A séta ma sajnos elmarad… az eső lába lóg a levegőbe, és nem akármilyen esőnek néz ki… hanem valami elég kemény zuhénak. A sétával nem lenne baj, a sétáltatóhely távolságával van csak… kb fél óra amíg oda elérünk, így ha megered az eső amíg hazaérnénk biztos bőrig áznánk. Namármost ma erre nekem nincs semmi kedvem. Kicsit idegesítenek bizonyos dolgok, rosszkedvű vagyok, PrezLee alszik, (szerencsére :D) így nyugodtan elmélkedhetek egy cseppet…
Például azon, hogy egyes idősebb személyek miért tartják fölöttébb fontosnak, hogy amikor azt mondom a kutyának “ülsz” akkor rögtön ők is rákontrázzanak. Néha komolyan az az érzésem támad, hogy azt hiszik, ha ők nem mondják akkor nem lesz semmi abból amit én mondok. Eh igen, idegesit ez a viselkedésük. De nagyjából két lehetőségem van: kicsapom a nagy hisztit, hogy hagyják abba, a kutya nem süket és nincs szükség arra, hogy amiket én mondok neki azt ők is szajkózzák, és akkor természetesen kitőr a családi patália és bár igazam van mégis megsértődnek… vagy ahogy PrezLee is eresszem el a fülem mellett és ne törődjek vele… valószínűleg a második megoldás mellett maradok. Előbb utóbb csak megnövünk mi PrezLeevel és akkor mindenki mondogathat bármit 😀 főleg ha úgy fog viselkedni mint Tedi kutyám…
Ez nagyon érdekes volt… hiszen a családban édesapámat is elfogadta mint főnököt, sőt kimondottan félt tőle. Egy alkalommal elutaztam valahova, a kutyát meg náluk hagytam falun. Mikor hazaérkeztem édesapám büszkén mesélte, hogy mennyire szótfogadó volt a kutya… és be is akarta mutatni azzal, hogy helyreküldi. No igen… csak azt az egyet nem vette figyelembe, hogy hazaértem én, és ezzel az uralmának teljesen vége szakadt. Tedi többet a füle botját se mozgatta édesapám parancsaira, nem ment a helyére. Persze lett nagy nevetés mert amikor én küldtem, ment, azonnal minden tiltakozás vagy nógatás nélkül… igen így volt ez a helyén.