Kokó

Jelentem elkezdődött a vénasszonyok nyara és azt is, hogy amennyire jó idő van a fene fog hazamenni a városba! Már két hete kint vagyunk falun és köszönjük szépen remekül vagyunk. PrezLee már nagyon megszokta a falusi életet…valljam be, nekem is sokkal de sokkal jobban tetszik az a csend és az a nyugalom ami itt van. Bár vannak “zavaró tényezők”, és a helyzeten úgy látszik az sem segít, hogy megígértük neki már többször is, hogy levesbe kerül…

Kokóval van egy kis reklamációnk, ő lévén az “udvar legszebb”‘ kakasa. Mondjuk ezt a címet nem olyan nehéz elérni, főként abban az esetben, ha ő az egyetlen kakas… Ezek szerint PrezLee is az udvar legszebb dobermannja és Győző, na ő a “mama kicsi kincse” és ettől fogva még szebb mint bármelyik más udvari szentbernáthegyi… Persze ő is egyedül reprezentálja a fajtáját de jelen esetben ez mellékes…

Szóval, Kokó ez a pimasz kakas szokott nekünk figurázni. Éjszaka a ketrecben alszik, ellenben reggel ki van engedve és szabadon téblábol az udvaron. Néha PrezLee teszi magát, hogy megkergeti, de bántani nem bántja egyik kutya sem. Mind a hárman tudják, hogy ő is a “családhoz tartozik”. Amit PrezLee is meg Győző is művel az a kakas heccelése. Szökkennek egyet felé, majd röhögnek (látszik a képükön, hogy élvezik a kakas bosszantásával járó rikácsolást). Mert ugye az felszökik, nekifog kárálni meg rohangálni szárnycsapkodva és méltatlankodva…

Na de Kokó sem rest, mert reggel megbosszulja magát, csak a baj, hogy nem a kutyákon, hanem történetesen rajtunk. Ide jön a szoba ajtaja elé, de abból az irányból, ahonnan soha semmit nem kapott, csak valószínűleg tudja, hogy itt vagyunk és hangosan nekifog kukorékolni majd várja a hatást…

Az, hogy netán az udvar másik részén kezdene hangoskodni, azt egyszerű tyúklogikával gondolkodva is megérteném. Mert ott is van ablaka a szobánknak, ellenben ott van ajtaja a konyhának, ahonnan őkegyelme Kokó úr vagy elvtárs… kap kaját. Tehát mondjuk ha ott volna, nem is csodálkoznék, miért kukorékol. De nem. Ő átcaplat az udvaron és közvetlen az ajtó előtt pofázik.

Ez egy kicsit kellemetlen, mert bár falun “nyaralunk”, vagy inkább csak “őszülünk” az időjárás viszonyokat nézve, de esténként eléggé elhúzódik a munka.

Persze reggel nem kéne korán kelni hiszen apukám korán kell és elmegy az ebekkel, de Kokó úgy gondolja nem illik későig aludni és inkább biztosra akar menni és felébreszt…

Őz

Azon gondolkoztunk a tegnap, hogy vajon mit kevertek a dobermann fajtába. Arra kellett rájönnünk, hogy valószínűleg valami génmanipuláció történt, amikor a dobermannokat először “gyártották”, mert ennyi hasonlatosság egy macska, egy őz és egy kutya között másképp nem valósulhat meg.

Azt, hogy PrezLee egy macska, már mindenki tudja. Hogy nagyon macska, azt csak mi a család. Néha már idegesítő, mert nem lehet levakarni, nem akar odébb menni, föltétélen ő is ott kell legyen “középen”.

