Összevesztünk PrezLeevel

:O Na megvolt az első ki az erősebb és ki az akinek a szava a végleges című első összecsapás az úrfival.  Az történt ugyanis, hogy a drágaság lehúzott egy nagy üstöt amibe valami kutyakaja volt főzve a másik kutyának. Szerencsére ez üresen volt, de neki gondolom nagyon ízlett a nyalakodás. Miután nem jött be kicsivel több ideig mint szokott, hát kimentem nézzem meg mit tevékenykedik… Félig az üstbe volt, olyan nagy munkálatok közepette, hogy észre se vette a jelenlétem. Hívásra nem reagált, hagyni nem akartam, így “odaosontam” (nem volt szükség úgyse vette észre, hogy megyek, majd egy kicsit megcibáltam a grabancát, megfogtam a nyakörvét és mondtam, hogy befele induljon. Erre nekifogott “harcolni”, morgott és kapott a kezem után.

Na én se voltam rest, még jobban megcibáltam a nyakán a bőrt, előszedtem a nagyon haragos énemet és megszidtam, majd bejöttünk és azonnal a helyére parancsoltam. Maradt is egy keveset, majd elindult a lakásba mintha mi sem történt volna… de azért történt mert az első “mész a helyedre” után futólépésben indult vissza…Megpróbálta vagy 4-5x a “megyek játszani”-t majd beletörődött  a “keserves” sorsába és a helyén maradt, de olyan nem igazán panaszosan, inkább méltatlankodva nyafogott még egy sort…De mivel látta, hogy nincs kivel, hát inkább elaludt “mérgébe”

Hozzászólás