Kacsamánia

Sárga, csipog és a fürdőszobában a kád szélén lakik. Ő kacsa asszonyság meg két kiskacsája. És PrezLee asszem szerelmes a kacsa hölgybe… Vagy anyasági rohamok törtek rá, vagy csak szokásosan nemnormális… Imádja a kacsát. Valószínüleg azért mert éppencsak, hogy elviheti adhat neki két puszit, teheti jobbról balra, majd elveszem tőle… Talán ennek is hasznát vesszuk majd egyszer. Mármint a kacsamániának.

De PrezLee a kacsáért, önként bemászik a kádba… A kacsáért képes fél órát cirkuszolni, a kacsát nyalogatja és kissé kerge szemekkel nézi…

Még jó, hogy csak egy gumikacsáról van szó!!!

Kacsa mánia:

Dolgozni rémes :D

Főleg, hogy nem jutott időm jópár képet átdolgozni és felpakolni… Készült egy csomó. A hétvégén is a sáros kutyokkal,  a kacsamániával, a kádba mászással, az együk meg a gazdi kezét című játékkal, a ne hagyjuk a gazdit dolgozni című másik játékkal, a NEM TECCIK A RÓZSASZÍÍÍN!!! hisztivel, Győzővel amint lefoglalja a pokrócát és PrezLee ki akarja húzni alóla…

De most nekifogok és szép sorjában felpakolok mindent a helyére… mégcsakazért is…

Ha már…

Ha már felébresztett fél háromkor… akkor töltsem el valami haszossal az időt… Sakkor el is töltöttem kéremszépen! Nekifogtam takarítani. Meg kutyakiállításokról infókat szerezni… Érdekes, mert kevésbé fogom vinni a kutyámat 😛 de ha sikerül akkor biza szeretnék elmenni egy pár nagyobb, rangosabb rendezvényre… inkább világlátás céljából. Amolyan kellemest a hasznossal. Megnézni a szép kutyákat, megnézni a várost meg ezt azt és hazamenni.

Persze ez kizárólag olyan szempontból előnyös, ha lehet csatlakozni olyanokhoz, akik mennek kocsival kutyakiállításokra… és ha marad hely a kocsiba a potyautasoknak is 😛 …

Szóval… reggel “hisztivel” kezdtük a napot. De ez más hiszti volt mint a korábbiak. Most nem nyafogott… most vakkantgatott.. Olyan wuff wuff… pofázok, hogy ne hallgassak. Nem haragos ugatás, nem mérges, nem valamire, valakire, csak úgy ni… mert gondolom akarta hallani a saját hangját… Erre jött a másik meglepetés… mikor lekiáltottam hogy helyedre meg hallgass… ahogy kommunikálni szoktunk… mert Rod Stewart elbújhat mellettem olyan rekedt hangom volt… Erre teljesen felébredtem.. hogy ki a bánat kiabál ??? Persze elég hamar rájöttem,hogy én voltam, de ha már ilyen szépre sikeredett a hangom, akkor még egyszer kétszer rá kellett szólnom a kutyára… mert ő továbbra is vakkantgatott én meg továbbra is tartottam magam ahhoz, az elképzeléshez, hogy hallgasson és menjen a helyére…

Ezt olyan 15 percíg bírtam. Ekkor jött a mentő ötlet, hogy ha már aludni nem tudok, akkor minek kínozzam a dolgokat??? Elvégre éjjel 3 óra ideális mosogatni és földet törölni… Meglettek ezek is hamar. S rájöttem, hogy PrezLee kimondottan terápiás kutya kezd lenni 😀 😀 Rendetlenség ellen remek… Mert a “szabályokat” be kell ám tartani. Mese nincs, PrezLee nem gatyázik sokat… ha valamit az asztalon hagyok és nem kéne… akkor ő leszedi, elintézi… Legyen az kés, villa, tányér, kenyér, netán szalámi, sajt….

Aztán amikor eszik a malacok csak bújjanak el mellette!!! Minden nap fel kell törölni a parkettet, mert összemaszatol mindent. Azelőtt meg természetesen kell sepregetni, mert két nap alatt csak összegyűl egy marék kutyaször!

A párna huzatokat meg … 2-3 naponta cserélni kell alatta, ugyanis  nem tudom, hogy sikerül neki de ha nem rágja szét akkor rém koszos lesz… Még jó, hogy beszereztem egy pár újat… Van köztük rózsaszín is. Mondjuk tudomásomra hozta, hogy ő nem szereti a rózsaszínt….

