Szerző: PrezLee

Mindig csodálattal néztem azokra az emberekre, akik feláldozzák szinte mindenüket, hogy egy egy állatot megmentsenek. Tiszteletre méltó a tevékenykedésük és a hozzáállásuk a témához. Valamikor bennem is lázasan dolgozott a “tenni valamit ezekért a szerencsétlenül járt ebekért”… nekifogtam és keresgéltem, hogy legalább ebben a városban hol vannak menhelyek, honnan lehet információkat szerezni… persze az én hozzáállásom nem volt megfelelő… mert keveset tettem az ügyért, és amikor az interneten keresgélve egyetlen helyi menhelynek, állatvédő szervezetnek sem találtam meg az elérhetőségét, akkor bennem is megcsappant az egész tenni akarás…

Előbb utóbb rájöttem, hogy az egész világot nem menthetem meg… és az egyetlen megmenteni való az  saját magam… vagyis soha ne kerüljek olyan helyzetbe, hogy egy általam befogadott kutyát ilyesmire kényszerítsek. Én így akarom megmenteni a világot… egyelőre. És tisztelem mindazokat akik többet tesznek érte.

Éppen ezért ez egy felhívás mindazoknak, akik valahol kolozsváron, romániában látnak megmentésre szoruló dobermannokat! Keressék fel bátra a Dobermann Fajta mentéssel foglalkozó magyarországi és németországi szervezetet is… amennyiben tudnak biztosan fognak segíteni. És még egy cím, ahol a fórum található

Nem ígérnek ők sem sokat, mivel, hogy a távolságok miatt nem ígérhetnek… de már az is biztató, hogy megpróbálnak tenni valamit.

Azt hiszem ezen gondolatomat már egyszer régebben kifejtettem… mármint, hogy minden mennyire relativ. Tegnap “találkoztam” Busterrel, a boxer barátommal. Aranyos ez a nagyfejű, szortyogó, hortyogó kutya. Nagy feje, nagy szemei vannak és örökké morcosnak tűnik a  képe. Még akkor is ha közben jókedvű, játszik. Tegnap amikor megláttam az első dolog ami eszembe jutott, hogy de kicsi ez a kutya!!! Pedig NEM kicsi. Normális boxer méret, normális boxer fejjel… de megszoktam PrezLee uraságot. És PrezLee a mindennapokban a “normális” kutyaméret. Pedig az a gyanum, hogy mások szemében PrezLee nagy kutya, egyesek szerint egyenesen hatalmas… pedig mondom én… becs szóra nem nagy, hanem pont jó. Pont akkora amekkorának mindennap látom.

Mégis mikor olyan kutyákkal találkozom, amelyek valamikor “normális” nagyságúnak tűntek, vagy egyenesen nagynak, és most PrezLeehez képest “kimondottan” kicsik akkor ez a relativitás mindig eszembe jut… hogy végül is PrezLee csak ahhoz képest nagy vagy kicsi, hogy kihez, mihez hasonlítom 😀

Az irodai székemnek vannak olyan csavareltakaró dugói. Ezeket PrezLee azt hiszem már aznap, hogy felfedezte az irodaszéket meglelte a széken és szépen sorban kiszedegette őket. Kezdetben volt a harc, miszerint a dugók menetrendszerűen visszakerültek a helyükre, de őkegyelme nem hagyta magát, állandóan kiszedte őket onnan. Ekkor meguntam és minden dugót amit szépen sorban találtam meg a földön, elkezdtem gyűjteni. Majd elraktároztam az íróasztalomon. Meg is feledkeztem a dugókról, a szék “működéséhez” nem voltak alapfeltétel, mignem egy nap takarítás közben megtaláltam őket. Mivel az utolsó dugózástól eltelt pár hónap, gondoltam szépen csendben visszateszem őket a helyükre, és PrezLee már észre se fogja venni, hogy ott vannak… Már rég nem piszkálta a széket, tehát a logikai okfejtésem igencsak elfogadhatónak bizonyult.

Vissza is dugdostam a dugókat a helyükre, mind az egészet, de a csoda nem tartott többet mint három nap… nem vettem figyelembe ezt a törvényszerűséget (mármint, hogy minden csoda csak három napig tart) és ma már elkezdtem felfedezni a dugókat a földön!

Mit is bizonyit ez? Hát, hogy PrezLee nem hülye… ha eccer neki ott nem tetszettek azok a dugók, akkor rég, még kicsi korában, akkor azok biza most sem tetszenek és ki is szedegeti őket. Vagy megszokom, hogy a székem az “élete” végéig dugótlan kell maradjon, vagy veszek valami szuperglue-t és azzal próbálok túljárni az eb eszén… szerintem még szuperglueval eggyütt is lerágná őket… ugyhogy inkább nem kinlódóm.

A vacsora csata az kétféle… az egyik csata az igazából vacsora hiszti… kopogjam le fába, ennek a kutyának olyan étvágya van mintha állandóan éheztetve lenne. Leteszem a kajás tálat elé, azonnal “nekiszökik” és semmi perc  alatt bevágja. Néha az a sanda gyanúm támad, hogy túlságosan hevesen eszik… akkor is ugyanaz a kajálási sebesség ha teszek rá valami fincsit, vagy ha csak a sima  “pasztillákat” kapja… ha falun vagyunk és ott a “konkurencia” (Győző) akkor igyekszik megkétszerezni a kajálási sebességét, és reméli hogy tálcserekor (ezt mindig megcsinálják!!!… vagyis mind a ketten megeszik a 89% a kajának, majd egy kicsit hagynak az alján és következik a tálcsere… nehogy a másik finomabbat egyen!!!) a másik tányérjában kicsivel több maradt… amit felzabálhat ő.

