Ez egy teljesen új fajta kérem szépen, és egyelőre egyetlen egy példányát ismerem személyesen, de a hallottak alapján nem csak ez az egy létezik. Még nem ismerte el semmiféle 3 vagy 4 betüs rövidítés (FCI ACI PCI akarmi) de ettől még komoly bizonyítékok vannak, hogy Dobermacska igenis létezik.
Megjelenése kicsit megtévesztő, mert határozottan hasonlít a Dobermann kutyákhoz (amatörök szerint pont olyan), de természetében egy macska veszett el. Igaz dorombolásból nem éppen remekel, de néha ahhoz hasonló hangokat képes kinyögni. A külső fizikai leírást most nem is fogom részletezni, teljesen felesleges, mivel 100%-ban megegyezik a hagyományos Dobermann fajtájú kutyák leírásával, csak egy kicsit macskásabb.
A Dobermacskák egyik jellegzetessége az, hogy a simogatáshoz ölbe kérezkednek. Ez okozhat komplikációkat, mert egy átlagos dobermacska elérheti a 40 kilót is, sőt többet. A kövér dobermacskák kategórikusan többet nyomnak. Namármost figyelembe véve csontosságukat ölben tartani és tutujgatni egy dobermacskát nem mindig a legkellemesebb feladat. (ráadásul nem is tud dorombolni!)… de mindezért kárpótól a dobermancska szeméből áradó hálás mosoly és teljes megelégedettség… ilyenkor tényleg boldognak látszik, de macskaságát tekintve akár az is megtörténhet, hogy sunyizik valamit…
A dobermacskák másik jellemzője, hogy szeretnek közel lenni a gazdájukhoz. Ez a doberman és a macska tulajdonságainak különös keveredéséből adódóan állandó nadrágmosást, illetve kabátmosást igényel, mert a dobermacska úgy értelmezi a közelséget, hogy állandóan felugrál és ruhákat összekoszol… Illetve amikor közel akar lenni akkor a dobermacska kérem szépen olyan közel ül le, hogy a gazdáját kissé odébb löki… Csupa szeretetből teszi ezt, és ha a gazdának gurulós széke van akkor mindez még egyszerűbben megy neki. E nagyon közelben való leülés után a dobermacska elnyúlik a földön, de lehetőleg úgy, hogy a.) vagy teljesen sarokba szorítja a gazdáját aki ennek következtében szinte mozdulatlanul kell végigtűrje a dobermacska következő fordulásáig a helyzetet, vagy b.) lehetőleg annyira legyen távol az iróasztaltól, hogy a billentyűzetet csak a körme hegyével érje el, de ne tudjon egy millimétert se közelebb gurulni. Ekkor afféle közelharc kezdődik, amikor a dobermacskát meg kell győzni, hogy menjen odébb max 10 centivel. Ez nem mindig sikerül maradéktalanul, de gyakorlattal és türelemmel el lehet érni, hogy a dobermacska valamennyire szót fogadjon.
A dobermacska szereti a tejterméket, és kedvence a gazda által elfogyasztott joghurtos pohárban maradt uccsó falatkák elfogyasztása, meg igazából minden amit a gazda eszik az sokkal finomabb mint bármi egyéb.
A dobermacska jellegzetes atletikus termete miatt mindent elér és szinte mindenhova fel tud mászni ahova akar. Szerencsére nem akar mindenhova, de egy dobermacskánál ez is olyan “sose lehet tudni” kategóriába sorolható. Nagyon elővigyázatos kell lenni a dobermacskákkal, főleg az asztalon hagyott cuccokat imádják ellopni, és néha a fényes tárgyak keltik fel az érdeklődését. Innen egy olyan irányzat is támadt, miszerint a dobermacskék kialakulásakor valami süket szarka és beléphetett… de ez megeshet, hogy afféle mende monda, de tény, hogy a dobermacska született tolvaj.
Ugyancsak fontos megemlíteni, hogy a dobermacska ha unakozik akkor egy fura nyávogás szerű hangot hallat. Ami kétségkívűl egyik legidegesítöbb hang. Amolyan papucsdobálást igényel, de ez a papucs szempontjából egyáltalán nem biztonságos, ugyanis a dobermacska a nagy hegyes fogaival seperc alatt szétrágja a felé dobott papucsot aztán caplathat fél lábbal az ember… szóval nem ajánlott. A dobermacska rettenetesen jól bírja a szusszal amikor nyávogásra kerül a sor, sokszor órákon keresztűl is képes nyaf nyaf hangokat hallatni. Nagy későre szokta csak megunni a dobermacska a nyávogást, ekkor lefekszik a földre és keserves sóhajtásokkal megadja magát a “keserves sorsnak”.
Na jelenleg ennyit sikerült dokumentálnom a dobermacskákról, aki még észlelt hasonlóakat kérem jelezze, nehogy ez a csodálatos ritkaság feledésbe merüljön!
és természetesen megint ég!