Vacsora-csata

A vacsora csata az kétféle… az egyik csata az igazából vacsora hiszti… kopogjam le fába, ennek a kutyának olyan étvágya van mintha állandóan éheztetve lenne. Leteszem a kajás tálat elé, azonnal “nekiszökik” és semmi perc  alatt bevágja. Néha az a sanda gyanúm támad, hogy túlságosan hevesen eszik… akkor is ugyanaz a kajálási sebesség ha teszek rá valami fincsit, vagy ha csak a sima  “pasztillákat” kapja… ha falun vagyunk és ott a “konkurencia” (Győző) akkor igyekszik megkétszerezni a kajálási sebességét, és reméli hogy tálcserekor (ezt mindig megcsinálják!!!… vagyis mind a ketten megeszik a 89% a kajának, majd egy kicsit hagynak az alján és következik a tálcsere… nehogy a másik finomabbat egyen!!!) a másik tányérjában kicsivel több maradt… amit felzabálhat ő.

Szerintem ők ketten amíg zabálnak azon agyalnak, hogy vajon miért habzsolja olyan nagyon a másik… bizti finomabb mint az enyém… na eszek még egy icipicit majd szaladok és megnézem… más magyarázatom nincs.

Visszatérve a vacsora hisztire, mert az a gyanúm elkalandoztam egy kicsit… a vacsora hiszti minden este lejátszódik. PrezLee nyafog, sírdogál és ha a tálja véletlenül nincs a helyén (jó magasba) akkor behozza nekem… és a földre dobja, majd méltatlankodva néz és “sípol”… olyan nincs, hogy vársz.. meg mindjárt… vagyis az ő szótárába nincs… nálam igenis van, és mindig egy picit várnia kell… nehogy má…

Végül együtt beszaladunk a kajás zsákhoz, persze ilyenkor tánclépésben jön mellettem és borzasztóan szófogadó lesz… kész angyal… Kap egy vitamint is, amiért képes végrehajtani az ülsz, fekszik, ülsz fekszik pacsit csacsit … vagyis akármit csak kapja már meg, majd a kis veder kajával “kitáncolunk” a konyhába… Ekkor “megfőzőm” neki az ételt avagy a tálkájába öntöm a pirulákat és adagolok hozzá egy kis vizet majd megint jön egy pindurka gyakorlat… az ülsz és vársz … ezután jön a zaba, majd az elégedett kutya…

Igen ám de van a másik vacsora csata.. amikor én szeretnék valamit enni. És lévén értelmes lény, megint mindig akar valamit… az én kajámat akarja persze. Mert teljesen mindegy mit eszek, az mindig finomabb mint az övé. És az is mindegy hogy annyit evett mint egy malac… ő akkor is az éhhalál szélén van olyankor ha én eszek…

Szerencsére “kiegyeztünk”… az utolsó falat az övé. Amit akkor kap meg, amikor befejeztem az evést. Ezt már kivárja… és amilyen pimasz vagyok én is, még akkor is jóízűen tudok enni amikor PrezLee kb 2 méterre ül tőlem, CSENDBEN szenved… és olyan 20 centis nyál csíkokat ereszt meg a pofija jobb és bal oldalán… Na nem, nem olyan fából faragtak, hogy ettől megessen a szívem az éhenkórászon… csak nézze és csurdogáljon a nyála… nem kap és pont. Majd az utolsó falatot!!!

Végül is ismét igaznak bizonyult az a mondás: Zsák a foltját mindig megtalálja 😀

Hozzászólás