Egyszer volt, hol nem volt volt egyszer egy sajt. Na nem is egyszer hanem ma, nem is hol hanem nálam a hűtőbe. Kiszedtem és gondoltam, hogy készítek sajtos rántottát belőle. Ezért levágtam szépen 4 vékonyka szeletkét, majd kockákra vágtam. Nem, nem tévesztettem el a blogot, nem a www.virslee.com-on kell megjelenjen ezen írás, hanem itt. Ugyanis a lényeg az PrezLee. Mint mindig 😀
Szóval készítgetem a reggelimet, miközben beszaladok a csészékért, hogy a kávé és tea is legyen meg. Mire jövök ki, a felkockázott sajtomnak a fele hiányzik, PrezLee meg hátrál kifele a konyhából… és majdhogynem fütyül… Hogy tralalaa én biztos neeem…
Ufff… majdnem elröhögtem magam. És persze tudom, hogy ő tudja, hogy nem haragszom rá igazán. Mert én azt hiszem, hogy azzal az irgum-burgummal amit rá mondtam, meg a kérdéssel, hogy hát te mit csinálsz ott (nagyon haragosan hangzott el) meggyőztem őt arról, hogy haragszom… nos biztos nem. Nem annyira hülye, hogy bevegye a színészkedési próbálkozásaimat…