Azzal hülyéskedtünk, hogy “félemlítettük meg” PrezLee-t. Vagyis mondogattam neki, hogy ha tovább rosszalkodik akkor viszem a doktor bácsihoz és fog kapni szurit… Megnyugtathatok mindenkit, hogy ez egyáltalán nem hatott a lelki világára, mintha kétszer olyan huncut lett volna ezután. Pedig mondtam még cifrábbakat is: szitává szúrja a doktor bácsi a fenekedet PrezLee…SEMMI… , nem fog kelleni pisilned többet mert kifolyik a víz mindenhol máshol… SEMMI…
Végül elmentünk, az úton elég szépen viselkedett, ahhoz képest, hogy nem mindennap visszük autóval, meg kimondottan remekül. Egyedül még nem mertem elindulni vele, mert azért csak kell figyelni rá is néha, nem képes szépen a fenekén ülni, fel kell másszon a székre, izegjen mozogjon, és ott kell lennie valakinek aki ismét a helyére teszi-küldi, lefekteti. Amíg ezt megszokja még el fog telni egy kis idő, de szerintem nagyon hamar bele fog jönni ebbe is. Az út olyan 3/4-részét fekve tette meg, a helyén, a többi volt csak az izgágáskodás. Visszafele meg kapott egy csontot, ezzel 100% lefoglalta magát, meg se moccant a helyéről.
Azt hiszem az utazáskor kicsit zavarja, hogy nem láthat ki az ablakon. Mindez azért van, mert direkt úgy szoktatom, hogy az első ülés előtt, a lábaimnál IS tudjon utazni. Ezt tudta a másik kutyám is, végtelenül nyugodtan ült ha sürgősségi utazás volt, és neki nem jutott hely a hátsó ülésen… Igen ám, de a hátsó ülésen ücsörögni az ment tanítás nélkül is, a kisebb helyre “beszorulni” már nem volt olyan egyszerű. Ezért ezzel kezdem s mikor majd itt rendesen elvan (amíg kicsi, még jól el is fér) akkor kerülhet majd a hátsó ülésre nézelődni.
A rendelőbe ép volt egy aranyos, borzos kis kölyök, valami collie-? keverék lehetett, egy westie és még egy Cocker is megérkezett kicsit később. Persze, hogy PrezLee mindenkit meg akart nyalogatni, ismerni és barátkozni… majd mikor a kis borzos kölyök elment, nekifogott sírni utána.
Kapott is szurit, de még csak rá se bagózott, és mint észrevettem a sok megfélemlítés se hatott rá. Nem ijedt meg a doktor bácsitól…