Szerintem ők ketten amíg zabálnak azon agyalnak, hogy vajon miért habzsolja olyan nagyon a másik… bizti finomabb mint az enyém… na eszek még egy icipicit majd szaladok és megnézem… más magyarázatom nincs.

Visszatérve a vacsora hisztire, mert az a gyanúm elkalandoztam egy kicsit… a vacsora hiszti minden este lejátszódik. PrezLee nyafog, sírdogál és ha a tálja véletlenül nincs a helyén (jó magasba) akkor behozza nekem… és a földre dobja, majd méltatlankodva néz és “sípol”… olyan nincs, hogy vársz.. meg mindjárt… vagyis az ő szótárába nincs… nálam igenis van, és mindig egy picit várnia kell… nehogy má…

Végül együtt beszaladunk a kajás zsákhoz, persze ilyenkor tánclépésben jön mellettem és borzasztóan szófogadó lesz… kész angyal… Kap egy vitamint is, amiért képes végrehajtani az ülsz, fekszik, ülsz fekszik pacsit csacsit … vagyis akármit csak kapja már meg, majd a kis veder kajával “kitáncolunk” a konyhába… Ekkor “megfőzőm” neki az ételt avagy a tálkájába öntöm a pirulákat és adagolok hozzá egy kis vizet majd megint jön egy pindurka gyakorlat… az ülsz és vársz … ezután jön a zaba, majd az elégedett kutya…

Igen ám de van a másik vacsora csata.. amikor én szeretnék valamit enni. És lévén értelmes lény, megint mindig akar valamit… az én kajámat akarja persze. Mert teljesen mindegy mit eszek, az mindig finomabb mint az övé. És az is mindegy hogy annyit evett mint egy malac… ő akkor is az éhhalál szélén van olyankor ha én eszek…

Szerencsére “kiegyeztünk”… az utolsó falat az övé. Amit akkor kap meg, amikor befejeztem az evést. Ezt már kivárja… és amilyen pimasz vagyok én is, még akkor is jóízűen tudok enni amikor PrezLee kb 2 méterre ül tőlem, CSENDBEN szenved… és olyan 20 centis nyál csíkokat ereszt meg a pofija jobb és bal oldalán… Na nem, nem olyan fából faragtak, hogy ettől megessen a szívem az éhenkórászon… csak nézze és csurdogáljon a nyála… nem kap és pont. Majd az utolsó falatot!!!

Végül is ismét igaznak bizonyult az a mondás: Zsák a foltját mindig megtalálja 😀

PrezLee lökött, heves és néha agyament… a nagyobb baj meg nem is ez lenne, hanem, hogy a mostani séták még világosban kezdődnek, de alig félóra múlva teljesen sötét lesz. Emiatt nem szoktunk a gödörbe tanyázni, hanem “köröket” járunk a fellegváron. Ezzel minden rendben is lenne, mert a hátsónk biza oda fagyna, ugyanis a gödörben pár fokkal hidegebb és nedvesebb is a levegő.

A probléma ott kezdődik, hogy PrezLee elindul és a behívással vannak gondok… ilyenkor alkalmi süket lesz és ha akar visszajön, ha nem akar akkor nem jön… szóval teszi magát, hogy nem érti, nem hallja mit mondtam neki… emiatt a néhány stratégiai ponton biza meg kell kössem mert kiszaladhat az utcára, vagy éppenséggel a játszótér mellett haladunk el, ahol fiatalok ücsörögnek még azokban az órákban…

Ma nagyon de nagyon felhúzott… azt hiszem életemben nem voltam ilyen dühös rá, és most már szánom bánom, de vissza nem csinálhatom… jól megráncigáltam ökelmét, mert amit művelt az egyszerűen elszakította a cérnát!!! Vagyis megkötöttem, hogy haladjunk át az úton és kerüljünk beljebb a “vadonba” erre elkezdett rángatni, ráncigálni mintha ő sétáltatna engem… Egyszer visszahúztam, 2x, 3x, 5x na valahol a 10x visszahúzás sokkal erélyesebbre sikeredett a kelletnél… szinte röppent egyet a kuty… de ha valaki azt hiszi, hogy ezzel elértem valamit… hát nem, mert kb 3 percit nem tartott a “fegyelmezés” és ismét meghúzott… szerencsére attól, hogy ki is ordítottam magamat, majd berekedtem, illetve visszarángattam el is szállt a mérgem…

Nah ez van… Jó, hogy olyan fafejű, hogy ennek a kutyának semmi se megy a “lelkére”… megrázza magát és tovább folytatja a hülyeséget… Még egy bizonyítéka annak, hogy nagyon jó választás volt… Jó megérzés, és azok a huncut szemek igenis jelentettek valamit: már akkor látszott mekkora egy trógerrel lesz dolgom…

Most ismét szent a béke, DE ez így nem mehet tovább… elhatároztam, hogy beszerzek neki egy ledes nyakörvet… láttam is az interweben… és nem is olyan drága. Csak juttassak valami pénzt a paypal-omra és máris megrendelem… Ha el is jön 😀 nekünk (mármint PrezLeenek) lesz a legszebb ledes nyakörve az egész fellegváron!!!