Az őzségéről már kevesebb lehetőségünk van megbizonyosodni, lévén az utóbbi időben az őzek nagyon ritkán járnak városon. Most, hogy falun vagyunk azonban volt alkalmunk összehasonlítani PrezLeet egy őzzel és biza az őz majdhogynem elszégyellte magát  és szinte összetévesztette PrezLee-t a nagy vadászt valami kollégával…

Történt ugyanis, hogy elmentünk szénát gyűjteni. Délután fele, három ebbel. Győző valahol henyélt, őt jóformán kifárasztotta az oda vezető út, meg hogy eljátszódtak a bányászt és valami gödröket ástak. PrezLee még nem hagyta abba a földben való turkálást, amikor egyszer csak látunk egy őzet átszökni a sövényen. PrezLee is felfigyelt, majd hirtelen minden utolsó cseppnyi vadász vér felhördült benne és elindult “elkapni a vadat”. Nem sok sikerrel, ugyanis az őz ment jobbra, ő meg hirtelen zavarában pont ellenkező irányba indult el. Aztán hirtelen észbe kapott, hogy hoppá ebből nem lesz őzgerinc.. és hirtelen irányt változtatott és sipirc az őz után.

Tiszta vicces nézni, ahogyan minden inában megfeszül, remeg az izgalomtól és “soha nem hallott” enyhén nyafogásra hasonlító hangokat hallatva mint egy veszett rohan a vad után. Persze a vad ezzel szembe meg kecsesen szökken és a távolság egyre jobban nő. Na ilyenkor PrezLee nagyon begurul és még hangosabban, még feszültebben próbálja utol érni, de mivel ez nem jön össze, hát egy idő után visszafordul.

Azért mégsem rest, mert nagyon büszkén jön, és mintha a kis pofijára volna írva, hogy “ha nem tudtam megfogni, nem baj, legalább jól elkergettem”… Ugye nem maradhat ő a “pácba”.

Ezzel szemben Győző, a nyugalom megtestesítője, felemelte a fejét és valami okos bölcs módjára csámcsogott egyet mintha azt mondana: Eeh… fiatalság bolondság. Pedig PrezLee az “öreg” 😀

Cukor kutya?

Azt hiszem PrezLee fejében valami nagy tévedés van 😀 Valahogy azt gondolja magáról, hogy ő cukorból van, mert amikor esik az eső nem akar kimenni. Apukám ment a kertbe krumplit kiásni és kérdeztem ha nem-e viszi magával az ebedlit, még mozogjon egyet. Nem akart menni. Kénytelen voltam pórázt aggatni rá, és úgy kellett elvinni a kertig. Ami ugye 10 lépés távolságra van a háztól. Olyan balfék módjára állt, mint valami kis szerencsétlen, hogy jaj most igazán ki kell mennem az esőbe??? De komolyan?

Tisztára lökött, mert a pocsolyát amúgy imádja. Na nem annyira mint Győző, mert ő egyenesen belefekszik és ott lebzsel… Az esővel ő sem a legjobb barát azonban.

Játszik a két behemót

Csak azért adtam ezt a címet a bejegyzésnek, nehogy az igazi behemót megsértődjön. Mert PrezLee kérem nem behemót csak éppen egy nagy “dög”, aki jódolgában azt se tudja mi rosszat csináljon.

Hogy már egy hete itt vagyunk, valahogy jobban megszokták egymást az ebek. Győző szokta játékra hívni PrezLee-t, aki hajlandó is játszani vele. Elkezdenek kergetőzni a kocsi körül, rohannak jobbra balra, majd hirtelen vége lesz mindennek. Mindezért PrezLee a hibás, kommunikációs gondjaik vannak. Ugyanis PrezLee ha játszik kissé “bevadul”. Elkezd hörögni, morogni meg hangoskodni. Teszi mindezt játékból, csakhogy Győzőnem is van “kutyabecsülete” és nem tetszik neki ha ez a jöttment városi ficsúr megmorogja… Ilyenkor megáll és büszkén várja, hogy na biztos vagy benne??? És PrezLee egyáltalán nem biztos, azonban a játék abbamarad. Fél nap míg újrakezdik.

