Hám

Nem vagyok oda ás vissza a hámokért, de ha sikerül akkor még ma beszerzek neki egyet. Igaz sehol máshol csak a kocsiban fogja használni. Az történik ugyanis, hogy amikor egyedül viszem, akkor a helye a hátsó ülésen van. Ellenben egy idő után nekifogna jönni menni, így logikus, hogy megkötöttem… Igen ám, de egy adott pillanatban lecsúszott a székről és nem tudott visszamászni. Szerencsére azonnal meg is álltam a benzinkútnál így el tudtam rendezni a dolgokat mielőtt még nekikezdett volna mondjuk fuldokolni…Szóval kell hám. A nyakától megkötni nem elég, egy erősebb fékezésnél még baja eshet.

Szerda délutáni program

Ma délutánra meg van beszélve a látogatás Fruzsihoz és ha minden jól megy akkor egy kis “torturában” is lesz része az úrfinak! Ugyanis ahova megyünk ott volt olyan 12-13 szinte egyidős Cane Corso kölyök is… Persze valamivel kisebbek mint PrezLee, és a múltkor még nem lehetett oda engedni hozzájuk mert azok nem voltak még beoltva, de mostanra mindez nem kéne probléma legyen…Nagyon kíváncsi vagyok hogyan fog viselkedni az apróságokkal, szerintem meg fog szeppenni és odébb akar majd állni, hiszen azok között vannak olyanok amelyek ha megijednek megmorogják, a másikok meg visítani kezdenek és szerintem nagyon bosszantó lehet, hogy majdnem mind egyformák (persze első ránézésre) és mind másképpen reagálnak.

A látogatás előtt megállunk a doktor bácsinál egy ellenőrzésre…

Kocsmázás

Tegnap ugye kedd volt… és kedden össze szokott gyűlni a társaság néhány sörre. Amióta megvan PrezLee úrfi elég ritkán mentem. Nem volt lelkem itt hagyni szomorkodni, így például ha nem aludt akkor volt biza, hogy itthon maradtam vele. Na nem okozott ez nekem semmiféle lelki bánatot, de azért ilyen melegekbe egy két sör kimondottan jól esik. De visszatérve arra, hogy kedd volt, gondoltam elsétálok PrezLeevel a kocsmáig, majd ha nincs kedve rá, nyugtalankodik akkor visszasétálunk.

De PrezLee kimondottan társaságkedvelő kutya lett. Nagyon szépen haladtunk az úton, gondunk csak a tükröződő  ajtókkal, ablakokkal volt, mert ott gondolom meglátta a “kutyát” és hozzá akart menni. De amúgy szinte rendes kutya módra jött mellettem, csak néha álmélkodott vagy húzott egy kicsit. Megérkeztünk és természetesen akik csak hírét hallották, de még nem látták megsimogatták. Ez rettenetesen tetszett neki. Majd találtunk egy védett helyet a fal melletti oldalon, és ő mint aki világ életében ezt művelte … lefeküdt az asztal alá és ült csendbe.

Ha már így alakult akkor természetesen kértem én is egy sört… több mint két órát ültünk a kocsmába és mondhatom tökéletesen meg vagyok elégedve a viselkedésével. Még akkor sem érdekelte mi történik amikor egy másik asztalnál leejtettek egy üveget, illetve egy harmadiknál hangosan nekifogtak ordítani…Ő elvolt a maga asztala alatt,  a végén már csak az alváshoz fészkelődött….

Hazafelé is vidáman szedte a “virgácsait” szóval minden a legnagyobb rendben.

Hátizsák

Nagyon tetszik neki ez a hátizsák… még aznap, hogy hazahoztuk felfedezte, és minden alkalommal, hogy használjuk és emiatt persze lekerül a polcról azonnal nekiesik, huzigálja majd ha hagyjuk mint jelen esetben akkor tulajdonba is veszi… Szerencsére ez a hátizsák már az utolsókat rúgja, hamarosan kell venni másikat, így kárt nem tehet benne.