Motorbicigligek

Eccer volt, hol nem volt… tavaly ilyentájt motoros találkozó a városban. Ez így nem is lett volna baj, hiszen nekünk igazán semmi közünk nincs a motorbiciklikhez. Na nem volt… Most sincs sok.

Annyi történt, hogy gondoltam én… itt van ez a pindurka eb. Ha sikerül neki megijednie kb 2 hónapos korában a motorbiciklik zajától, akkor annak annyi. És az egyetlen bajom az volt, hogy a motorosok annak ellenére, hogy hihetetlenül hangos motorbiciklivel jöttek mentek, még rá is húztak a gázra, hadd rezegjen még az ablakom is. Persze mindez szorozva sokkal. Tudom tudom, nem engem akartak bántani az ablakrezegtetésekkel… 😀 😀

Még csak kezdtek vonulni a motorosék, mikor is mint látható nem igazán sok gondolkodás után úgy gondoltam én biza a lehető legtöbb lelkesedéssel fogok kirohanni a balkonra, és körbeörvendtem magamat, hátha az jön le ebkutyának, hogy nagy brummogó motorok…. juj de vagány dolog.

Persze, benne volt a pakliban, hogy akkor helyben bele verődik a frász és ki nem szedem semmivel. Arra gondoltam hátha mégsem. Hiszen én nem mondom neki, hogy jöjjön ki motorbicikliket nézni, sőt, csak annyit teszek, hogy példát mutatok…

Na és így is történt. Rohantam, ő is rohant, kiugrott a balkonra, majd a nagy zaj hatására vissza hőkölt. De bolond gazdája kint maradt és “nini motorbiciklik”-ezett. Szegény kutya 😀 Előbb utóbb rá is ragadt a lelkesedésből, mert mire végigvonult az összes motoros már ő is lelkesedve bámulta őket. Szóval sikerült.

Azóta sincs semmi bajunk a motorosokkal.

Ma megint találkozó volt. Már csak a hagyomány kedvéért…. 😀 rikoltozva rohantam ki a balkonra. Kezdetben ebem nemnormálisnak tekintett. De szerintem ő már tudja, hogy tényleg úgy van. Persze ő is jött. És néztük a motorosokat ahogyan átburrognak a városon.

dscf2623 dscf2624 dscf2627

dscf2633

Ja és miért motorbicigligek?

Annácska, a szomszéd kislány nevezi biciglignek a bicklit. Innen a motorbicigligek szó is 😀

3 thoughts to “Motorbicigligek”

  1. “Illaberek-nádakerek, A MOTOROSOK JÓ EMBEREK!”
    és a rockerek is de ezt már én tettem hozzá 😀

  2. he he
    a legtöbb motoros akit ösmerek tényleg jó ember 😀
    én szeretem őket… sőt meg is akartam tanulni motorozni, de első leckén leestem oszt “verem bele” alapon otthagytam az egészet…Amúgy meg biztos jól néznénk ki egy oldalkosaras motoron, börszerkóba PrezLeevel, főleg ha olyan második világháborus bőrsisakot készíttetnénk neki is 😀 😀 😀

    Na de maradjunk csak az autónál, annak négy kereke van …

  3. hát az is jó bár nehezebb vezetni mint a motort…
    én személy szerint most tanulgatom a sofőrködés fortélyait, nem rossz az csak kicsit nehéz 😀
    meg hát elöbb utobb itt lesz az ideje letenni a jogsit, és ha megvan akk irány külföld meg bejárok minden jó helyet 😀

Leave a Reply