Időnként az a fura érzésem támad, hogy PrezLee úgy gondolja én azért vagyok, hogy őt kiszolgáljam, boldoggá tegyem, enni adjak neki, meg simogassam azt a buta keskeny fejét… amit ő mint valami felséges úr éppen csak, hogy eltűr. Azonban sokszor kiderül, hogy ez az egész mácsóság csak egy olyan burok, mert nagyon érzékeny ám az úrfi, de ezt ugye nem mondjuk meg senkinek és azt is csak halkan…
Ma itthon hagytam… ugye eddig mindent elraktam, mert tekergő, meg tróger meg huncut és ne rendezze a cuccaimat. De ma siettem, magyarul mondva lehánytam a nadrágomat a székre felkaptam a másikat és rohantam szél sebesen. Tudtam, hogy ha sötétben hagyom, akkor általában alszik… Legalábbis azt hittem 😀
És mint kiderült sacc per kb kicsit bánatos volt amiért “elhagytam”, és úgy gondolta, ha a nadrágomat oda cipeli a helyére, és arra fekszik rá, akkor az úgy valamit kompenzál… Biza biza a nagy mácsó érzékeny lélekkel rendelkezik 😀
Mikor visszajöttem persze feltette a sértődött szemeket, egy ideig csak nézett, majd a simit úgy fogadta mint a mennyei mannát.
Furák ezek a kutyák. 😀 Hogy lehetnek ennyire lelkesek néha engem is csodálkozásra késztet…
Kedves PerzLee! Az én életemet is gazdagította 2 dobikutyus és ugyan ilyen szeretettel “foglalkoztak” velem és a családommal! Hihetetlen értelmes, tanulékony, örök gyerkőcök a dobermannok! Én már kb egy éve olvasom a blogod, ahol mindig megmosolyogtatsz 🙂 A gazdid nagyon büszke lehet rád! Pussz!
Köszi! 😀 Dobipower!!!! hehe Ha van dobid akkor tudod miről beszélek. Booooooolondok 🙂
Hát igen! imádni való rosszcsontok, akikre nem lehet haragudni …elég ha rád néz azokkal a bociszemekkel, és már el is olvadtál 🙂