“Mendegélt az úton egy ember, a lova meg a kutyája. Egyszer egy hatalmas vihar kerekedett, és mellettük belecsapott egy fába a villám. Mindhárman meghaltak. De az ember nem vette észre, hogy már elhagyta az élők világát, és tovább bandukolt a két állattal. Néha időbe telik, míg a halottak megszokják új helyzetüket…Nagyon hosszú volt az út, emelkedőn kellett menniük, a nap is erősen tűzött, csorgott róluk a verejték, és rettentő szomjasok voltak.
Az egyik kanyarban végre észrevettek egy hatalmas márványkaput, amely egy arannyal kikövezett térre nyílt.
A tér közepén egy kút állott, amelyből kristálytiszta víz csordogált. A kapuban egy férfi őrködött.
A vándor odament hozzá, és megszólította:
– Jó napot.
– Jó napot – felelte az őr.
– Miféle hely ez, hogy ilyen gyönyörű?
– Ez itt a mennyország.
– Milyen jó, hogy a mennyországba jutottunk! Nagyon szomjasak vagyunk…
– Lépjen be nyugodtan, itt annyit ihat, amennyit csak akar.
Az őr a kútra mutatott.
– A lovam és a kiskutyám is szomjasak.
– Nagyon sajnálom – mondta az őr. – Állatok nem léphetnek be ide.
Az ember nagyon elkeseredett, mert rettenetesen kínozta a szomjúság, de nem akart egyedül inni. Megköszönte hát az őrnek, és továbbment. Megint sokat gyalogoltak fölfelé, és már teljesen ki voltak merülve, amikor megérkeztek egy másik helyre, amelynek egy ócska kapu volt a bejárata. Mögötte poros földút volt, kétoldalt fákkal.
Az egyik fa árnyékában hevert egy férfi, az arcát eltakarta a kalapja, valószínűleg aludt.
– Jó napot – köszöntötte a vándor.
A férfi félretolta a kalapját, és biccentett.
– Nagyon szomjasak vagyunk, én, a lovam és a kiskutyám.
– Van ott egy forrás a kövek között – mondta a férfi, és megmutatta nekik a helyet. – Igyanak csak kedvükre.
Az ember, a lova meg a kutyája odamentek a forráshoz, és sokáig ittak. Aztán az ember visszament a férfihoz, hogy köszönetet mondjon neki.
– Jöjjenek csak nyugodtan, bármikor – felelte a férfi.
– Egyébként hogy hívják ezt a helyet?
– Mennyország.
– Mennyország? Az nem lehet! A márványkapu őre azt mondta, hogy az ott a mennyország!
– Az nem a mennyország. Az a pokol.
A vándor megdöbbent.
– Meg kellene tiltaniuk, hogy ők is ugyanezt a nevet használják! Ez a téves információ óriási zűrzavart okozhat!
– Bizonyos szempontból viszont nagy szolgálatot tesznek nekünk. Ugyanis ott maradnak azok, akik képesek elhagyni a legjobb barátaikat….”
Paulo Coelho – Az ördög és Prym kisasszony