Íme a bizonyítékok:
A parketta evés után: (na jó, fűzzem hozzá, hogy most kapott valami csontokat is, és azzal maszatolt éppen ennyire….:D ) DE egyébként is maszatol …
Maszatos parketta

A kinyírt rózsaszín párnahuzat:
dscf0621

Ó… erről nem is meséltem: az egyik ép, és a megdizájnolt speciális joghurt evő kiskanalam… hogy miért speciális és miért joghurtevő az egyszerű… mert olyan guszta kis fakanál :P. Az asztalon felejtettem… “természetesen” azonnal intézkedett, hogy ez többet ne forduljon elő…
Szétrágott fa kanalacska

És nem is lehetne másképp.. az ártatlanság mintaképe, a jóság jelképe… de ez mese, akárhogy nézem sokkal jobban hasonlít magára az ördögre :-O… Hát nem édi???

Barna Dobermann Portré

2009-es kutyakiállítások Szlovákiában

Ha már a kiállításoknál tartunk, akkor ezeket is felsorolom gyorsan gyorsan…

Az infó persze a “SLOVENSKÁ KYNOLOGICKÁ JEDNOTA” oldaláról származik amit nem létező szlovák tudásom szerint úgy fordítanák le, hogy Szlovák Kutya Egyesület…. de ki tudja az a Jednota miféle egyéb állatfajtát jelent… 😛

Erről lévén már február már lekésett mindenki aki most szeretne jelentkezni:

INTERNATIONAL CACIB FCI SHOW TRENČÍN 24.-25.01.2009

de a többiekre még el lehet ám jutni!!!

Következzenek a kiállítások:

03.05.2009 CAC SHOW BANSKÁ BYSTRICA

Nevezési határidő: ??
mapkaA honlapon egy elektromos kapcsolási diagrammra emlékeztető hókuszpókusz térképszerűség található, természetesen “ultra friss” 2008-as infó (eh… hol van már a tavalyi nyár…) Remélhetőleg időben frissítik majd a fontos tudnivalókat…

Kapcsolat:

Ing. Miroslava Záchenská, Ľaliová 13, 976 31 Vlkanová;
e-mail:CANISBB(et)zoznam.sk
Ing. Pavol Lupták, Ďumbierska 20, 974 01 Banská Bystrica,
Tel: 00421 48 4177752, 4143940, 0903/536898

_________________

09.05.2009 10.05.2009  2 x INTERNATIONAL CACIB FCI SHOW – SPRINGDANUBE

logo_mvpDUOSHOW BRATISLAVA 2x CACIB 09.05.2009 10.05.2009

Kapcsolat:

SKJ – MVP, Štefánikova 10, 811 05 Bratislava,
Tel: 00421 2/ 52492298,  skj(et)skj.sk

Elárulom, hogy semmiféle infót nem találtam egyelőre a megadott honlapon, vagy nem jó helyen néztem… pedig néztem jobbra, néztem balra sehol semmi. Ej ej… Ezekben az esetekben csupáncsak az tűnik logikátlannak, hogy mi a szösznek még biggyesztik ki a honlap címét ha nem tesznek ki oda semmit…Eh, lehet ez a jobbik eset, amikor MAJD kiteszik, ott né egy két nappal a kiállítás előtt.. GRRR ahogy mondani szokás!
_________________

05.06.2009 CAC SHOW SENEC
Športový klub stavačov, Budovateľská 6, 900 27 Bernolákovo,

Kapcsolat:

Tel: 00421 905/353005, e-mail: lacobalogh(et)zoznam.sk
_________________

addressnotfound06.–07.06.2009 INTERNATIONAL CACIB FCI SHOW– GRAND PRIX SLOVAKIA NITRA
MVP sekretariát, Dlhá 90, 949 01 Nitra,
tel.: 00421 (0)911 677 388 – Tuesday–thursday 13.00–16.00 hour
Fax: 00421 (0)37 7336368, e-mail: nitradogs(et)stonline.sk,

www.nitradogs.sk – nahát ide még csak kattintani sem érdemes (ezért nincs is kattintani való!!! De azért jó nagy huncutság narancssárgára állítani, aláhúzni mintha kattintható lenne nem??? :P) mert itt a “jobbik eset” áll fenn… nehogy infó nincs de egyelőre lap sincs…
_________________

