Nemnormi megint…

Időnként rájön az idióta höri mori… mert nem tudom, hogyan nevezzem ezt a magaviseletet… nem haragos, nem igazán morgos, nem hiszti, de mégis az, amolyan vadul játszás, persze közben egyre csak túrázza fel magát és ráadásnak egyre hangosabb lesz, egyre jobban pörög, a végén annyira, hogy nem tud leállni csak ha kicsit erélyesebben meg van fogva a nyakörvétől vagy egyenesen a nyakától megcibálva… Valami olyan jelenség ez, amikor elindul a vihar… ahogy mondani szokás, egy pillangó megsuhogtatja a szárnyát és valahol nagy orkán lesz… Na itt PrezLee szökken egyett és nem sokkal azután hiszti lesz belőle.. csupa játékból…

Ráadásul ezek a felpörgései akkor is jelentkeznek ha valaki vendég van (mintma…) aki lehetőleg ne is szeresse kimondottan a kutyákat (nem kutyabolond alapon). Szóval ma PrezLee ismét bemutatkozott … és hogy megmutassa “jaj de szörnyű sorsom van” nekifogott vadulni és csipkedni, a kezemet tartotta a szájába, nem szorította meg, de azért néha éreztem, hogy “jaj”  és persze közben az ember még próbál beszélgetni is … kész vicc az egész, mert nem megy… rosszabb ez a “majom” mint egy kisgyerek :)))) az legalább néha még alszik délután… PrezLee már azt se akarja…

De nem panaszkodom… egészen jól megszokta a házirendet…Néha még nyitogatja az ajtót, jön, megy majd nagy “uncsizom de ez van” alapon lefekszik a helyére és alszik… Ellenben  olyan pontos mint egy orosz vekker!!! Négy körül nekifog kezdetben finoman, jön, a fejét a lábamra teszi, ha “nem veszem észre” akkor a kezemet bökdösi, ha azt sem, elvakkantja magát, vagy hozza a nyakörvét, vagy ellop  valamit az asztalról… megint hozzámjön… megtesz mindent csak induljunk már… Ha felkelek a gép mellől akkor kerge táncba kezd… de még fel kell öltözzek, cipő, kabát, felszerelések… na ez elég nehezen megy mikor a sarkamba egy szökkenő kutya van, de valahogy ezt is megoldom…

A nemnormiság… mert erről akartam írni, csak fölöttébb szórakozott vagyok ám… az este megint voltunk egy rövidet szaladni… persze ilyenkor vékonypóráz, vékony nyakörv, mivel majdnem éjfél van, nincs szájkosár. Mikor indulunk, azt hiszem örömében, nem bír magával… Rá kell szólnom, meg jól megcibálnom, hogy lecsillapodjon valamennyire, majd egy darabbig szökken mint egy bolond nikkel bolha… aztán lenyugszik, szaladunk egy darabig, majd!!! megint nekifog… pedig annyira szépen tud “ügetni” mellettem… na fene tudja, egy nap majd csak eljutunk arra a színtre, hogy normális dobermann lesz belőle… vagy csak nagyon optimista vagyok????

Leave a Reply