miért kellett neki. Egy kéztörlőről van szó, amit kicseréltem tisztára és ugye ezt bedobtam a mosógépbe… az automatába. Az ajtót nem csuktam be, mert terveztem, hogy folytatom a gép megtöltését, majd be is kapcsolom, hadd mosson… erre nézem a szoba közepén van a törölköző…

Egyesek azt mondják olyan mint egy gyerek. Én azt mondom, kicsit rosszabb, de tény és való, hogy a rendfenntartásban elsődleges oktató lehet. Mert ha valaki a zoknit csak úgy ledobja, attól igazán búcsút is vehet és még veszekednie sincs kivel… ugyanis PrezLee azonnal intézkedik. A cipők se heverhetnek szanaszét, kötelező a helyükre tenni, másképp adios, azokon is fazonigazítást végez.

Sokszor hallom nőismerőseimet panaszkodni a férfiak rendetlenségére 😀 egyetlen tanács… vegyetek egy lökött dobermannt, vagy bármi más kutyát, és ha jól intézitek a dolgokat, a férfiak “önszántukbólzokniszennyesbetevők” lesznek hamarosan, mindenféle női hiszti nélkül. Mi meg kajánul vigyoroghatunk magunkba, hogy höhöhö… Persze csak addig, míg valami saját cuccunkat el nem lopja 😀

Nem tudom már ha meséltem vagy sem, de felfedeztük PrezLee meg Győző “csatáinak” az okát.  Eddig ugyanis nem egyszer történt meg, hogy nekem is “közöm” volt a csetepatéjukhoz.

Elmesélem… egyik alkalommal sétáltunk a domb oldalon, a három eb, és mi a család. Egyszer csak PrezLee elkezdett szórakozni velem, rohant körbe, ugatott, szökkent, játszott, persze ellöktem, elkaplak, mész innen stb stílusban elvoltunk. Fel se tűnt, mert szokott még ilyeneket művelni, meg a pórázt akarja elbugázni stb… És ekkor Győző nekirontott, hogy “majdmegeszlek”… Sip supp dirr durr szétordítottuk az ebeket, és mentünk tovább, egyiknek se lett semmi baja. Tíz perc múlva PrezLee kezdi előröl… Győző megint hörögve indult volna… de idejében rászóltak és meg is kötötték.  Még nem esett le semmiféle tantusz…

Következő alkalom… Veszekszem PrezLeevel, és igyekszem kinyitni a kaput, tudjon kimenni apukám. Csakhogy PrezLee elrohan tekeregni egyet s nem akartam. Fogtam a nyakörvét és ráncigáltuk egymást félkézzel, meg a kaput is nyitottam és persze kárpáltam az ebnek, hogy jöszte ide nem oda és irgum meg burgum, erre … Győző nekiesett PrezLeenek.

Persze megint szétválasztva, egyik ide másik oda zárva és csak nem esett le megint a tantusz…

Kb egy hét után, itthon eszembe jutott… hogy álljon meg a menet. Itt nem hatalmi harc van, az már eldőlt. Győző a főnök, és PrezLee jöhet be a házba 😀 S nem nagyon érdekli, PrezLeet, hogy Győző a főnök, amolyan jó jó legyél te, én úgyis azt csinálok amit akarok… De most már 99% biztos vagyok abban, hogy Győző szentül meg volt győződve mindkét alkalommal, hogy meg kell védenie. Ezért avatkozott bele a PrezLee és én “vitájába”. Amúgy nem verekednek.

Megérkezünk, van egy kis szőr emelkedés meg netán morgás, össze vissza hugyozzák a megjelölni való dolgokat de balhé nincs… Gondolom én, ha elrendezetlen komoly hatalmi harcok lennének még… akkor az azon nyomban elkezdődne ahogy megérkezünk… Mint ahogy Balázs, az öreg kutya csak meglátja PrezLeet és azonnal morogni kezd. Hja, hogy PrezLee vele se törődik??? Az megint más tál tészta. De Balázs azonnal morogni kezd és megenné. Győző meg nem, ő kimondottan örvend az érkezésünknek. Hogy nekem vagy PrezLeenek is, azt már nem tudom. De szokta újabban hívni játszani 😀

Nem tudom mi ütött belé az uraságba, de az éjszaka neki biza kedve volt játszani. Történt ugyanis, hogy megint készültem dolgozni éjszakába nyulúan, és olyan 2 óráig ment is minden rendesen. Ekkor azonban szabotőrök ellenem fordultak és elzárták az internet csapot. Na anélkül meg nem igazán élet az élet, így elmentem aludni. Olyan fél három fele már szenderegtem, mikor hallom,hogy PrezLee elindul.

