Fél szobatisztaság!

Egyszerűen nem találok szavakat… A most már két hónapos doberman kölyök félig szobatiszta! Pontosan egy hete van itthon, és ma volt a második reggel, hogy nem kellett takarítsak a szobába… hanem levittem a helyére és ott végezte el a dolgát. Ma csak kétszer pisikált be, a nagy dolgát már lent végezte el. És nem egyszer jelezte, hogy valami nincs rendben. Az ajtó előtt állt, és egyet-kettőt nyöszörgött…

Ha saját magától mehetne ki az udvarra akkor merem állítani hogy teljesen az lenne… Elsősorban még nagyon picike, és szidás mentesen jutottunk el idáig. Minden egyes ébredés után, hagyom, hogy egyet nyújtózzon, majd leviszem a wcző helyre. Itt megvárom amíg elvégzi a dolgát és nagyon örvendek neki utána!

Fantasztikus egy eredmény, azt hittem még fel se fogja.

Szombat…

Két hét múlva ilyenkor remélhetőleg szép idő lesz, és PrezLee rohangálni fog a kertben. Addig is valahogy ki kell bírni, hogy csak a lakásban tartózkodhat. Amíg nincsenek meg az oltásai szigorúan tilos kivinnem, és elég kínos egy ekkora energiával rendelkező kölyköt kifárasztani  az ébrenlét félóráiban, óráiban…

Annak ellenére, hogy a lakás nagy, még sincs elég helye, hogy szabadon bolondozhasson, ugrálhasson, mert folyton valamit nem szabad… a növényes ládákat nem szabad, a cserepeket nem szabad, a kanapét nem szabad, a drótokat nem szabad, szóval rettenetesen sok a nem szabad. Na de valahogy kibírjuk…

Ma egy hete volt az első nap itthon, szépen kettesben töltöttük a hétvégét, mivel a párom elutazott… Nyugis szombat vasárnap, volt az, ez már kevéssé 😀 rengeteg dolgom van, egy jó része ennek a rengetegnek kizárólag a kutyus miatt van. DE nem bánom, és nem mérgelődöm, hogy mindezeket el kell végeznem… Lábtörlő mosás, szőnyeg pucolás,  folyosó feltörlése, konyha,  szoba feltörlése…Már elvégeztem a kutya wc körüli takarítást. Kicsit büdös volt, de csak az a rész, ahol direkt hagytam “szag mintát”, hogy oda vonzódjon inkább. A többit (csak normális kaki szagot)  aránylag könnyen elviseltem, még csak hányingerem sem támadt… bár ettől eléggé rettegtem, ugyanis különböző szagokra rendkívül könnyen tudok hányni…

Alternatív játékok…

Igyekszem neki beszerezni modern kutya játékokat is persze, de adok neki mindenfélét amivel nem okozhat kárt magába… Jelenleg van egy félliteres kocka flakonja, benne valami apróság ami zörög, egy kerek flakon ami sokkal puhább mint az első, egy 2.5 literes flakonja amit gurit és kerget a szobába, majd hurcol ide oda, egy kötél darab, egy bőr darab, egy másik kötél amire rongy van kötve, teniszlabda, műcsont…

Aztán vannak az egyszer használatos játékok… ilyen például az összetekert újságpapír, üres cigarettás doboz, szalvéta.

A garázsban harcol egy félig homokkal teli rafia zsákkal, egy munkás kesztyűvel ami be van szorulva és csak rángatni tudja.

Ma talált egy pindurka műanyag “cserepet”, de mivel lopta, elvettem tőle, jól kimosom, majd odaadom neki, mert elragadtatva rohangált vele, mintha szájkosara lenne…

Holnap fürdés…

Holnap fürdés és nagytakarítás. Ugyanis néhány baleset történt az irodában is, és mégsem hagyhatom foltosan a szőnyeget… És az is gond, hogy hiába törlőm fel nedvesen, a szag csak ott marad. Ezt el akarom tüntetni és szagot ha lehet csak ott hagyjak, ahol neki szabad a dolgát elvégeznie, vagyis lent  a garázsban…

A fürdés meg esedékes. A múlt szombaton fürösztöttem meg, a kennel szaga  azonban valamelyest megmaradt. No meg aztán kicsit stresszelt is volt akkor és nem erőltettem. Gyorsan megsamponoztam, majd bő vízzel kimostam a bundájából a sampont, és jöhetett a törülközés, és a pokrócos játék, amikor is bebugyoláltam egy pokrócba, és amíg teljesen meg nem száradt eljátszadoztunk meg dörzsölgettem.

De azóta eltelt egy hét. Az első hete itthon, és neki sikerült úgy összekoszolni a magát, hogy csak na! Egyik nap bemászott a kocsi alá, majd a kipufogót törölhette fényesre, mert a jobb oldala tiszta fekete volt. Nem akarom ilyen gyakran füröszteni de muszáj még egyszer …mert megsimogatom és fekete leszek tőle…

Féregtelenítés

Tegnap kapott egy féregtelenítő tablettát… hát sajnos (szerencsére kapott ellenszert) volt neki egyelőre két darab, fehér, spagettiszerű, olyan 8-10 centi hosszú vékony gilisztája. Két hét múlva meg kell ismételjem, utána meg három havonta. Leírom mindezeket, mert a dátumokkal és az időpontokkal nem igazán vagyok jóban… Vagyis mindig elfelejtem mikor mit kellene tennem.

Dobermann Kölyök

Holnap lesz egy hete, hogy itt van. És hihetetlen, de az jelenleg a szemem fénye. Alig egy hét alatt olyannyira beférkőzött a lelkembe, hogy nem tudnám elképzelni az életemet nélküle. Valószínűleg így jár az ember minden kis állattal amely viselkedésében ragaszkodást fedez fel.

Akinek nem volt kölyök kutyája rengeteget veszít. Igaz, hogy időnként rengeteg foglalkozást igényel, odafigyelést, mert percről percre valamit tevékenykedik, valamit csinál. Nagyon kell vigyázzunk a cipőinkre például. Ha kint marad és ö szétrágja reggelre akkor NEM a kutya a hibás. Hanem én, amiért nem voltam elővigyázatos, és kint hagytam. Hiába is büntetném meg 2 órával a cselekmény után, mert úgyse érne semmit. Annyit igen, hogy a kutya előbb vagy utóbb rettegni kezd az én dühkitöréseim miatt, és másnapra megint szétrág egy cipőt. Mert nem kapcsolja össze azt, hogy cipőt rágni nem szabad, azzal, hogy meg volt büntetve.

Csodálatos elnézni, ahogyan napról napra elevenedik meg, ahogy egyre több energiája van, ahogy napról napra tanul valamit, és azt az aranyos kis ragaszkodó szemeket, ahogyan a folyosó végéről eszeveszetten rohan amikor hívom.