Szerző: PrezLee

Süt a nap. És ha süt a nap, akkor ki szoktam menni a folyosóra friss levegőt (khm bagót) szívni. Sokszor a szomszédasszonyom is kijön és akkor megvitatjuk a világ dolgainak egy részét. Egy két cigi, majd mindenki megy dolgára. Ekkor éppen arról beszélgettünk, hogy hány évig szoktak élni a kutyák, mert valami nagybácsijának hirtelen elpusztult a 10 éves német juhásza, és természetesen azért kapott agyvérzést mert nem párosodott… na igen, 10 évesen. Mondtam is a csajnak, hogy szerintem ez mese, méghozzá habbal a tetején, és 10 évesen már sajnos érvénybe lép az öregkor. Főleg ha nagy testű kutyáról van szó. Nem szabály de már egyre valószínűbb, hogy nem “húzza” sokáig. Persze kivételek vannak, és sok minden függ attól, hogy az a kutya, hogyan volt “karbantartva” az élete folyamán. De átlagnak nézve kb, ott van, nem azt mondom, hogy rendben van… de várható.

Ekkor mondom neki, hogy hát igazából az KB. úgy van, hogy minél nagyobb testű az a kutya, annál valószínűbb, hogy rövidebb lesz az élete. Mert belegondolva szinte.. nem épp de szinte egyforma méretű kölyökből az egyik nő egy kicsit, mig a másik hatalmasra fejlődik. A testnek ez egy nagy megterhelést jelent. Ugyanakkor felnőtt kutyaként is a szív, a máj a minden sokkal nagyobb testet kell ellásson, mint tegyem fel egy kicsi kutya esetén.

Na és itt jön be a “nem én mondtam” 😀 … Ezeket a dolgokat vitatjuk, mikor szó jön  a kis testű kutyák és azok élettartamáról… erre azt mondja a csaj, hogy “de kár”… kérdem én, hogy miért… sejtelmesen félig bólógat egyet a fejével, arra amerre az anyósa lakik (a másik lakás) és azt válaszolja, hogy háááá csak. Na igen, megértettem mi a baja 😀 Nem vitattam… igazából sajnálom azt a szerencsétlen kutyát. Már régóta nyűg a gazdái nyakán… de valahol meg is szokták. És szegény kuty kicsit idegbajos. Na meg a gazdái is rátettek egy lapáttal, mert egyáltalán nem tudták, és most se tudják kezelni… Majd elmúlik nekik is…

PrezLee ma megint rosszalkodott… azt hiszem a reggel nem sikerült kihánynia mindent, mert ismét nekifogott öklendezni. Gondolom még maradt valami zacsi a hasába és azzal kínlódik. Na remélem csak kipakolja azt is… De, hogy ne a szobába tegye, hát kivittem. Már csak azért is mert a parkettről könnyebb felpucolni a produkciót mint a padlószőnyegből. Kivittem és kizártam, hogy öklendezzen kedvére. Mert kinyitottam ám a száját, de semmi kihúzni valót nem láttam benne. Így most a PrezLee dolga, hogy kipakolja amit ki kell.

Eléggé csendben volt. Ez már elég jel kéne legyen arra, hogy valamit tevékenykedik. Bár nem mindig adok a jelekre 😀 A csend kb. addig tartott amíg egy nagy zaj törte meg. PrezLee leverte az egyik cserép virágomat. Na most mázlija volt! Mert szerencsére egy olyant vert le, amit nemrégiben ültettem át… és nem fogant meg. Szóval amúgy is ki akartam hajítani, de még nem tettem meg hátha hátha. Persze mindenhol föld volt.

Csodálkozom, hogy a növénnyel bajlódott… mert nem szokott. Valószínűleg most sem kimondottan a növényt akarta bántani, hanem valami egyéb után kutakodott és közben leverte. Még csak nem is szídtam meg … nagyon. Mondtam neki egy két ejnye bejnyét, meg, hogy mégis milyen címen piszkálja a növényeimet, ő meg lehajtotta a fejét de ezzel megúszta az egészet.

Takarítás közben rettenetesen hangos ordibálásra lettem figyelmes. A szomszédban van egy catering cég… na ennek a főnöke ordibált. Mert, hogy az alkalmazott nem volt képes nem tudom mire, és persze neki jaj de rém sürgős lett volna valami. Végül is kinéztem, hogy mi a bánat folyik oda kint. De vigyorogva tértem vissza és mondtam is PrezLeenek… látod látod… így kéne ezt művelni. Kiállni az udvar közepére és jó hangosan ordítani… hadd hallja az egész világ milyen rettenetesen de nagyon de nagyon ideges vagyok…

De mit tegyek ha ennyire nem tudok ideges lenni? Elvégre és utóvégre PrezLee a segítségemre sietett és megszabadított egy halott növény földi maradványaitól. Persze lehetett volna tisztábban is megúszni a dolgokat, de ha ő így látta a megoldást akkor így is jó.