Jön megy a szobába, kopognak a “patái” a parkettán, teszi a fekhelyét jobbról balra, cibálja a rongyot (mert az is bekerült a rettenetes szobából!) ledobja, majd veszi a sünkacsát és elkezdi csipogtatni kitartóan.

Na itt azonban peche van. Mert mikor már szendergek, akkor tuti biztos nem fogok lejönni játszani vele, és örvendjen, ha nem dobom meg valami cipővel… Na ezt csak úgy mondtam, mert biztos nem dobom meg cipővel, ugyanis akkor annak a cipőnek búcsút is mondhatok, ugyanis garantáltan megdizájnolja.

Olyan félórát tartott a kacsa csipogtatás, majd megunta a dicsőséget és dünnyögve lefeküdt aludni.

az élet egy dobermannal. Ma naaaaagyon összevesztünk és még kapott is a fejére az úr vagy kettőt hármat úgy hirtelen és melegében. Egyszer csak meg kéne tanulnia, hogy a “gyere ide” az kötelező és nem olyan, hogy viccelünk vele. Persze tudom, nem így kéne lereagálni a dolgokat, de most ennyire futotta idegből.

Történt ugyanis, hogy már induláskor bolondozott a drága, rángatott és egyebek, és vannak napok amikor nekem is kevesebb a türelmem vele. Na ha ilyenkor rángat akkor visszarángatom, mert az agyamra megy amikor ő akar sétálni vinni. Kb annyit ér mint … majdnem mondtam egy csúnyát, szóval semmit, mert kb 15 métert se megyünk, máris újra rángat.És emiatt már volt egy kisebb összetűzésünk, amikor is megcibáltam a grabancát és leteremtettem még a séta elején.

Majd kiérünk a “városi ligetbe”, a tenyérnyi háromszögünkbe, ahol el tudom engedni, és mit tesz a véletlen, pont egy kóbor kutya libeg a másik oldalon el. PrezLee meglátja és uzsgyi elrohant barátkozni.  Még szerencse, hogy rajta hagytam a szájkosárt, mert a másik oldalon pont két hisztis nőszemély volt, egyiknek a kezébe kisgyerek, és máris kárpáltak, hogy menten megeszi őket a kutya. Láthatták, hogy az enyém nem, mert mikor feltűnt, hogy a “vérdobermannon” szájkosár van, azonnal azért kezdtek aggódni, nehogy elüsse az autó.

Persze az egész jelenet igazából vicces lett volna… ha nem pont az úttesten zajlik. De ott zajlott és másik tiszta szerencse, hogy valamilyen okból kifolyólag  csak 2 kocsi tartózkodott a közelben és lassítottak, majd megálltak.  Na  persze PrezLee tök barátságos vigyorral a képén szökkent a másik ebbel és tette a hülyét, hogy nem hall engem.

Végül feltűnt neki a hörgés-visítás szerű “gyere ide a fene a pofádat te kutya” féle csatakiáltásom, mert döbbenten állt meg és hagyta abba az addigi vidám tevékenységét. Nos ezután kaptam el, teljesen elborult aggyal és döngettem meg kissé az oldalát. Hihetetlennek tűnik, de tényleg nem érzik a fájdalmat… mert kb annyi volt, hogy lerázta magát és máris vonult volna tovább…

Na de ekkor még mondtam neki pár cifrát is, és úgy tűnt, hogy sokkal “rosszabbul” esett neki a haragom, mint az a pár döng amit kapott előtte. Na persze vissza az zöldbe, közben elment a kóbor eb, és pár fegyelmi gyakorlat következett… érdekes ezután tudta azt is hogy ül, fekszik, gyere, meg lábhoz. Póráz nélkül, csak úgy…

Utólag persze eljutott az agyamig, hogy nem kellett volna megverni, vagy tudja a fene, de akkor abban a pillanatban nem volt kérdéses, hogy kapnia kell a fejére vagy sem.

Következtetés: NEM KÖNNYŰ EZEKKEL a makrancosokka!