A reggel a kert végébe levő ajtón “osontam” ki velük. Tettem ezt mert mindenféle szedett-vetett népség csámborgott az utcán, mert azok is mind járkálnak meg jönnek mennek, ahelyett, hogy otthon dolgoznának például :D. Itt elvégezték a dolgukat, megszaglászták a megszagolni valókat majd Győzőnek virágos jókedve kerekedett és nekifogott bolondul rohangálni fel alá, közben PrezLee-t is hívta.

Na és ismét elkezdődött a játék, PrezLee most is nekifogott hangoskodni, de valahogy ott kint a semleges területen mindez nem zavarta a Győző büszkeségét, így elég sokat rohantak. Olyan jó volt nézni a két lököttet…

Hoztam fotókat is róluk. Bár nem a játékról, csak úgy tegnap készítettem egy pár felvételt.

Győző komolyan veszi a feladatot: őrzi a házat, azt a szobát pontosan ahol mi vagyunk. Igaz, hogy közben horkolva alszik, de lévén hatalmas dög, amikor az ajtóba elfekszik jóformán se ki, se be nem lehet menni. Elég csak ha stratégiai ponton helyezkedik el, mert durmolva is pontosan elvégzi a feladatát 😀 Nem enged be senkit.

PrezLee bámul előbb a konyha fele… valami 10 percet állt így, szinte mozdulatlanul. A kép jobb oldalán látszik az ami megmaradt a szúnyoghálóból.  A dizájnos lyukak természetesen PrezLee műve.

Majd megfordult és 10 percet nézett a másik oldalra:

Ekközben Győző aranyosan feküdt, gondoltam készítek róla pár képet. PrezLee meg a háttérben szobrozik.

PrezLee közben sértődötten a helyére vonult és duzzogott…

Hideg van…

Ismét eltűnt az égről a nagy fűtőtest és most hideg van. Érzem, hogy értelmes megállapítás, nem tudom ha más észrevette e: nem süt a nap, globálisan hirtelen lehűlés tapasztalható. Fordítva is igaz…

PrezLee összekucorodva alszik, Győző valahol kiterülve “napozik”. Neki most kezd eljönni az “ideje”, mert aki télen is fetrengve alszik a hóban ugye az elég jó bundával rendelkezik.

Történni semmi extra nem történik, csak rövid sétákra megyünk, mert ilyen időben van kedve a csodának órákat baktatni. A minap voltunk szénát forgatni, de abból se lesz semmi… mert két napig megint csak esett az eső. Még csak esélye sincs felszáradni a dolgoknak, nemhogy a szénának megszáradni.

Féktelen dobermann

Amikor PrezLee kölyök volt mind reméltem, hogy a fékproblémái megoldódnak. Mint kiderült, tévedtem, mert most is olyan hebehurgya, hogy néha nem tud megállni. Ma reggel kivittem őket a dolgukat elvégezni, és PrezLee nekifogott rohangálni mint valami idióta. Erre a fajta rohanásra más szót nem találok, mert a kerge birka az túl lightos, más szó meg nem jut eszembe. Csak rohant, hörgött, meg szökkent és egyszer csak nézem, hú ez nem lesz jó, vajon merre ugorjak, mert a nagy rohanásban nem veszi figyelembe a távolságokat, kimondotta veszélyesen közel húz el az ember mellett. Van amikor látszik rajta, képtelen eldönteni, most kikerüljön, vagy megálljon… Na ilyenkor utolsó pillanatban akar mégis megállni, de nem sikerül így az embernek ütközik.

És amikor majd negyven kiló nekimegy az ember lábának, na ott elég nagy az esély a földre huppanáshoz. Jobbik esetben persze. Mert amilyen boldogtalan, még komolyabb sérüléseket is okozhat.

Vajon létezik e dobermann szerviz? El kéne vigyem beállítani rajta a fékeket…