Eléggé zürösek kezdenek lenni a reggeleink… vagyis már a második ami “kellemetlen”… ez még természetesen nem elég az általánosításhoz, de ahhoz, hogy c@rul kezdjem a napot talán elég kéne legyen… De ezek nem fogják elvenni a kedvemet… nem ám. Már röhögve gondolok arra ami ma reggel is történt…

Félálomba hevertem még amikor hallom, hogy ebkutya mocorog. Ez már jelzi, hogy nagyon ideje lenne felkelnem… és egyszer csak hallom azt amit nem igazán akartam hallani… PrezLee hányik. Lenézek és látom, hogy a pokrócára egy szép barnak kupacot termelt. Jó.. Összeszedem minden lelkierőmet, bedumálom magamnak, hogy “nem fogsz hányni”… ejsze az egy kupac anyag csak, nincs miért hányni tőle. Egészen vidáman (a helyzethez képest) lecammogok az ágyamból, és máris tervezem a nagy hadműveletet a kupac ellen… És még semmi bajom nincs. Eljutok odáig a gondolataimmal, hogy ejsze összehajtogatom a pokrócot és mindenestől behajítom a kádba… innen már egyenesnek látszik az “út”, mintha azonnal ki is sütött volna a nap a nagy megvilágosodástól. Igen ám de ahogy a pokróchóz nyúlok a “tartásnak” vége és jönnek az ingerek miszerint most már ideje, hogy én is hánnyak!!! Utálom, hogy ez tőrténik, de ez van más nincs. Végül egy két öklendezés közepette sikerül seperc alatt a kádba “taszítanom” a bűnjeleket és meg is eresztem a vizet… Le akarom mosni az egészet hamar szabaduljak meg, amikor meglátom, hogy miért is hányt a drágaság… 2 zacskó van a kupacba elrejtve. Már majdnem olyan ez mint a kinai “fortune cookie”-k… mert mindig van valami meglepetés aminek nem kéne ott lennie.

Ez baj… mert a zacskók bárhogy is szeretném, nem fognak a lefolyón lecsurogni. Hagyom a francba az egészet, mert már az öklendezésem kezd átmenni reális hányásba. Kicsit később… lelkierőt gyűjtök. Merészen elhatározom, hogy ezt az áldatlan állapotot meg kell szüntessem reggeli előtt még… mert igazán kár, hogy jóízűen megegyek valamit majd kidobjam az egészet. Elrendezem az ebet, kap reggelit, meg leviszem pisilni és megkeresem a kesztűmet. Mert van egy. Szerencsére. Ezzel sikerül a zacsikat bevágnom a szemétbe majd lerohanok a szeméttel is, ne is legyenek a közelembe.

Még 10 perc és “szent a béke” mehetek reggelizni… Kissé kezdem érteni miért vannak a terhesek annyira kiborulva a reggeli hányástól… hát ez majdnem olyan.

A reggeli dolgoknak azonban még nincs vége!!! Mert lökedékem ma úgy döntött, hogy a lakás felét összemaszatolja. Látszott rajta, hogy nincs valami jó formában… nincs rosszul se, de valahol nem az “igazi”… gondolom kissé megfeküdte a gyomrát a zacskó és az volt a baja. Aránylag immel ámmal evett, és ötpercenkét otthagyta a kajás tálat, mert valami érdekesebb történt… És minden egyes “sétakor” a szájából csurgott ki a lötty… mert kérem szépen PrezLee úgy eszik mint egy malac.  Szóval az egész parkett tiszta paca, folt és PrezLee nyomokkal van tele. Még szerencse, hogy tegnap beszereztem amolyan “minden felületre” tőkéletes felmosó szert… És a másik szerencse, hogy ma péntek. Délután fogok takarítani.

Minden nap történik valami. Ma történetesen nem PrezLee volt a fő kolompos a dolgokban, hanem én. Reggelizni készültem, a melegszendvics már kész volt, csurgott is a nyálam az inycsiklandozó szagok miatt. A teát is elkészítettem, már csak éppen az asztalhoz kellett volna szállítanom mindent. Amikor úgy gondoltam, hogy ejsze itt az ideje, hogy a tányéralátétet kicseréljem. Van is olyan bambusz izé, azt akartam az asztalra tenni. Elvettem a régit és mivel más helyem nem akadt a konyhai pultra tettem … és ekkor történt a “világtragédia”… ahogy igyekeztem beszuszukálni ez meg az alá egyszer csak látom, hogy a teáscsupor életre kel és ívben löttyen ki a tea!!! A forró tea sugárban indult el felém!!! Még szerencse, hogy volt annyi időm, hogy elugorjak, ebkutya meg az asztal mellett kutakodott, és nem itt lábatlankodott, mert jól leforrázta volna!

Na nem voltam éppen boldog… mert a konyha, a kredenc, a minden csupa tea … még szerencse, hogy cukor nélkül iszom a teát, így végül is csak tarka forró víz ömlött ki… Negyed órát törölgettem, miközben elkezdtem gondolkozni, hogy végül is még jó, hogy kiömlött… mert ma reggelire nem is akartam teát inni… hanem tejet… Na ha már így állnak a dolgok a csuporban maradt fél újnyi maradékot is kilöttyentettem és megtöltöttem tejjel… Majd leültem reggelizni… PrezLee a szokásosat művelte.. néma szoborrá változva ült az asztaltól jó másfél méterre és minden egyes falatnál (amit én ettem) ő is nyelt egyet… Végül megkapta az utolsó falatkát, ahogy szokás és minden a legnagyobb rendben volt.

Bejöttem dolgozni, vagy dolgozgatni, szokás szerint, de ekkor PrezLee lekérezett… levittem, kakilt egy hatalmasat. Össze akartam szedni… hát nem megcsapta az orromat a bűz és ott helybe kipakoltam az egész reggelit??? Na végül már nem bírtam tovább, kicsit későbbre halasztottam ezt az összeszedési tevékenységet és hagytam mindent csapot papot, feljöttem és bereggeliztem egy incsi fincsi kinder pinguit 😀 Már nem volt kedvem melegszendvicset gyártani… Van ilyen is…