Péntek!

Nem is vettem észre ma egész nap, hogy péntek volt! Valahogy olyan kurtán furcsán vasárnap hangulatom volt. Azt hiszem gyakrabban fogok kivenni a hét közepén szabadnapot. Mi a fene, elvégre és utóvégre ki az aki megmondhatja nekem mikor mit csináljak? Senki 😀 és ezt nagyon szeretem!

Szóval ma PrezLee a fél napot az udvaron töltötte. Nem érdekelte a hideg, hol komolyan szobrozott a bejárat előtt, vagyis ülve figyelt jobbról balra, hol elrohant és ellenőrizte hogy minden rendben legyen a “tanyán”. Hiába nyitottam ki az ajtot neki, nem akart bejönni. Gondolom ha fázott akkor rohant egy kört…Ha meg nem fázott akkor ült.

Győző szegény még a malacos mókán se vehetett részt, mert régebben nem egyszer történt meg, hogy Malac Manci is nekilódult játszani és egyik másik kutyát feldöntötte… és most ez igazán nem hiányzott Győzinek. Ma mintha mintha már letette volna a fájós lábát, de ez még mindig amolyan sehol semmi. Ellenben ahhoz képest, hogy eddig teljesne a levegőbe hordozta, az is valami ha éppen a lábújjkáival megérinti a földet. Mindenesetre rém bánatos volt, hogy ő az ablakon keresztül nézhette csak az egész cirkuszt (amit PrezLee rendezett a disznóval)… meg a sétába menetelt. Szivszaggatóan szomorúan tud nézni… úgy általában is, de most mióta sokat van nyugalomra “ítélve” még inkább!!!

Ebéd után elindultam és egy jó nagyot tekeregtem PrezLeevel és Balázzsal. Az indulást trükkösen kell megoldani… ugyanis a kapuba megtörtént, hogy nekifogtak civakodni, ki menjen ki elsőre… és akkor meg kell oldani a külön kimeneteleket… ma kimetnem PrezLeevel és elindultam az úton felfele, majd apukám kiengedte utánunk Balázst… szerencsére kint egészen békésen megvannak egymással. Néha néha még elhangzik egy egy morgás, de semmi komoly.

Pár órája érkeztünk haza, és jelentem őkegyelme ki van fáradva, mert azóta egyhúzamba alszik… sőt a kocsiba is végig aludt!

Leave a Reply