Találtam valahol, és idézem, na és most már föltétlenül meg kell szereznem ezen könyvet…
“… Mi az a szeretet?! Amit sohasem felejtesz el… Kit szerettél igazán?!
A válasz döbbenetes volt. Gondolkodás nélkül rávágtak:
– A kutyámat.
Sok embertől kaptam ezt a választ, néha cicát is mondtak, olykor lovat is. …. Másképp ér hozzájuk, figyelmesebben, gyengédebben. És érti őket! Kölcsönösen értik a gondolataikat és testbeszédük titkos
nyelvét. A szeretet biztos jele: érteni a másikat. ….
– De miért a kutyádat mondod először? – kérdezem
Erre nem tudott felelni.
Azon tűnődtem miért van ez.
És ahelyett, hogy önmagamban kerestem volna a választ, én is igyekeztem “elméletet” gyártani.
Azt mondtam például, hogy az ilyen egocentrikus lénynek, mint az ember, könnyű szeretni egy olyan teremtményt, akinek nincs egója – nem riválisa, nem ellene él, sőt hűségesen szolgálja egy életen át. Egy kutyától rengeteg kedvességet kapunk. Mindig csak ad, alig kér valamit, és elfogadja, hogy uralkodjunk felette – könnyű szeretni.
Íme, egy tarthatatlan, pocsék “elmélet”.
Egy kutya ugyanis roppant egocentrikus. Legalábbis az enyém. A kutyámnak olyasmit tettem meg, amit egy embernek soha: hóban, fagyban sétáltam vele, rohantam utána ez erdőben, ölbe vittem a klinikára. stb.
…. Felsúroltam utána a lépcsőházat. (itt meg van más is, de ezt ti is tudjatok a sajat tapasztalatotokbol)
….. Ha a kutyám akart valamit? Azonnal ugrottam. Szemében a néma hívójel is parancs volt számomra. S ha néha ráordítottam, a szívem össze szorult a bánatos, szemrehányó tekintete miatt…. Amikor kicsi volt, lerágta az összes szőnyegünk szélet és lekarmolta a szekrényről a fényezést….
Ha én kétségbeestem, senki nem törődött velem – de ha kutyám csak egy kicsit is rosszkedvű volt, az egész család vigasztalni kezdte. Ez meg nem minden…
…. Egyszerre voltam mestere, dadája, orvosa, gazdája, táplálója, mentője, gondozója, élettársa és sírásója.
És a barátja, persze.
Az önfeláldozásnak ezt a fokát ritkán éltem meg emberrel.
Ha szeretünk valakit, így működünk. Az önfeláldozás, a fáradságot nem ismerő áldozat: a szeretet mértéke.
Akivel “össze jövünk”, az mind lehet a barátunk – feltéve, ha úgy szeretjük, mint a kutyánkat.
A barátság a lelkek közötti legközelebbi kapcsolat.”