RAR…

Ma a híres neves RAR-nál voltam… a programálás 11 órára szólt, és még mondja valaki, hogy nem vagyok optimista 😀 mert 11 óra előtt 10 perccel ott is voltam 😀 Persze első perctől kiderült, hogy valami rosszra jelentkeztem, de sebaj, álljak csak be a sorba, mert kérem szépen mindez senkit nem érdekel… jó, beálltam a sorba, és vártam… közben kitöltöttem egy újabb papírt, amelyre végre sikerült kitöltenem, hogy miért is vagyok ott…. A sor hosszú volt, és unalmas. Vagyis idegölő! De az idegölést nem is igazán a sor okozta… mert a sor lassan de biztosan haladt előre… ellenben PrezLee… hát azt hiszem mondtam, hogy PrezLee türelmetlen. Bárki tud valami jó türelemnövelő tippeket kérem ne tartózkodjon, mondja csak őket, mert PrezLee a türelmetlenség megtestesülése! Alig értünk oda máris elkezdte a nyafit.

Leparkoltam a kocsit (miután megkaptam, melyik sorba kell állni…), majd elvittem az ebet egy rövid sétára… volt pisi, semmi egyéb, majd miután betessékeltem a kocsiba megjelent egy halom egyéb kutya a színtéren… végig ott koldultak a kocsik körül.

Szóval PrezLee három és fél órán keresztül egyhuzamban nyafogott, üvöltött, ugatott vagy valami egyéb hangot hallatott, és az agyam majdnem felrobbant tőle. Próbáltam hangos zenét, nem jött össze, fülemet bedugni és közben hagosan LA LA LA LA LA-kat énekelni, nos ez sem annyira, mert kezdtek az emberek kissé furán nézni rám (mármint, hogy meghibbantam…) néha néha hátra csaptam valamivel ami a kezem ügyébe akadt, elüvöltöttem magam (a szó szoros értelmében) PREZLEEEE HALLGASS, nos ez sem hatott, mert őkegyelme továbbra is nyivákolt a hátsó széken…

Végül sikerült, olyan 10 percre elhallgattatnom… de ekkor elzsibbadt a vállam, mert PrezLee a vállamra helyezte a búskomor fejét és nekem simogatnom kellett a buksiját… s így 10 percig csendben maradt!!!

Végül elég okos voltam, mert gondoltam mittomén mit kell ott bent csinálni a kocsival, biztos ami biztos veszem a rugós divájszt és jól megkötöm a fejtámasztó akármihez… mert sose lehet tudni alapon. Meg biztos ami biztos… És végül kiderült, hogy jaj de jó ötlet volt 😀 A dolog megy egyszerű!!! El kellett szaladnom xeroxolni (fénymásolni a nagyon gyengék kedvéért!!!) és addig a kocsi, kutyástól ott maradt a RAR-sok keze alatt… akik mint kiderült kinyitották a motorháztetőt… és ha nem lett volna a kutya megkötve a hátsó ülésen… nem hinném, hogy merték volna 😀 Szóval vicces volt, mert az egyik pasi elkezdett kötekedni, hogy ő biza nem is veszi át a kocsit… mert mit keres a kutya benne… megnéztem… azt hiszem rögtön érezte, hogy hülye kérdés volt, hogy mit keres ott a kutya… mert hümmögött kettőt és nekifogott mindenfélét karcolni egy papírra!!! Na nézze meg az ember!!! Elvégre és utóvégre ha 10 döglött halat akarok tartani a kocsimban akkor … AZT TARTOK és ehhez egy ickivicki kis hivatalnoknak aki a MOTOR és az ALVÁZ széria számát kell megcsekkolja SEMMI KÖZE NINCS… Végül is egy olyan “viiicccelssz vazzeee????” pillantással megnéztem majd szépen elmondtam miért vagyok ott, és tettem az angolt, hogy nem is vettem észre az idétlenkedését a kutya miatt… és persze, hogy megcsináltak mindent.

Közben kaptam egy munka ajánlatot a kis bódénál… 😀 Akármikor, ha akarok mehetek oda fénymásoló leányzónak! Mert kérem szépen kellett egy másolat…és nem volt ott csak egy bácsi aki nem értett a xeroxhoz… és mondta, hogy ha akarok, készítsek magamnak. Jó. OK. Bemegy a bódéba, beteszi a papírt, megnyomja a nagy piros gombot és TADAAAAM.. kijön a másolat…. ok, mennyivel tartozom? Erre ebben a percben jelenik meg az eredeti bódés bácsi… 😀 (bácsi egy francot 😀 ) s ő ajánlotta fel, hogy ha gondolom szívesen lát… kszerokszolni 😛 Végül is ingyen megúsztam a másolatot… Mire visszaértem a másolattal már szinte minden el volt rendezve a kocsi körül… persze könnyen ment a munka, mert továbbra is volt PrezLee zenei aláfestése… mert ott is nyafogott!!! Be nem állt a szája!!! De ekkor már az összes pasi a műhelyből röhögött… rajtam vagy a kutyán, végül is kit érdekel 😀

Hogy azért ne legyen olyan egyszerű a dolog… elgörbült a csomagtartó és az ajtót nyitó kulcs… hogy sikerült nem tudom, de ezek szerint NAGYON erős lettem… mert csak úgy, becs szóra normálisan nyitottam ki a csomagtartót amikor elgörbült!!! Ennek következtében nem tudtam bezárni az ajtót többet… de végül is mit izgulok??? Ki fog benyitni egy vérdobermannal felfegyverzett ócska Audiba??? Hülye kell legyen… mert a feje rém veszélyes az ebnek… Persze őkegyelme nagyon csóválna meg azt hiszem örvendene a “felszabadítónak”… de ki tudja még kialakulhat a vagyonőrzési hajlama!!! Mindenesetre én még hiszek a csodákba és a mesékbe is 😀

Ja … 16.10  percre már itthon is voltunk!!! Yuppi! Mehettünk sétálni… elvégre a munkaidőnek vége volt 😀

Hozzászólás