12.07.2009 CAC SHOW, SLOVAKIA WINNER KOŠICE

Kapcsolat:
SPZ Okr. org., Pri Miklušovej väznici 8, 040 01 Košice,
Tel: 00421 55 622 22 12, e-mail: spzke_mesto(et)stonline.sk

_________________

15.08.2009-16.08.2009 2 x INTERNATIONAL CACIB FCI SHOW BRATISLAVA 2xCACIB

Kapcsolat:
MVP- SPZ, Štefánikova 10, 811 05 Bratislava,
Tel: 004212 57203319-21, e-mail: kynologia(et)spz-kynologia.sk

_________________

26.-27.09.2009 CAC SHOW, SLOVAKIA WINNER PREŠOV
MKK Slovakia Dog, Mlynská 280, 925 22 Veľké Úľany,
Tel: 00421905/722247, e-mail: vpiskay(et)its.jnj.com

FCI WORLD DOG SHOW 2009, CACIB, WORLD WINNER

World Dog Show, Štefánikova 12, 811 05 Bratislava,
Tel: 004212 52626121-3,
e-mail: office(et)worlddogshow2009.com, www.worlddogshow2009.com

_________________

05.–06.12.2009 INTERNATIONAL CACIB FCI SHOW NITRA

nitracanisKapcsolat:

Nitracanis, P.O.Box 56 F, 949 01 Nitra,
Tel+Fax 00421 37 7734967,  mail: nitracanis(et)nitracanis.sk

A link sokat nem ér, mert egyelőre minden infó kizárólag szlovákul van, de hát mindenki magára vessen amiért nem tanult meg és semmit nem ért belőle.. De nekik mondjuk decemberig bőven van idejük…

_________________

Lehet rosszmájú voltam egy kicsit, de valahol bosszantó, hogy nagy nemzetközi kiállítások és nem képesek az infót ezen a “csatornán”, vagyis az interneten keresztül idejében közölni. Vagy ki tudja, mondom, könnyen megeshet, hogy valamiket nem láttam… mert..kora hajnalban ébresztett megint a drágalátos ebem!!!

World Dog Show 2009 Szlovákia

World Dog Show 2009A 2009-es “World Dog Show” idén Szlovákiában Október 8-11, 2009., Pozsonyban lesz megtartva.  Több mint 25.000 ebzetet várnak vendégül, úgyhogy aki ide el szeretne menni idejében gondolkozzon szállás foglaláson, mert a 25.000 kutyának biza lesz jó pár ezer elszállásolandó gazdája is!!!

NEVEZÉSI HATÁRIDŐK

I.   28/02/2009
II.  30/06/2009
III. 17/08/2009

A kiállítás a Duna jobb oldalá felkvő “Incheba Exhibition Centre”- nevű  Vásárközpontban lesz megtartva. Erről meg annyit tudok, hogy itt találtam egy linket térképpel, angolul: Incheba Exchibition Centre Bratislava

Valami kontakt info a FCI WORLD DOG SHOW-hoz(ki tudja, valakinek jól fog):

World Dog Show, Štefánikova 12, 811 05 Bratislava,
Tel: 004212 52626121-3,
e-mail: office(et)worlddogshow2009.com

Sakkor… elmennék ám erre a kiállításra de tutira biztos, hogy PrezLee kutyát itthon hagynám 😀 Na majd megérdeklődöm idejében mit lehet “kiokoskodni”, hiszen hiper szuper lenne három napot elücsörögni Pozsonyban nemdebár… és ráadásul Kutyakiállításra menni, úgy hogy még csak nem is kell egész nap Löködi herceggel babrálni, hanem az ember mélázva bámulhat ki a fejéből és nézheti a kutyákat!!!

itt lehet nézelődni szállodák és árak után

Vannak friss fotók!

Vannak friss fotók! DE sajnos még a gépemen!!!

A fene egye meg, nem volt időm feltölteni pedig vannak fris fotók az ebekről! Van egy halom amikor olyan sárosak, hogy rémes, van amikor Győző honfoglal és a PrezLee pokrócán fetreng, van amikor PrezLee ki akarja húzni a pokrócot Győző alól és van persze Prezleeről jó nagy rakás itthon… amint grimaszkodik össze vissza… Remélem a napokban lesz időm felpakolni őket!