Hónap: 2008 november

Ma megijedtem… legalább 3x. És mindig ugyanúgy. Dolgoztam, nagyon belemerültem a munkába és a neszeket nem hallottam. PrezLee nyugisan aludt az íróasztalom mellett, de ő biza meghallotta a neszeket… és egyszer csak felpattant és hangos VUUUUUUUUUUUUUUUUUVUUUVUUUU-ba tört ki. A frászt hozta rám, majd kiestem a székemből, pedig csak valami jelentéktelen udvari zajocska volt. Jó, elkönyveltem, hogy ez így van, tudomására hoztam, hogy észrevettem éberségét, megköszöntem szépen, hogy jaj de rendes és így vigyáz rám, majd a helyére küldtem… jó félórát folytattam a dolgomat amikor kérem szépen a jelenet megismétlődött… nincs miért leírjam, de ugyanúgy szinte leestem a székről ijedtemben, ő meg ugyanúgy VUUUUUUUUUUUUUUUUUVUUUVUUUU-ba tört ki. Már lelkileg felkészültem, hogy harmadszor biza ez nem fog megtörténni 😀 De mégis megtörtént… harmadszor is 😀 Lüke kutya…

Ezt is sikerült meggyilkolászia PrezLeenek!!! Hihetetlen igaz? Pedig ez történt! Elmentem vásárolni és a legjobb megoldásnak találtam azt, hogy PrezLee-t kizárom a folyosóra, mert ott egyelőre semmi komoly tönkretenni való nincs. Hideg még nincs, hogy odafagyjon a feneke, hát ki is zártam rendesen! Az ablak azonban nyitva volt, a redőny meg felhúzva, hogy kedvére nézzen ki az ablakon ha akar… És mikor jövök haza (kb 15 percet hiányoztam) akkor látom, hogy a redőny a földön hever. Mert azok a redőnytartó izék nem lettek visszapöckölve, így a redőny csak éppen álldogált a helyén… és szerintem az történt, hogy PrezLee unalmában megtalálta a redőny madzagját és játékból… lássuk csak mi is ez alapon nekifogott cibálni. Meggyőződésem, hogy hülyére megijedt a nagy robajtól, de hát jár még így az iparos ha hülyéskedik…

Ma azonban vissza akartam tenni a helyére. A létra a garázsban, gondoltam elérem egy székről de nem értem el. Kissé akrobata mutatványokkal kitámasztottam magamat a gerenda és a fal között, és már ott voltam, hogy teszem a helyére és jaj de ügyes vagyok… mikor látom, hogy na ez nem fog megtörténni… ugyanis a zuhanáskor a redőny azon része amitől lóg el van törve… jó, akkor most kell vennem 1 drb új redőnyt is, és PrezLee számlájára írhatom ezt a károkozást is…

Mégiscsak igaz az a Murphy törvény, hogy ha egyszer valami el tud romolni akkor el is fog! Tegyük azt hozzá, hogy ha PrezLee hozzáfér akkor hamarabb…

Eddig hihetetlen szerencsénk volt a zacskókkal… már csak remélni tudom, hogy idővel sikerül leszoktatnom erről a süket hóbortról, és természetesen azt is, hogy továbbra is semmi komoly baja nem lesz. Ma sikeresen kikakilt egy zacsit… persze a “hegyiek” amellett, hogy megértik mekkora egy komoly gond ez (mármint a zacskóevés) már röhögnek rajtam 😀 Igaz én is röhögök mert nem sokat tudok csinálni többet… Azzal “piszkálnak”, hogy még örvendhetek is, elvégre hamarosan a kutyám egyenesen a zacskós kakit fogja produkálni, csak felkapom és bedobom a kukába… Aham… na jó vicc ide, vicc oda… de nagyon bosszantó ez a szokása.

Ha elindulok felé, akkor egyetlen dolog ami történik, hogy nem “rágodik” a zacskón, hanem úgy egybe lenyeli mint kacsa a nokkedlit… ha nem megyek fele, akkor még van esély arra, hogy mégsem tetszik neki annyira és kiköpi. Eddig az egyetlen ami bevált, az, hogy megdobtam valamivel abban a szent percben, hogy a szájába AKART venni valamit… ez kissé elugrasztotta a zacsitól és volt pár másodpercem oda rohanni, elvenni és eltüntetni mielőtt ő tette volna meg. De nem mindig van a kézügyembe dobnivaló! És nem mindig abban a szent másodpercben veszem észre, hogy be akarja kapni, hanem csak mikor már csámcsogja…  Ördögi kör minden esetre…

