Vasárnap hazafelé jövet megálltunk Feketetón, mivel mindenki nagyon éhes volt. Természetesen miután leparkolták a kocsit, Tibi kiszállt, előre ment és megkérdezte ha megengedik-e, hogy a kutyát a teraszra behozzuk. És megengedték. Ezután bejöttünk, leültünk, a kutya meg azonnal lefeküdt és nekifogott aludni. Nem zavart senkit egy másodpercig sem. Egy adott pillanatban megeredt az eső, de oly nagyon, hogy ránk is csapodott a víz a tető széléről… így egy kicsit betoltuk az asztalt, majd tovább üldögéltünk.
Mondjuk itt önként nem hoztak vizet, de ha kértem volna biztos, hogy azonnal adnak az ebnek inni… nem volt rá szüksége, hiszen nem sokkal azelőtt itta meg a fél patakot. Ellenben nagyon kedvesen megkérdezték, hogy a csontokat nem-e adom oda a kutyának, amit egy zacsiba összegüjtöttek… megköszöntem szépen, és mondtam, hogy jaj nem szabad, ő még túl kicsike ahhoz, hogy csontot egyen… meg ráadásul nem szoktunk neki adni csak tápot. Jó nagyot néztek rajtunk. Hiába na, az embereknek nagyon nehéz megmagyarázni, hogy annak ellenére, hogy a kutya megeszi a csontot, az neki nem egészséges… és nem volt kedvem hosszasan elmagyarázni nekik, hogy miért is nem… de mint gesztus, nagyon tudtam értékelni.