Ma 4 körül elindultam sétálni. Kicsit fáradtnak éreztem magamat, úgy terveztem lerohanunk pár köröcskét gyakorlatozás képpen a kutyával majd hagyom egy kicsit játszani a pajtásaival és egy kettő hazajövök. Na már azt is kezdem eltervezni, hogy többet nem tervezek!!! Mert természetesen nem lett semmi a nagy tervezgetésemből…

Elindultam és az utca végén nagyon bántam, hogy nincs nálam a fotó gép. Egy alak, olyan 40-45 éves hanyatt feküdt a földön, csupa vigyor volt az ábrázata, a táskája a feje alatt és “napozott”… mármint olyan volt mint aki a strandon a csajokat nézegeti ahogy ellibbennek előtte… Ami kissé hibádzott, hogy nem volt sehol semmi strand, fürdőruhás csajok se lézengtek arra, és a nap se sütött már oly erőssen, hogy napozni lehessen… Na de egy tök részegnek gondolom ez nem okoz nagy dillémát… Egész a teniszpályákig röhögtem rajta… Egyesek, akiknél volt telefon megálltak és fotózták, ő meg mint aki jól végezte dolgát elterülve, vigyorogva sziesztázott az aszfalton… Jól kezdődik a délutáni séta gondoltam…

Kicsit időztünk a teniszpályák mögött majd elindultunk a fellegvárra. Már volt ott egy kistermetű, enyhén dobermannos 7 hónapos kutyi ott, akivel PrezLee majd 1 órát rohant mint az eszeveszett… itt dölt dugába a “majd egy kicsit gyakorolunk” tervem… mert a két lököttet nem lehetett leállítani! Egy adott pillanatban PrezLee rajzfilmbe illő pofára esést hajtott végre, de felszökkent és rohant tovább mintha mi sem történt volna. Kicsit később megérkeztek a többiek is. Majd elindultunk egy körsétára. Igen ám, de PrezLee nyakából az egyik villogó elveszett… a másik meg itthon van, szóval semmi hasznát nem vettem. Hiába na olcsó húsnak híg a leve alapon letudtam ezt is, végül is jó, hogy még van egy… Így ma PrezLee nem volt a Gyűrűk ura, pedig megnéztem volna milyen szépen villog ma is.

Alig indultunk el a körsétára, hát mit látnak szemeink: a sétányra egy fiatal pár (gondolom a csávó taxis) kocsistól be van húzva, ott ücsörögnek a motorháztető tetején, és romantikáznak… mint az amerikánus filmekben… kész röhelyek voltak, mert ehhez természetesen hozzájárul, hogy a hires Manele zörögjön a kocsiból jó hangosan… szerencsétlenek 😀 gondolták, hogy valami jó dugott helyre bújtak be, erre jön egy halom ember nagy dög kutyákkal….

Nem volt kedvem tovább körözni, pedig ma vodkás kávé, vagy kávés vodka volt a “menű”, így a  lépcsőknél elbúcsuztam és szépen hazasétáltunk.

Nem én, egy néni. Még szerdán történt, de akkor nem jutott eszembe lejegyezni eme dolgot. A helyzet egyszerű volt. Vártam a kocsi mellett, hogy mindenki megérkezzen, és láttam, hogy lököttem olyan fura pofikat vág miközben néz kifele a kocsiból. Így kiszálltam és megpróbáltam lefényképezni kintről, hogy mégis mit láthatnak mások mikor autózunk. A fényképek nem sikerültek a legjobban, mert az ablak visszatükrözött mindent, de attól függetlenül jót röhögtem azon amit láttam.. a szende képét ahogyan bámul kifele.

Na és ekkor haladt el egy öregasszony egy öreg emberrel. Kis hátizsák volt rajtuk, gondolom sétálni, kirándulni mentek… Amint elhaladt mellettem az öregasszony eccer csak hallom: “Úgy utálom ezeket”…biccentett egyet, pontosan nem értettem mit utál, mert a sorakozó autókon kívül nem volt semmi egyéb és azok becsszóra nem álltak úgy, hogy bárkit is zavarnának. Még mindig csodálkozta néztem szét, mégis a  kellemes szerda délelőttben mit utálhat egy vénasszony éppen annyira???

Hát mivel semmi egyéb nem volt amit oly nagyon utálhatott volna, gondolom vagy a kocsisokat utálta, vagy a kutyásokat vagy természetesen a kocsis-kutyásokat… Megsajnáltam a vénasszonyt… mennyi felesleges energiát fektet abba, hogy “úgy utálja ezeket” ahelyett, hogy törödne azzal amit szeret. De az ő dolga… gondolom rém boldog tud lenni ha ilyen könnyedén akad a “horgára” valami friss utálnivaló.